Programok

2015.04.05. 12:45

Programok, rendezvények Vas megyében április 6-tól

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények április 6-tól. Böngésszen, és válogasson!

ÁPRILIS 24.

Ifjú tehetségek fesztiválja

Celldömölk – A KMKK a rendezi meg a Kemenesaljai Ifjú Tehetségek Művészeti Fesztiválját, hét kategóriában. A jelentkező fiatal szólisták és csoportok április 24-én mutatkoznak be, szakértő zsűri előtt.

Nógrádi György Csákánydoroszlóban

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, közgazdász,egyetemi tanár lesz a Csaba József-kör vendége 2015. április 24-én 18 órakor a helyi művelődési házban. Előadásának címe a Világpolitika 2015-ben.

 

ÁPRILIS 17.

Ez lesz a második Tulipánfesztivál

Celldömölk – A második Tulipánfesztiválra készül a város. A tervek szerint népművészeti kirakodóvásár és kiállítás, néptánc- és népzenei találkozó, vásári komédiák, báb- és színjátszó előadások, táncbemutatók, szabadtéri koncertek, kézműves foglalkozások és interaktív játszóházak, helyi ételek és italok kóstolója várja az érdeklődőket április 17-étől 19-éig. Minden program a tavaszt köszönti, amelynek egyik jelképe a tulipán, úgyhogy közben remélhetőleg szó szerint virágba, tulipánba borul maga a város is.

Zseboroszlán: koraszülöttek a tenyérnyi babák

Szombathely – A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden 10. gyermek idő előtt jön a világra. A Semmelweis Egyetem három koraszülött-intenzív osztályán látják el az 1500 grammnál kisebb magyar koraszülöttek 30-40 százalékát, itt kezelik a legsúlyosabb terhespatológiai eseteket, súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő és aszfixiás, nem működő keringéssel, légzéssel világra jött babákat, akiken 10-20 évvel ezelőtt még biztosan nem lehetett volna segíteni. Életük kezdetének nehézségeiről, orvosaik, ápolóik küzdelmeit is bemutatva Szuchy Zsuzsanna készített dokumentumfilmet „Tenyérnyi gyerekek" címmel. A filmet Szombathelyen a Savaria Moziban is bemutatják április 17-én 18 órától, hozzáfűzve egy olyan kerekasztal-beszélgetést, amelynek nemcsak a rendező lesz vendége, de a Markusovszky kórház Perinatális Intenzív Centrumának főorvosa, dr. Grassely Magdolna és a Győri Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanára, Bokor Zoltán is, valamint a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány alapítója, Kaczmarski Szilvia.

Esti Kornélék a Pinceklubban

Sárvár – Április 17-én, pénteken este ismét koncertre várják a zenerajongókat a Pinceklubba: az Alternatív Zenei Klub – Cseh Tamás Program által támogatott – rendezvényén A Gátnál, az Óriás és az Esti Kornél lép színpadra. Kapunyitás 20.30-kor, kezdés pontosan 21 órakor.

Ridikül Extra Jakupcsek Gabriellával

A gyermeknevelés napjainkban lesz a témája az április 17-én, pénteken 18 órától az MMIK színháztermében rendezendő Ridikül Extrának. Jakupcsek Gabriella vendégei ez alkalommal: Horváth Meggie énekesnő, Trokán Péter színművész, dr. Demetrovics Zsolt pszichológus. Témák: szerhasználat serdülőkorban – avagy mit tegyünk és mit ne, ha a fiatal drogozik?, az online közösségekről és az internethasználatról dióhéjban, társas kapcsolatok és határok serdülőkorban, ki neveli a gyereket? – az iskola és a szülők szerepmegosztása. Az előadás ingyenes.

Pénteken extrém sport

Szombathely – Szombathely Városi Diáksport Bizottsága négy versenyből álló korosztályos nyílt városi bajnokságot szervez az extrém sportok kedvelőinek – az erőpróbáknak a Műszaki Szakképző, a Vargaréna ad otthont. Pénteken BMX és mountai bike, április 17-én (péntek) gördeszka, április 24-én (péntek) görkorcsolya, végül április 29-én (szerda) roller szerepel a programban. A versenyek 14 órakor kezdődnek, a szervezők mindenkit várnak.

 

ÁPRILIS 15.

A Vöröskereszt ruhaosztást tart

Körmend – Április 15-én (szerdán) 9–11 óráig a körmendi Vöröskereszt irodájában (Hunyadi u. 8.) ruhaosztást tartanak.

 

ÁPRILIS 14.

Rendezvény

Agora – Gyermekek Háza: április 14-én, kedden 14.30-kor Világjárók előadássorozat élménybeszámolókkal egzotikus országokról, az ott élő emberek életmódjáról, földrajzi és biológiai érdekességekről. Ősi kultúrák nyomában, Mexikóban – dr. Vig Károly előadása.

Zanati Közösségi Ház: április 14-én, kedden 17 órakor, Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Zanati Közösségi Ház: április 14-én, kedden 17 órakor a Vas Megyei Szív Egyesület szervezésében szűrést rendeznek. Vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérésre, továbbá tanácsadásra várják az érdeklődőket.

Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, díszterem: április 14-én, kedden 17 órakor Bodorkós László informatikai mérnök, ny. egyetemi főtanácsos Barangolás a digitális technológia világában – avagy okos-e az okostelefon.

Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: április 14-én, kedden 17 órakor A fürdőszolgáltatások, mint az egészségturizmus alapjai címmel dr. Németh István tart előadást.

Berzsenyi-napot rendez az egyetem

Szombathely – A Nyugat-magyarországi Egyetem pedagógusképző kara, valamint természettudományi és műszaki kara április 14-én rendezi meg a hagyományos Berzsenyi-emléknapot. Az ünnepségen részt vesz prof. dr. Faragó Sándor rektor.

 

ÁPRILIS 13.

Az ősi vallási kultúra nyomában

Szombathely – A Cafe Freiben április 13-án, 18 órakor folytatódik a Kalandor–Kör. Bonyhádi Zoltán fotóriporter, Izrael felfedezése tíz napban, az ősi vallási kultúra nyomában címmel tart előadást.

Költészet napja a könyvtárban

Kőszeg – Kelemen Zoltán színművész és Varga Richárd dalszerző, gitáros zenés irodalmi estjére várnak minden kedves érdeklődőt a Chernel könyvtárba április 13-án, hétfőn este fél 6-ra.

Derkovits Kupa negyedszer

Szombathely – A Derkovits Gyula Általános Iskola negyedik alkalommal írta ki a szombathelyi általános iskolások részére a Derkovits Vívó Kupát. Április 13-án, hétfőn 13 órakor kezdenek a fiú, 15-kor pedig a lány párbajtőrözők. Nevezési díj nincs, jelentkezni legkésőbb a kezdős előtt fél órával lehet.

Fatimai est lesz szentségimádással

Szombathely-Szentkirály – Hétfőn a 13-ai fatimai est a szentkirályi templomban 17 órakor szentségimádással veszi kezdetét, a 19 órai szentmisét követően pedig gyertyás körmenettel zárul. Vendégatyaként egy indiai származású újmisés szalézi szerzetes atya érkezik, aki szépen megtanulta anyanyelvünket.

Mária kegyhelyre várják a hívőket

Vaspör – Vaspörben található az Árpád-kori eredetű ősi település, Pusztacsatár. Itt van Zala megye egyetlen Szűz Mária kegyhelye, amely tavaly otthont adott az egyházmegyei zarándoklatnak. A kegytemplomban minden év április 13-tól október 13-ig fatimai engesztelésekre várják a hívőket.

KONCERT

Szentgotthárd - Refektórium: április 13-án, hétfőn 18 órakor a Takács Jenő Zeneiskola tanári koncertje.

Rendezvény

Cafe Frei: április 13-án, hétfőn 18 órakor Kalandor–Kör. Bonyhádi Zoltán fotóriporter Izrael felfedezése tíz napban, az ősi vallási kultúra nyomában.

 

ÁPRILIS 12.

Bokszgála a fürdővárosban

Bük – Első alkalommal rendeznek ökölvívó gálát Bükön: vasárnap 16 órás kezdéssel a városi sportcsarnok ad otthont a rendezvénynek. A gálán a nyugat-dunántúli „Harcosok" régiós válogatottja csap össze a Pest megyei ökölvívó régió „Tűzharcosok" elnevezésű együttesével. Húsz párharcot láthatnak majd a sportág kedvelői, a vasi színeket a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület, valamint két szombathelyi klub, a Haladás VSE és a Skorpió Box Klub sportolói képviselik. A sztárvendég az UBF középsúlyú profi világbajnoka, Szili István lesz, aki bemutató edzést, élménybeszámolót tart. A szervezők feltett célja, hogy fellendítsék Bükön a bokszéletet, toborzót is tartanak.

Vízre bocsátjuk Isis hajóját

Szombathely – Nyílt napot tart április 12-én (vasárnap) az Iseum Savariense: 10-től 17.15-ig, templomnyitó szertartástól templomzáró szertartásig. Közben lesz sok más is: pagonymesék a Mesebolttól, szerencsekerék Rákóczi Ferivel, Isis hajónak jelképes vízre bocsátása a tavaszi Isis-ünnep alkalmával, zenés várakozással. A koronázási jelvények és a magyar címer címmel dr. Tóth Endre tart előadást (14 órakor), a magyar őstörténet legújabb kutatási eredményeit dr. Türk Attila mutatja be. Föllép az Ocho Macho is: a „Savaria Kingston Town"-koncert 16 órakor kezdődik. Közben egész nap: római mesterségek próbája, antik társasjátékok, kincskeresés és ásatás az Iseum szabadtéri régészeti bemutatóhelyén, plusz római jellegű ételekkel, italokkal tart nyitva a büfé.

SZÍNHÁZ

Szombathely - MMIK Mesebolt Bábszínház kamaraterem: vasárnap 10 órakor Vitéz László – Pályi János vendégjátéka, matiné előadásra várják 4 éves kortól a gyermekeket.

Celldömölk. Kamaraszínház: vasárnap 15 órakor, A láthatatlan apuka című darabot viszik színpadra.

 

ÁPRILIS 11.

Rejtvényfejtők hétvégéje lesz

Sárvár – Április 11-én és 12-én immár ötödik alkalommal mérik össze tudásukat Sárváron a keresztrejtvényfejtők. Az V. Országos Fekete Bég Kupa első napján (szombaton) egyéni versengés lesz, másnap a csapatok csapnak össze. A szervezők ígérete szerint az egyéni, kezdő kategóriában induló versenyzők számára az idén is egyszerű, viszonylag könnyen megfejthető rejtvényeket állít össze a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete.

Sportliget Kupa amatőr tenisztorna

Szombathely – Az Aranykorúak SE és a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szombaton a Sportliget fedett teniszpályáin rendezi a Sportliget Kupa amatőr tenisztornát. A szervezők férfi páros (+45, +60, +70) és vegyes páros számban írtak ki versenyt. A torna 15 órakor kezdődik, nevezni a helyszínen is lehet.

Kubát Hugó emléktúra lesz

Kőszeg – Április 11-én, szombaton a Jurisics várból indul és oda érkezik az 5-10-20 kilométeres utakat kínáló túra, amely az Észak-Dunántúli Kupa túráinak része. Szervezője a Borostyánkő Természetbarát SE.

Tolnay Kupa iskolásoknak

Gyöngyösfalu – A Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu idén is megrendezi a Tolnay Kupát, melyen öt iskola tanulói versengenek futásban, labdarúgásban és asztaliteniszben. A rendezvény szombaton 8.30-kor kezdődik az iskolában.

SZÍNHÁZ

Szentgotthárd. Színház: szombaton 17.30-kor Csukás István – Bergendy István: Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték két részben.

Rendezvény

Szombathely. Agora–Savaria Filmszínház: szombaton 13.30-kor a 100 éves szombathelyi repülőtér emléknapjára várják az érdeklődőket. A vendégeket köszönti: dr. Puskás Tivadar polgármester és Erdős Zoltán, a Szombathelyi Repülőklub titkára. Az emléknapot megnyitja: dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke. Előadások: Repülőtér az Alpokalján – Révész Tamás; A szombathelyi polgári repülés története – dr. Kalocsai Péter történész; A szombathelyi sportrepülés története – Czeiner Gábor sportrepülő. A szombathelyi repülőtér története, fotókiállítás–megnyitó. Filmvetítés: Szabadság különjárat.

Agora – Gyermekek Háza: szombaton 9–12 óráig Kézműves kuckó. Téma: Esőbot készítése.

MMIK Nagyterem: szombaton 18 órakor és 20 órakor Cefre Palota – Bödőcs Tibor önálló estje. Bödőcs Tibor a kortárs humor egyik legfontosabb és egyben legnépszerűbb szereplője. A műfaj, amit űz, a stand up comedy, azaz kiállni egy színpadra egyedül, majd beszélni, úgy, hogy közben nemcsak a közönség reagál a poénokra, hanem mindez visszafelé is működik.

Tóvendéglő: szombaton 19–03 óráig a Savaria Lions Club Tavaszköszöntő jótékonysági bálját rendezi.

Bük. Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár: szombaton 18 órakor a Magyar Költészet Napján a Sok-szín-pad Társulat ad ünnepi műsort – Kapcsolatunk címmel.

TÚRA

Kőszeg. Szombaton Kubát Hugó ÉDK és emléktúra a Kőszegi-hegységben 20/10/5 km. Rajt/cél: Jurisics-vár, Rajnis u. 9. További információ: Borostyánkő Természetbarát SE, 06-30-227-3334.

Kőszeg. Szombaton Több nyomon a városban – Séta a kiemelt egyházi értékekhez. Találkozó: 10 órakor a Tour-inform irodánál. A sétát vezeti: Somogyi Györgyné.

Celldömölk. Szombaton Teljesítménytúrák a Kemenesalján. Kemenes 60 túra. Nevezés és rajt: 6–10 óráig Celldömölkön, az egykori bencés kolostorban. Érkezés 22 óráig. Berzsenyi 35 túra. Nevezés és rajt: 6–10 óráig a celldömölki bencés kolostorban. Cél: 17 óráig vissza. További információ: Orbán Róbert 0630-352-0579, Fülöp András 0630-655-7904.

Koncert

Szombathely - Végállomás Klub: szombaton 20 órakor a Social Free Face, a Bandanas, a Wroongg! és a Zsibbadás koncertezik.

Malom Söröző (Malom u. 6.): szombaton 20 órakor Blues Jam koncert.

 

ÁPRILIS 10.

Övön Alul és az AC/DP koncertezik

Körmend – A Klub Trummerikumban koncertezik április 10-én 21 órakor a gotthárdi AC/DP és a körmendi Övön Alul zenekar.

Költészet napja Tóth Kingával

Sárvár – Beszélgetéssel készül a költészet napjára a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár: a vár házasságkötő termében április 10-én, pénteken 17 órakor Tóth Kinga költő (plusz kommunikációs specialista, kulturális programszervező) lesz a vendég. Aki faggatja: Markó Péter. A belépés díjtalan.

A stresszről a könyvtárban

Szombathely – A stressz, a haspuffadás és a daganat összefüggései címmel ingyenes, szervi felméréssel egybekötött előadást tart Szabó Jánosné Anikó diplomás természetgyógyász a Berzsenyi könyvtárban április 10-én, pénteken 17 órától.

Kamarazene gyertyafényben

Kőszeg – Április 10-én 18 órai kezdettel a Jurisics vár lovagtermében „Egy kis romantika" címmel hangverseny lesz. Felix Mendelssohn, Johannes Brahms egy-egy művét adja elő Molnár Andrea csellón, Aris Feslikidis zongorán, Stuller Géza hegedűn.

Közlekedésbiztonsági napot tartanak

Szombathely – A Vas Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya a tavaszi közlekedésre felkészülés jegyében díjmentes közlekedésbiztonsági nyílt napot tart pénteken 8-tól –13 óra 30 percig, a Sági utca 4. szám alatt. Az akcióban a motorkerékpárokat, a személygépkocsikat, a tehergépkocsikat és a pótkocsikat (3500 kg össztömegig) vizsgálják. Megfelelő műszaki állapot esetén, kérelemre – a vizsgadíj befizetése mellett – műszaki vizsga azonnali lehetőségét biztosítják. A vizsgálaton való részvétel előzetes bejelentkezés alapján lehetséges. Bejelentkezés a 94/511-415 és 511-416 telefonszámokon (7.30–16.00 óráig), valamint a [email protected] e-mail címen.

Máltaiak jótékonysági estje

Szombathely – Péntek este 7 órakor kezdődik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportjának idei jótékonysági estje. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba Kárpátaljáról, pontosabban Beregszászról érkeznek vendégeik, az ő javukra rendezik meg az estet.

KONCERT

Szombathely - Végállomás Klub: pénteken 20 órakor a Junkies és Ganxsta Zolee és a Kartel lép színpadra. Szombaton 20 órakor a Social Free Face, a Bandanas, a Wroongg! és a Zsibbadás koncertezik.

Rendezvény

Vasvár. Nagy Gáspár Kulturális Központ: pénteken 18 órakor Járjad lábam, járd ki most címmel táncházra várják az érdeklődőket.

Torony. Művelődési Ház: pénteken 18 órakor, „Bodárkás" találkozóra várják a 70-es években, Toronyban működő, volt Bodárka Színpad és Színjátszó kör tagjait.

Sárvár. Nádasdy-vár: pénteken 17 órakor a költészet napja alkalmából rendezett beszélgetésre várják az érdeklődőket. Vendég: Tóth Kinga költő. A beszélgetést vezeti: Markó Péter.

 

ÁPRILIS 9.

Olad-Simon Napok

Szombathely – Az oladi Simon István Utcai Általános Iskola április 9-étől 16-áig rendezi meg a hagyománnyá vált Olad – Simon Napokat. Rengeteg változatos program várható. Részletek itt

A roma kultúra napján a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

Szombathely – A roma kultúra napját 1993 óta ünnepeljük Magyarországon, minden évben április elején (első hétvégéjén). A Berzsenyi könyvtárban április 9-én kínálnak ebből az alkalomból programot: könyvbemutatót, kiállítást, filmvetítést. A „cigányság szent ünnepének" nevezte Choli Daróczi József a minden év áprilisának első hétvégéjén megrendezendő roma kulúra napját. A programot első alkalommal 1993 áprilisában szervezték meg neves cigány művészek Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában. Az idén a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a szombathelyi roma nemzetiségi önkormányzat kínál gazdag délutánt a roma kultúra napja alkalmából április 9-én 17 órára a földszinti előadóteremben. - Lesz könyvbemutató: Nótár Ilona Amit a nő kíván című kötetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Nótár Ilona író, újságíró, szülésznő és pedagógus. Legújabb könyvében 16 nő történetét rögzíti: 16 vallomást önmagukról, a világról, vágyaikról. Ahogy az ajánló mondja: „Nem könnyű elmagyarázni annak, aki nem lát, hogy milyen a szivárvány. Még nehezebb egy férfinak leírni, mitől nő egy nő. Nótár Ilona még ennél is nagyobb fába vágta a fejszéjét akkor, amikor arra vállalkozott, hogy hogy novellaformában fest képet arról, milyen egy roma nő." Lesz a roma kultúra napján tárlatnyitó: a Szombathelyen is jól ismert Ferkovics József festőművész alkotásaiból láthat válogatást a közönség. Az esten közreműködik Baranyai Sándor (hegedű) és az Aranyhíd táncosai: Forgács Vanessza, Bogdán Vanessza és Árvai Mária. Ugyancsak április 9-én, de a délutáni Berzsenyi könyvtári programot megelőzően (13 órakor) a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrált Központ diákjainak levetítik a „Sárga, piros, kék – Ferkovics József útjai" című, többszörös díjnyertes dokumentumfilmet. A film Boros Ferenc és Rozmán László alkotása.

Az egyetemisták hisznek a versben: költészetnapi aktivity

Szombathely– Az egyetemisták hisznek a versben: a SEK Berzsenyi téri épületében alaposan megünneplik a költészet napját. A szombathelyi pedagógusképző kar irodalomtudományi intézete a házigazdája annak az egész napon átívelő programnak, amely április 9-én reggel 8-kor kezdődik a Berzsenyi tér 2-ben. Délelőtt kinyit a Slam-műhely, ahova szombathelyi középiskolások is meghívást kapnak. Lesz irodalmi aktivity és tárlatnyitó, hozzá az előrejelzés szerint sok nevetés. Délután 5-kor Lutor Katalin és Kocsis Marcell „Amit mondani kell" című Kányádi Sándor-összeállítása következik, aztán az új hangok szólalnak meg: antológia-bemutató Fűzfa Balázs és Rozmán Kristóf vezetésével. A „Hiszünk a versben" című est 18 órakor kezdődik (a címötletet Jancsó Miklós 1994-es „Hiszünk a dalban"-koncertje adta). a fellépők között van Szabó Tibor, Kelemen Zoltán (a WSSz színészei), a Savaria Slam Poetry, Varga Richárd, Varga Bence (Zaporozsec), Doma Bence és Puskás Mátyás (Kockacukor), valamint Lutor Katalin, Szalai Szabolcs, Rozmán Kristóf. (Április 11-én meg majd gondoljunk a születésnapos József Attilára – és Márai Sándorra.)

 

ÁPRILIS 8.

Megünneplik a költészet napját

Szentgotthárd – Április 8-án 17 órakor nyílik a költészet napjával egybekötött Színházfotográfia című kiállítás a Színház aulájában. A Szentgotthárdi Fotóklub tagjainak képei mellett megtekinthetők Benkő Sándor, Büki László, Mészáros Zsolt, Unger Tamás, valamint Czika László fotói is. A költészet napja alkalmából Fekete Linda és Szabó Róbert Endre – a Weöres Sándor Színház színészei – adnak műsort. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Szerelmes história a kultúrházban

Vasvár – Szép Ernő: Lila ákác című szerelmes, bájosan humoros históriáját mutatja be a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház április 8-án 19 órától a Nagy Gáspár Kulturális Központban.

Kulka János önálló estje: Ez a hely!

Szombathely – Ez a hely! címmel Kulka János mutatja be önálló estjét a WS Színház nagyszínpadán április 8-án. Az Orlai Produkció vendégjátéka 19 órakor kezdődik. A bevezető szerint Kulka Jánosnak jól áll a sanzon, mert nem egyszerűen „sanzonosan" énekel: történeteket mesél, embereket és helyzeteket jelenít meg, színházat teremt ezzel a zenével. Elvégre kiváló színész. Közös nevezőre hozza Charles Aznavourt és Leonard Cohent, Dés Lászlót és Stinget, Cseh Tamást és Nádasdy Ádámot. Az előadás zenei vezetője, egyúttal billentyűse: Demko Gergely. Gitár: Sipeki Zoltán. Producer: Orlai Tibor.

Színházfotográfia a költészet napján

Szentgotthárd – Április 8-án 17 órakor nyílik a költészet napjával egybekötött Színházfotográfia című kiállítás a Színház aulájában. A Szentgotthárdi Fotóklub tagjainak képei mellett megtekinthetők Benkő Sándor, Büki László, Mészáros Zsolt, Unger Tamás, Czika László fotói is. Emellett Fekete Linda és Szabó Róbert Endre színészek adnak műsort.

Rendezvény

Cák. Művelődési Ház: szerdán 17 órakor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatója

Kőszegdoroszló. Önkormányzat: szerdán18.30-kor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatója

Kiállítás

Répcelak. Répce Galéria: szerdán 18 órakor Ughy István festőművész kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja: Tóth Csaba festőművész. Közreműködnek: A Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói. Az Előtérben Nagy Henrietta 6. osztályos tanuló munkái láthatók. A tárlat április 30-áig látogatható.

 

ÁPRILIS 7.

A változó klímára hívja fel a figyelmet

Csákánydoroszló – A csákánydoroszlói művelődési házban április 7-én, kedden 17 órakor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma” című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Rendezvények

Szombathely. Humán Civil Ház (Bem J. u. 9/B.): kedden 17 órakor a 2015. évi "Egészség Világnap" rendezvény. Köszöntőt mond Dr. Kecskés László főorvos, városi képviselő, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke. Előadó: Jágerné Dr. Szabó Erika.

Csákánydoroszló. Művelődési Ház: kedden 17 órakor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Rátót. Önkormányzat: kedden 18.30-kor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Jogi segítséget nyújt a szolgálat

Körmend – A Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata kihelyezett ügyfélfogadást tart április 7-én (kedden) 10–12 óráig Körmenden, a Szabadság tér 7. szám alatt. Az igazságügyi szolgálat munkatársai térítésmentes jogi segítséggel, tanácsadással állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Fogyasztóvédelmi ügyfélfogadások

Szombathely – A Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének áprilisi kihelyezett ügyfélfogadási időpontjai a járási hivatalokban a következők: április 7-e (kedd), Celldömölki Járási Hivatal, Városháza tér 1. 9–11 óráig. Sárvári Járási Hivatal, Várkerület 3. 13–15 óráig. Április 13-a (hétfő), Körmendi Járási Hivatal, Szabadság tér 7. 9–11 óráig; Kőszegi Járási Hivatal, Kossuth utca 15. 13–15 óráig. Április 14-e (kedd), Vasvári Járási Hivatal, Alkotmány utca 1. 9–11 óráig. Április 29-e (szerda), Szentgotthárdi Járási Hivatal, Széll Kálmán tér 11. 13–15 óráig.

 

ÁPRILIS 6.

Nyuszifoci a jáki sporttelepen

Ják – A Jáki SE április 6-án, húsvéthétfőn rendezi meg a hagyományos Nyuszifoci Kupa kispályás labdarúgó-tornát. Nincs megkötés, bármely osztályban, országban játszó focista nevezhető. Az 5+1 fős csapatok két füves és egy betonos kispályán meccselnek. A torna pénzdíjas. Lehet nevezni a helyszínen is 8.00–8.30 között, a szervezők (Németh Zsolt, Máté Zoltán) várják az érdeklődőket.

Nyuszifoci kispályás torna

Acsád – Az Acsád-Meszlen SE húvéthétfőn rendezi a hagyományos Nyuszifoci Kupa kispályás labdarúgótornát. Az 5+1 fős csapatok füves pályán játszanak, megkötés nincs, bármely osztályban szereplő futballista nevezhető. A program 8.45-kor kezdődik, a helyszínen lehet nevezni. A szervezők (Prátser Péter, Boros Csaba) várják az érdeklődőket.

Tizedik, jubileumi Húsvét Kupa

Káld – Káld Asztalitenisz Szakköre tizedik alkalommal rendezi meg a Húsvét Kupát amatőrök számára – csak olyanokat várnak, akik NB III-nál alacsonyabb osztályban pingpongoznak, illetve ranglistaponttal nem rendelkeznek. Egyéni versenyt elsősorban 1–8. osztályosok számára terveznek, de lesz csapatverseny is – erre kortól és nemtől függetlenül háromfős együttesek nevezhetnek. A Húsvét Kupa április 6-án, hétfőn 13.30-kor kezdődik a káldi faluházban. Horváth József elsősorban előzetes nevezésekre számít, de még a verseny előtt fél órával a helyszínen is lehet jelentkezni.

Lovasverseny

Dobrádi Lovas Iskola: hétfőn 11 órakor Lovasverseny.

RENDEZVÉNY

Szombathely. Vasi Skanzen: április 6-án, hétfőn 10–17 óráig, Húsvéthétfő. 10–11 óráig "Nagy Nyuszikeresés. 14–17 óráig Nyuszi–simogató; lányoknak csönkölés, fiúknak tojásba vágás; népi szabadtéri, ügyességi játékok, fajátékok, játszóház (Biohinta, Táplán Kultúrájáért Közhasznú Egyesület); folklórműsor a malomkertben, táncház kicsiknek és nagyoknak (Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Boglya zenekar); szabadtéri gyermekjátékok; tavaszi népszokások felelevenítése a gyermekközönség bevonásával; tojásfestés, karcolás, agyagozás, textilműhelyben kézműves foglalkoztató; locsolóvers–mondó verseny ovis, iskolás és felnőtt kategóriában – Nevezés a helyszínen 14.30-ig, verseny 15 órától – a legjobbak bemutatkozása várhatóan 16 órától.Herényiek Háza (Béke tér 1.): pénteken 15–17 óráig húsvéti kézműves foglalkozásra várják az érdeklődőket.

Bük. Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár Színházterme: április 6-án, hétfőn 9 órától színes húsvéti programmal várják a legkisebbeket. A programban szerepel tojáskereső verseny, kézműves sarok, történeti játszóház. A Háncs Néptáncegyüttes közreműködésével a régi húsvéti népszokásokat idézik fel, a Portéka Színpad pedig húsvéti Vásári komédiájával szórakoztatja a gyermekeket.

 

Kiállítás

Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Szent Márton, a katona, Végtelen sokféleség – A rovarok birodalma. A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása. A kiállítás április 19-éig látogatható. Szamár-sziget szellemkatonái kiállítás. A szicíliai maffia rettegett börtönszigete volt a kilencvenes évek végéig, ma turistaparadicsom. A kiállítás április 26-áig tekinthető meg. Szombaton 15–18 óráig, Csápolj velünk! Családi „bogarászás" a múzeumban. Fürge-műhely: ciripelő, zümmögő, döngicsélő szerkentyűk készítése; mesesarok múzeumbogarakkal. 15 órakor interaktív tárlatvezetés a Végtelen sokféleség című kiállításban. 16 órakor Rétek muzsikája. Hangadó: Lezsákné Szekszárdi Zsuzsanna zenetanár.

Csehimindszent. Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői házában a Terror Háza Múzeum „A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892–1975)" című állandó kiállítása.

Acsád. Szociális otthon: a Képeslevelezőlapgyűjtők Egyesületének szervezésében Ázsia címmel nyílott képeslap kiállítás.

Iseum Savariense: szerda–szombat 10–17 óráig. A Nílustól a Vörös–tengerig. Fotókiállítás Lantai-Csont Gergely szudáni képeiből. 2013 őszén Lantai-Csont Gergely, a fiatal magyar fényképész, mintegy négy hónapos kelet-afrikai expedíciót szervezett az Afrikai Magyar Egyesület támogatásával. A National Geographic Traveller magazin rangos díját 2013-ban elnyert fotós fő célja az Egyiptomtól egészen Kelet–Kongóig tartó úton, a zárt közösségek felkeresése és magas színvonalú fotódokumentáció készítése volt. A tárlat elsődleges célja Szudán gazdag kultúrájának és kulturális örökségének bemutatása. Másodlagos cél a legdélebbi ismert magyar kötődésű csoport, a magyarabok bemutatása hazai kiállításon. A kiállítás május 17-éig tekinthető meg.

Kőszeg - Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: Dr. Kulcsár László botanikus fotókiállítása nyílott. A képek május 24-éig megtekinthetők.

Acsád - Szociális otthon: a Képeslevelezőlapgyűjtők Egyesületének szervezésében, Ázsia címmel nyílott képeslap kiállítás. Ázsia művészeti emlékein keresztül jól látható a történelem és a vallás sokszínűsége, ugyanez megjelenik a különböző népek, kultúrák és szokások ábrázolásában is. A tárlat június 25-éig látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!