Pars Krisztián

2013.08.26. 06:32

Pars másodszor is legyőzte a világbajnokot (frissítve)

Egy héten belül másodszor győzte le a kalapácsvetés londoni olimpiai bajnoka, Pars Krisztián az idei világbajnokot, a lengyel Pawel Fajdeket.

Horváth Erika

Továbbra is egyetlen "veresége " van idén Pars Krisztiánnak - a moszkvai világbajnokságon szorult a második helyre a lengyel Pawel Fajdek mögé. A múlt héten először szerdán, a szlovákiai Dubnica nad Váhomban csapott össze az új világbajnokkal a Dobó SE klasszisa, minden idők legeredményesebb magyar atlétája - és vissza is vágott. Fajdeknek 82,27 méter sem volt elég arra, hogy megtartsa vezető pozícióját a világranglistán, mert Krisztián 82,40-os idei legjobbjával maga mögé utasította.

Vasárnap Fajdek hazájában, Lengyelországban találkozott a két nagy rivális, Varsóban már negyedszer rendeztek a tragikus módon, fiatalon elhunyt kalapácsvető olimpiai bajnok, Kamila Skolimowska emlékére nemzetközi versenyt. A hazai közönség bánatára ezúttal is Pars Krisztián volt a jobb, egyedül az ő kalapácsa szállt 80 méter fölé. Végig egyenletesen teljesített, öt érvényes dobásából a negyedik, a 80,43 méteres bizonyult a nyerőnek. (A sorozata: 78,34, 79,49, x, 80,43, 79,19, 79,38.) Fajdeknek mindössze három érvényes kísérlete volt, egy 77,25-os, egy 77,95-os és egy 79,92 méteres. Ő is negyedikre érte el a legjobbját. A harmadik helyet a vb-n bronzérmet szerző cseh Lukas Melich szerezte meg 77,01-dal.

Olimpiai bajnokunknak még egy versenye lesz az idén, szeptember 8-án, Rietiben. Ott dől el, hogy ő, avagy lengyel vetélytársa nyeri-e a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvető versenysorozatát. A végső győzelemhez Krisztiánnak legalább 80,82 métert kell dobnia. De ezzel is csak akkor nyer, ha a lengyel fiú 79,99-nál nem ér el jobb eredményt.

- Varsóban szeretik a sportot, az atlétikát, mindig telt ház van, a kalapácsvetésük sikeres, ezért nagyon jó, hangulatos verseny kerekedett - idézte fel a vasárnapi fellépését tegnap még Lengyelországból Pars Krisztián. - 2009-ben indultam a Skolimowska emlékversenyen, azóta is enyém a versenycsúcs 80,52 méterrel. Most ezt nem sikerült túlszárnyalnom. Már csak a stadionban, a dobókörben jutott eszembe, hogy itt rossz és fogós a kör. Ehhez képest jól kezdtem. A folytatásban hiába próbáltam hajtani a kalapácsot. Ilyenkor nehéz a mozgássorra figyelni. Arra kell koncentrálni, hogy az ember lába átforduljon. Fajdek negyedikre dobta a 79,92-t, utána következtem én - és visszaelőztem. Nem tudom kiismerni; van, amikor a gyors, van, amikor a lassú kör okoz neki gondot. Most még két hét várakozás, edzés következik. Addig szinten kell tartanom magam. Fel van adva a lecke az olaszországi versenyre.

Férfi kalapácsvetés: 1. Pars Krisztián 80,43, 2. Pawel Fajdek (lengyel) 79,92, 3. Lukas Melich (cseh) 77,01, 4. Dilsod Nazarov (tadzsik) 76,10, 5.. Szymon Ziolkowski (lengyel) 75,,27, 6. Wojchiech Nowicki (lengyel) 71,63.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!