Otthon

2014.09.26. 17:15

Most alapozhatjuk meg a ház körül a tél és a jövő tavasz színeit

Szombathely - Az ősz nemcsak a betakarítás és a rendrakás ideje a kertben. Ilyenkor már érdemes a jövőre is gondolni.

Tersztyánszky Krisztina

Szeptember vége felé elérkezik a földlabdás és konténeres örökzöldek ültetésének a szezonja. Szép élősövényt alakíthatunk ki tujából, ciprusból, borókából, hamisciprusból, tiszafából. Nem kötelező valóban „zöldben" gondolkodni: mostanában divatosak a kékes, ezüstös vagy arany lombszínű örökzöldek. Az utóbbi évek nagy kedvence a babérmeggy, és nem ok nélkül. Egész éven át zöldell, tavasszal fehér virágával, nyáron pedig kékesfekete bogyóival is díszít. A kistermetűtől az 5-6 méteres magasságúig terjedő változatai sövénynek, szoliternek, térhatárolónak egyaránt közkedveltek.

Különböző formájú és lombszínű örökzöldek közül válogathatunk – tudtuk meg Horváthné Kocsis Henriettától. Fotó: Varga Krisztina

Aki már szeretné megkezdeni a gyümölcsfák, cserjék telepítését, annak egyelőre földlabdás, illetve konténeres növényeket kell vásárolnia, amelyek egész évben ültethetők. A szabad gyökeres csemeték ültetése majd csak lombhullás után, október vége felé lesz esedékes.

Nagy Attila kertész (jobbról) szerint a szürke őszi napokba vidámságot hoznak a hatalmas tarka gömbkrizantémok.

Az egynyári virágok szezonja már elmúlt, a lombhullás időszakát azonban felvidíthatjuk kétnyári árvácskával, százszorszéppel. A mini árvácska még a téli időszakban is virágot bont, ha a hőmérséklet fagypont fölé emelkedik. A gömbkrizantémok élénk színű virágözönükkel igazán vidám látványt nyújtanak. Szabad földbe kiültetve öntözzük naponta, majd októbertől fokozatosan ritkábban. Évelőként jövőre újra virágot hoznak. Ha a cserépben hagyjuk, ne maradjon kint a szabadban: hűvös helyiségben teleltessük, s a talaj fölött öt centiméterrel vágjuk vissza. Tavasszal vigyük ki és júliusban újra metsszük vissza. Ha körül tudja járni a fény, újra gömb alakú virágpompával ajándékoz meg bennünket.

Szobanövényeinket már most hozzuk be a szabadból, a pincében telelőket elég a fagyok előtt. Virágos szobai növényként a szakember őszre a különböző színű ciklámeneket ajánlja: húsz fok alatti helyen karácsonyig is díszlenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!