Pecöl

2016.05.31. 12:50

Visszatértem - mondta dr. Pálffy Dezső, Pecöl új díszpolgára

Pecöl - A falu díszpolgára lett a gyárépítő, dr. Pálffy Dezső, agrármérnök, mezőgazdasági szakmérnök, nyugalmazott egyetemi docens, az Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár Gazdasági Társaság alapító elnöke. Édesapja, Pálffy Károly fafaragó művész posztumusz kapta meg az elismerést.

Simán Klára

- Egy időben két díszpolgára lett a településnek, különleges dolog, hogy ezt megérhettük – a többi között ezt mondta méltató szavai közt Mándli János, a község polgármestere az ünnepségen. A jeles alkalomra eljött a korábban díszpolgári címet kapott gróf Erdődy László és unokaöccse, Erdődy István is. A februári képviselő-testületi döntést követően dr. Pálffy Dezsőnek egy kérése volt: az ünnepséget a Gróf Erdődy Ferenc Tagiskolában tartsák meg – mint kiderült, ez a pecöli születésű tudósnak egykori iskolája volt. Emiatt is köszönte meg meghatottan gyermekkorának emlékei közt az elismerést:

- Nagyon hosszú utat jártam be, és visszatértem – mondta dr. Pálffy Dezső. - Mindenütt arra törekedtem, hogy a névjegyemet lerakjam. Legnagyobb elismerés, hogy édesapámmal együtt kaphattam meg a díszpolgári címet  – tette hozzá az innovatív gondolkodásmódjáról ismert 86 esztendős szakember, aki bejárta szinte az egész országot, ám szülőfalujáról és egykori iskoláiról a mai napig nem feledkezett meg.  Úgy érzi, feladatainak még nincs vége.

Az apa, Pálffy Károly fafaragó munkái a környező települések templomaiban, közművelődési intézményekben láthatók mind a mai napig. Dr. Pálffy Dezsőről tavaly mutattak be színes dokumentumfilmet Szombathelyen, az AGORA – Savaria Filmszínházban, A gyárépítő címmel. A méltán híres díszpolgár számos publikációjáról ismert, innovatív eljárások fűződnek a nevéhez – a többi között egy új öntözési rendszer, amelyet a kukoricánál, emellett a neves magyar fűszerpaprikánál is használnak – és számos szakmai díj tulajdonosa. Ennek ellenére azt mondja, ez az elismerés, amelyet édesapjával együtt kapott a szülőfalujában, mindennél többet ér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!