Pars Krisztián

2015.05.25. 18:27

Gyurátz újabb rekordja - Pars Krisztián 77,71 méterrel nyitott az IAAF sorozatában

Idei első challenge-versenyén harmadik helyezést szerzett a Dobó SE hosszú hetek óta sérüléssel küszködő olimpiai bajnoka, Pars Krisztián.

Horváth Erika

Idehaza, Gyurátz Réka 70,39 méterrel új junior országos csúcsot, egyben felnőtt vb-szintet dobott. Bár márciusban már rendeztek egy viadalt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 2015-ös kalapácsvető versenysorozatából, Ausztráliába egyetlen topatléta sem utazott el. Az igazi szezonkezdetet a csehországi, immár 54. alkalommal megrendezett Golden Spike jelentette (csak a kalapácsvetők versenyeztek hétfőn, minden más számot kedden rendeznek.) Indult a versenyen a Dobó SE olimpiai és kétszeres Európa-bajnoka, kétszeres vb-ezüstérmese, Pars Krisztián is – annak ellenére, hogy hosszú hetek óta egy makacs combközelítőizom-sérülés nehezíti, sőt szinte ellehetetleníti a felkészülését. És ez meg is látszik az eredményen. Németh Zsolt tanítványának hat kísérletéből csupán kettő volt érvényes, a másik sorozatban 77,43 métert ért el, ezzel a harmadik helyre sorolt be, és az utolsóra dobott 77,71-dal is megtartotta ezt a helyezését.

A versenyt nagy riválisa, a világbajnoki címvédő lengyel Pawel Fajdek nyerte 80,75-dal (nem volt veszélyben Pars 2012-ben elért 82,28 méteres versenyrekordja). A második helyet a tadzsik Dilsod Nazarov szerezte meg idei legjobbjával, 79,36 méterrel. Gyurátz Réka folytatta remeklését. Egy héttel a hallei nemzetközi verseny után – ahol 69,44 méterre javította saját junior országos csúcsát – a szombati Paulinyi Jenő és Főző János emlékversenyen tovább srófolta a rekordot. A Dobó SE 19 esztendős kalapácsvetője ezúttal 70,39-ra dobta el a 4 kg-os szert. Ezzel Magyarországról harmadikként belépett a 70 méteresek táborába. A junior Eb-re készülő Réka teljesítette az idei felnőtt világbajnokság kvalifikációs szintjét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!