Perenye

2015.03.04. 16:20

Megtelt a kis barokk templom - Unikális a perenyei Szent Ágota búcsú

Ősi hagyományt ünnepel a község minden év februárjában: a templomának védőszentje tiszteletére Szent Ágota búcsút tartanak, ami különleges az országban.

Civil Tudósítónktól

Magyarországon mindössze két templom van, amelyet Ágotának szenteltek: a perenyein kívül a másik Sárszentágotán, Fejér megyében. A Kárpát-medencében is mindössze három van ezekkel együtt, a harmadik Magyarcsernyén, a szerbiai Vajdaságban.

Szent Ágota szűz és vértanúról azt tudjuk, hogy 251-ben végeztek ki a római hatóságok a szicíliai Cataniában. A fennmaradt írások szerint a szépségéről és okosságáról messze híres fiatal leány a kínzások hatására sem tagadta meg Jézus Krisztust, amiért az életét kellett áldoznia. Tisztelete hamar elterjedt a keresztények között és a szentmise egyik legfontosabb imádságába, a római kánonba is belefoglalták a nevét. Szent Ágotát a mellbetegek védőszentjeként is tisztelik, mivel a kínzások során nőiségében is meggyalázták.

A Szent Ágota oltárkép a perenyei barokk templomban. Az egész Kárpát-medencében mindössze három Szent Ágotának szentelt templom van Fotó: Rétfalvi Balázs

Perenye község minden évben február 5-ét követő vasárnap ünnepli védőszentjét, idén ez február 8-ára esett. Ekkor tartják a falu búcsúját is, az országban az egyik legkorábbi búcsú ez. Az eseményre a családoknál összegyűlik a rokonság és megtelik a kis barokk templom. A házaknál gondosan készülnek a vendégek fogadására, és nagy a sürgés-forgás a konyhákban. A misére hívó harangszóra minden készen, és kezdődhet az ünnep.

Gombos Tibor Bálint plébános a február 5-ei szentmisében Szent Ágota erényeire hívta fel a perenyeiek figyelmét: bátorságára, a szenvedésekben kitartó hitére, tisztaságára és bölcsességére. A vasárnapi búcsúi szentmisében Molnár János atya a keresztény hitről való tanúságtételre buzdított, és magyar vértanúk példáját állította a közösség elé. A szónok szót emelt a Közel-Keleten legyilkolt keresztényekért, akiknek a 21. században kellett vérükkel tanúságot tenni Jézus Krisztusról.

Rétfalvi Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!