Otthon

2016.08.22. 18:25

A jó tanulósarok

Itt az iskolaszezon, sokan ezen a héten alakítják ki vagy át a gyerekszoba tanulósarkát. Néhány szempont a munkához.

Vas Népe

Ha a gyermekünk az első osztályt kezdi, még kicsi, de emiatt ne válasszunk kis asztalt. Két év múlva a kisgyermek nagyot nő majd, és ha minden alkalommal beüti a térdét az asztal szélébe, amikor leül, kihasználatlan marad a tanulósarok. Az évek múltával ráadásul a házi feladat is egyre több lesz, így mind nagyobb mennyiségű könyv- és papírhalom kerül az asztallapra. Ezért érdemes néhány évre előre gondolkodni, és az adott helyen ízlésesen elhelyezhető legnagyobb bútordarabot választani. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a gyerekek nyolc-tíz évesen már igénylik a számítógépet, laptopot, amelynek szintén el kell férnie az asztalon.

Az íróasztal típusát gyakran az dönti el, milyen tantárgyakra, témákra koncentrál az iskola, ahová gyermekünk jár vagy járni fog. Ha az említett asztali számítógépnek kényelmesen helyet akarunk adni, keressünk olyat, amelyet billentyűzettartóval és a monitor számára emelt kiegészítővel szereltek fel. Ezek az extrák lehetővé teszik, hogy maga az asztallap szabadon maradjon a munka számára.

Ha művészeti iskolába kerül csemeténk, gondoskodjunk döntött vagy dönthető felszínről, amelyen nagyobb alkotásokat készíthet, rajzolhat, festhet. Ezt kombinálhatjuk a reluxához vagy redőnyhöz hasonlóan működő takarófelülettel, amely a félbehagyott alkotásokat óvja a kistestvér pusztító hajlamaitól vagy a rosszul elsült portörléstől. Ha skandináv bútoráruházból választunk íróasztalt, lehetőségünk nyílik modulokban gondolkodni. Jelentős teret nyerhetünk, ha például csak asztallapot veszünk, lábai helyett pedig tárolóegységeket, kockákat, stabil polcokat választunk, és úgy állítjuk össze a tanulósarkot.

A gyermek íróasztala nem évtizedekre készül. Nem is érdemes különlegesen drága, nemes fából készült darabokon gondolkodni. A legjobb a laminált asztal, amelyet nem baj, ha a fiatalúr vagy kisasszony összefirkál, rugdos, vagy kiönti rá a gyümölcslét. Ilyen esetekben könnyű a tisztítás, és néhány év után nem bánjuk, ha cserélni kell.

A házi feladathoz használandó szék esetében nagyon hasonlók a szempontok, mint amikor a felnőtt irodai ülőfelületet választ magának. A gyermek lábának le kell érnie a földre, és hátradőlve a széknek egyenes, gerincbarát tartást kell biztosítania. Megfontolandó viszont, hogy akarunk-e guruló széket adni alá: ilyet akkor tegyünk, ha biztosak vagyunk benne, hogy nem használja balesetveszélyes közlekedőeszközként a szobában.

Költségtakarékos viszont az állítható magasságú ülőalkalmatosság. A munkára alkalmas magasságban a gyermek úgy tudja alkarját elfektetni az íróasztal lapján, hogy az derékszögben áll a felkarjával. Ha a széket nem tudjuk túl magas vagy túl alacsony állásból ebbe az ideális pozícióba mozdítani, akkor keressük másikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!