Programok

2015.08.02. 09:04

Programok, rendezvények Vas megyében augusztus 3-tól

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények augusztus 3-tól. Böngésszen, és válogasson!

AUGUSZTUS 20.

Wittenbergbe kirándulnak az evangélikus gyülekezet tagjai

Kőszeg - A reformáció 500. évfordulójának közeledtével az evangélikus gyülekezet ötnapos kirándulást szervez Wittenbergbe augusztus 20. és 24. között. A programban Wittenbergen túl Lipcse megtekintése szerepel.

 

AUGUSZTUS 15.

Ismét olaszul hangzik el a mise

Olaszfa  – A Szent Miklós-templomban idén augusztus 15-én (szombat), Nagyboldogasszony napján tartják meg az immár hagyományosnak számító olasz misét. Ezen a napon nem csak különleges szentmise lesz: a szervezők egész délután különféle programokkal várják a kicsiket és a nagyokat.

A természet segítő erejét mutatják be

Orfalu  – Immár harmadik gyógynövénynapjukat tartják a Füveskert és Teaházban augusztus 15-én, a Nagyboldogasszony napi rendezvényen. 14 órakor nagyanyáink gyógynövényeiről Fehér Zoltán, a természetes gyógymódok tanácsadója tart előadást. 15 órától Hajnal Móni segédletével lehet gyógyfüvekkel szappant készíteni. 17 órakor gyógynövénytúra indul Orfalu lápos rétein dr. Szabó Ágnes Katalin orvos-természetgyógyász, fitoterapeuta vezetésével. A vizes élőhelyek flóráján keresztül is meg lehet tapasztalni a természet segítő erejét. A túrához vízálló lábbeli viselete ajánlott! Emellett lesz nyitott kert is.

Vidám táncok OroszországbólSzentgotthárd (bb) – A Magyarországi Szlovének Szövetsége szervezésében augusztus 8-án, 19 órakor a Színházba várják az érdeklődőket. Ekkor kezdődik a „Kalinka avagy vidám táncok Oroszországból” című műsor, melyben a moszkvai Szumszkoj kerületben működő Ritm-balett gyermek és ifjúsági művészeti táncegyüttes lép fel. Autóbusz indul 18 óra 15 perckor Felsőszölnökről és Apátisvánfalváról.

Joskar-Ola napok

Szombathelyen a Joskar-Ola lakótelepen augusztus 15-én és 16-án Joskar-Ola napokat tartanak, kulturális és sportfesztivált. Három színpadon folyamatos műsorokkal kedveskednek. Fellép többek között a Zaporozsec, a Soulwave, a Mokka, Bódi Guszti és Margó, a Black Jack zenekar, a Hetedik bekezdés, a Zságbamacska zenekar, az Esty Party zenekar, az MDC, Tóth Gabi, Kasza Tibi. Továbbá itt lesz Magyarország egyik legszínvonalasabb vidámparkja is.

 

AUGUSZTUS 11.

Vasvár - Kolostor Kert: kedden 21 órakor a Nádasdy Trió koncertje. Közreműködnek a versmondók.

 

AUGUSZTUS 9.

Hegyháti Napok alkotótáborral

Vasvár – Augusztus 9-étől 23-áig tart a XXXVII. Hegyháti Napok, amelynek keretében másodszor rendeznek alkotótábort képzőművészek részvételével. Az alkotótábor programjában augusztus 10-én 19.45-kor Nádler László festő tart vetítettképes előadást a tájképfestészetről. Augusztus 12-én nyílt napot tartanak a táborban: szlovén és török vendégekkel találkozhat a közönség a Nagy Gáspár Kulturális Központban. Augusztus 13-án 16 órakor a Fő téren kezdődik performansz: gesztusfestészet zenére, a szünetben jógával. Az alkotótáborban készült munkákat augusztus 15-én 14 órakor mutatják be a zarándokszállóban.

Időutazás vissza a hatvanas évekbe

Bük – „Nejlon és Bakelit" címmel a nagysikerű Csinibaba című film örökzöld dalaiból hallhatnak összeállítást az érdeklődők augusztus 9-én 20 órától a művelődési központ átriumában. A hatvanas évekbe visszarepítő, humoros retro koncertet Bodrogi Éva és Eredics Béla rendezte, a zenei rendező Hegedűs Gönczy Katalin.

Megújult a kis falu régi temploma

Csánig – Augusztus 9-én, vasárnap 17 órakor szenteli fel a kívül és belül felújított csánigi templomot dr. Veres András megyés püspök. A munkák a Vidékfejlesztési Hivatal támogatása, a hívek áldozatos adománya és a Szombathelyi Egyházmegye segítségnyújtása révén valósulhattak meg. A felújított templom szépen kiegészíti a parányi település, Csánig patinás, régi épületekben gazdag központját.

 

AUGUSZTUS 8.

Vidám táncok Oroszországból

Szentgotthárd  – A Magyarországi Szlovének Szövetsége szervezésében augusztus 8-án, 19 órakor a Színházba várják az érdeklődőket. Ekkor kezdődik a „Kalinka avagy vidám táncok Oroszországból” című műsor, melyben a moszkvai Szumszkoj kerületben működő Ritm-balett gyermek és ifjúsági művészeti táncegyüttes lép fel. Autóbusz indul 18 óra 15 perckor Felsőszölnökről és Apátisvánfalváról.

 

AUGUSZTUS 4.

Kedden indul a Tour

Szombathely – A vasi megyeszékhelyről rajtol a Tour de Hongrie országúti kerékpáros verseny: kedden a prológnak, szerdán pedig a rajtnak ad otthont Szombathely. A 90. alkalommal kiírt Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szervezői három kontinens 16 csapatának, összesen 96 versenyzőnek biztosítanak indulási lehetőséget az olimpiai kvalifikációs viadalon. A nemzetközi mezőnyre 700 kilométer vár a hat nap során. A megmérettetés kedden az 1,2 kilométeres egyéni időfutammal rajtol 17 órás kezdéssel Szombathelyen. A résztvevők a Rákóci Ferenc utca (rajt), Thököly Imre utca, Szent Márton utca, Savaria tér, Fő tér (cél) útvonalon teljesítik az előírt távot. Szerdán aztán az első szakasz, a Szombathely–Keszthely közötti 112 km-es táv – és 340 m szintemelkedés – vár a mezőnyre. Az útvonal: Szombathely, Fő tér (lassú rajt, 15.30), Bejczy, Thököly, Hunyadi, Szent Gellért, Csaba u., 86-os, Vép felé vezető út (éles rajt), Ikervár, Kenéz, Pecöl, Ikervár, Meggyeskovácsi, Rum, Kám, Csipkerek, Csehimindszent, Csehi, Bérbaltavár, Zalabér, Zalaszentgrót, Kehidakustány, Zalacsány, Keszthely körpálya (4 kör), Lovassy Sándor utca, Rákóczi utca, Vörösmarty utca, Park utca, Hunyadi utca, Kossuth Lajos utca, Fő tér (18.21, cél). A folytatásban Balatonföldvár–Kecskemét (csütörtök), Abony–Karcag (péntek), Karcag–Kékestető (szombat), Gyöngyös–Budapest (vasárnap) szakaszokat kell teljesítenie a Tour de Hongrie résztvevőinek.

Ünnepi kerékpáros túrát szerveznek

Sárvár – A Sárvári Kerékpár Egylet ünnepi túrát szervez augusztus 4-én a Szombathelyről rajtoló Tour de Hongrie kerékpáros körverseny prológjára. A résztvevők 13 órakor indulnak a Kossuth térről Szombathelyre, ahol lehetőségük lesz végigkerékpározni a prológ útvonalát. Jelentkezni augusztus 2-áig lehet az egylet weboldalán található űrlap beküldésével.

Ha kedd, akkor operett és musical

Kőszeg – Musical- és operettslágerekkel zárja az idei szezont a Kőszegi Várszínház: Csonka Zsuzsa és társulata augusztus 4-én (kedd) 20.30-kor lép föl a Jurisics-várban. Énekel mások mellett Csonka Zsuzsanna, Pitti Katalin, Gróf Gréta és Egyházi Géza.

 

AUGUSZTUS 3.

Alkotótábor

Szombathely – Herényiek Háza (Béke tér 1.): augusztus 3–7. (hétfő–péntek), a Herényi Kulturális és Sportegyesület alkotótábort szervez, melynek keretében fővárosi és helyi művészek alkotási folyamatába lehet betekintést tenni. A tábor a művészetet kedvelők számára nyitott.

Török fotográfus kiállítása hétfőn

Kőszeg – Ostromhétvége lesz a következő Kőszegen. Az Ostromnapok nyitányaként hétfőn 17 órakor a vár lovagtermében nyílik meg Nijat Ayvaz fotográfus fotókiállítása Törökországról.

Szobrok és képek a Magtárból

Nemeskocs – Hétfőn kezdődik és augusztus 7-éig tart a Magtár-tábor Nemeskocsban, a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében. A nemeskocsi képzőművészeti táborban gyerekek és felnőttek egyaránt jól érzik magukat minden nyáron, korhatár nincs: Illés Erika mellett az idén Kreif Zsuzsanna foglalkozik a táborozókkal, akik megismerkednek a szobrászat és a festészet, grafika mellett a kézművesség válfajaival, de a rajzfilmkészítés alapjait is elsajátíthatják. A táborban készült munkákból a hagyományok szerint kiállítás nyílik majd.

 

RENDEZVÉNYEK

Herényiek Háza (Béke tér 1.): augusztus 7-éig, (péntekig), a Herényi Kulturális és Sportegyesület alkotótábort szervez, melynek keretében fővárosi és helyi művészek alkotásai folyamatába lehet betekintést tenni. A tábor a művészetet kedvelők számára nyitott.

Kőszeg - Jurisics-vár: augusztus 7-én, (péntek) 11 órakor a kőszegi vár érme bemutatója. Az érmét bemutatja: Ágh Péter országgyűlési képviselő. Az érme a helyszínen megvásárolható.

Jurisics-vár, Diáksétány, Várárok: augusztus 7-én, (péntek) Félhold és Telihold – 9. Kőszegi ostromnapok. Katonai táborok építése, múzeumostrom. Szombaton 10–15 óráig Amatőr íjászverseny. 19 órakor várostrom. Vasárnap 17 órakor  „A magyarok nyilaitól ”. Marton-Szállás lovas íjászainak bemutatója a magyar könnyűlovas harcmodorról.

Jurisics tér: augusztus 7-én, (péntek) Félhold és Telihold – 9. Kőszegi ostromnapok. 15 órakor Kirakodó vásár, 16.30-kor Ataru Ütőegyüttes dobkoncertje. 20.30-kor Setnja Együttes – hovát muzsika és táncház. 22 órakor BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes tűztánca. 23 órakor Éjszakai őrjárat, a Kőszegi Darabontokkal. 14.30-kor  A Kőszegi Darabontok a Nádasdy Bandérium (Sárvár) és a Batthyány Bandérium (Körmend) bemutatója. 20 órakor Térzene a Kőszegi Fúvósokkal. Vasárnap 10 órakor Gulyás László vándor muzsikus gyermekműsora. 16.30-kor BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes műsora.

Fő tér: augusztus 7-én, (péntek) Félhold és Telihold – 9. Kőszegi ostromnapok. 17.15-kor megnyitó. A hadiállapot kihirdetése, az Ostromtanács döntéseinek ismertetése. 17.30-kor Kasza Tibi műsora. 18.30-kor Végvárak kesztyűs vitézei. Ostrombox a kőszegi Fitt-Boksz Egyesület és vendégei részvételével. Közreműködnek: Kőszegi Mazsorettek, BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes, Kőszegi Orientális Táncklub. Szombaton 10 órakor Müezzinének, Szulejmán sétája a városban. 11 órakor,  Gyulaffy László Bandérium katonai fegyver és viselet bemutatója. 13.30-kor Leányrablás, majd leányvásár. 16 órakor Langaléta Garabonciások gólyalábas műsora. 17 órakor Ostromfelvonulás. 20.30-kor Balogh Péter lantjátéka. 21 órakor Folk Error – szittya népi rakkenról.. 22.30-kor utcabál a Pinka Band együtessel. Vasárnap 17.30-kor Hajnalcsillag Néptáncegyüttes műsora. 18 órakor Kőszegi Orientális Táncklub műsora. 19 órakor Évszázadok zenéje. A Bourdon Együttes koncertje és reneszánsz táncháza. 20.30-kor Bordó Sárkány Régizene Rend középkori világzenei koncertje. 22 órakor BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes tűztánca.

Virágudvar (Táblaház u. 11.): augusztus 7-9. péntek–vasárnap Fűszeres virágszőnyeg. Az Ostromnapok tiszteletére látogatható a fűszerekből: bazsalikom, kakukkfű, majoranna, menta félék, ehető zöldségkülönlegességből, egynyári lampionvirág, balkonparadicsom, petrezselyem, rebarbara, mángold, paprika és paradicsomkülönlegességek eperparéj és sok-sok színes növényből készülő illatos, fűszeres virágszőnyeg. A felhasznált növények már a 16. században ismertek voltak hazánkban is, így ezekkel is fűszerezhették ételeiket a kőszegi védők 1532-ben. Látogatható: 10–12 óráig, és 14–18 óráig.

 

KIÁLLÍTÁSOK

Szombathely - Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Selyemszálak kiállításmegnyitó. A kiállítás a természet- és a történettudomány aspektusából közelíti meg a selyemnek, mint a természet gazdag adottságaiból megszülető anyagnak, és mint a viselettörténet örök összetevőjének történetét. A „selyemszálak fonalain” keresztül bemutatja a selyem alapanyagainak széles spektrumát, bepillantást nyújt a magyarországi selyemgyártás ipartörténeti kulisszáiba, felvonultatja késztermékeit, s divattörténeti palettáján a selyemtextíliákból készült történeti viseletekkel hálózza be, végül az intimitás szférájába, egy női budoárba csábítja látogatóit. A kiállítás a 2015-ös „Selyem”- sorozat nyitó rendezvénye. A tárlat október 29-éig tekinthető meg. Si si ru kou, avagy a titokzatos selyem kiállításmegnyitó. Kínában évezredek óta ismert, féltve őrzött titok, a Római Birodalomban költséges luxusáru: a selyem. A kiállítás a selyemszövés legendák homályába vesző történetét, a textíliák sivatagokat, tengereket és hegyvidékeket átszelő útját mutatja be, egészen a Római Birodalomban történő felhasználásáig. Pannoniai példák érzékeltetik téren és időn átívelő divatját, kulturális hatásait, a selyem őskori, középkori és kora újkori felhasználását. A tárlat megtekinthető október 29-éig.

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–péntek 8.30–15.30, előzetes egyeztetés alapján (0620-275-2552).

Járdányi Paulovics István Romkert: kedd–vasárnap 10–19 óráig.

Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–19 óráig.

Szombathelyi Képtár: szerda, péntek, szombat 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Szuppán Irén textilművész ikat kiállítása nyílik. Szuppán Irén Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes és Kiváló művész élete és munkássága 1981 óta az ikat technika felfedezésére és érzékeny alkalmazására irányul. Figurális múltidéző kompozíciói mellett absztrakt és elvont fogalmakat megjelenítő faliképeket is készít. Csendes visszafogottságú munkái finomságukkal egyben nyugalmat is árasztanak. Az ikat távol-keleti ősi technika, melyben a szövés során a kézzel megfestett láncszálak foltszerű színhatása dominál. A pamutszálakat egyenként megfestik a szövés előtt, így ezekkel hozzák létre a kész szövetben a foltszerű hatásokat. A technika tehát a kézi festés és a szövés érdekes együttese. A kiállítás október 29-éig látogatható. Imago. 5. Textilművészeti Triennálé. A több mint négy évtizedes hagyománnyal bíró textilbiennálék és – triennálék sorában az idei seregszemlén kiemelt szerepet kap a selyem. A kiállítást öt kategóriában hirdettük meg: fal- és tértextil, textildesign, nemzetközi miniatűrtextil, nemzetközi zászló valamint nemzetközi szalag. A több mint 1500 négyzetméternyi területen zsűri döntése alapján 18 országból 168 alkotó 202 művel mutatkozhat be a Képtárban. A kiállítás megtekinthető október 29-éig. Schrammel Imre gyűjteményes kiállítása nyílott. Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész, a Nemzet Művésze kiállítása, a művész alkotásainak Szombathelyre kerülése alkalmából. Schrammel Imre szombathelyi születésűként mindig erősen kötődött a városhoz. Régi elhatározása, hogy alkotásainak java Szombathelyen legyen folyamatosan megtekinthető. A leendő állandó kiállítás első lépéseként 100 alkotás kerül letétbe a Szombathelyi Képtárba. Ezek a művek Schrammel Imre fontos korszakait reprezentálják. A kiállításon belül kiemelt figyelemre számíthatnak a Herend számára készült porcelánszobrok, valamint a művész egyedi kísérletező kedvéről tanúskodó művek. A kiállítás december 17-éig tekinthető meg.

A Szombathelyi Képtárban megnyílt Szuppán Irén textilművész ikat kiállítása. Szuppán Irén Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes és Kiváló művész élete és munkássága 1981 óta az ikat technika felfedezésére és alkalmazására irányul. Figurális múltidéző kompozíciói mellett absztrakt és elvont fogalmakat megjelenítő faliképeket is készít.

Iseum Savariense: szerda–szombat 10–17 óráig. Textilek a Holtak Birodalmában. Kiállításmegnyitó a Selyem-sorozatban. A kiállítás fő attrakciója az 1951-ig a Premontrei Gimnáziumban őrzött, az egyiptológus szakmában „Szombathelyi múmia” néven ismert lelet. Feliratos és istenábrázolásos múmialeplek, vászon amulettek mellett egykori viseleti tárgyak és kiegészítőik révén mutatjuk be a textilfelhasználás e különleges, a magyarországi régészeti emlékanyagban alig fellelhető módozatát. Az egyiptomi múmiákon kívül Kr. u. 4–9. századi kopt textilek és a híres alsó-heténypusztai és vimináciumi, arannyal hímzett selyemszövet maradványok láthatók a tárlaton. A kiállítás megtekinthető október 29-éig.

Szombathelyi Egyházmegyei Kincstár (Berzsenyi tér 3.): kedd–szombat 9–17 óráig.

Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár, Kutatószoba: kedd, szerda: 10–18 óráig látogatható.

Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár (Szily J. u. 1.): csütörtökön és pénteken a következő tárlatvezetési időpontokban látogatható: 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órakor.

Agora–Gyermekek Háza: Repüléstörténet maketteken, Nyilasi László hagyatéki anyagából várja kiállítás az érdeklődőket, mely hétköznap 8–17 óráig, szombaton 9–12 óráig látogatható.

Katonatörténeti kiállítás (Aréna u. 8.): Felszabadítás – Visszacsatolás címmel kiállítás látható, mely az intézmény nyitvatartási ideje alatt látogatható.

Hegyfalu - Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 8–18 óra között látogatható (ettől eltérő időpontban telefonos egyeztetés után). A Trianon teremben a Magyar kultúra napja 3. rész – Hortobágy, Kalocsa és Kiskunhalas; Állatok világnapja – Tehenek; Vadászok és vadászat; Bor–utak; Lenin című tárlatok láthatók, a fogadóteremben március 15. és azt követő másfél év, a belső teremben pedig a Pápák – II. János Pál pápa címmel összeállított tárlat tekinthető meg.

Csehimindszent - Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői házában a Terror Háza Múzeum "A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892–1975)" című állandó kiállítása látható.

Acsád - Szociális otthon: a Képeslevelezőlapgyűjtők Egyesületének szervezésében, Tátra címmel nyílott képeslap kiállítás. A kiállítási anyagot Sárosi István állította össze. A tárlat szeptember végéig várja a látogatókat.

Kőszeg - Hotel Irottkő aula: a Csók István Művészkör tagja, Koppándi József és meghívott vendége, Ursula Etzlinger, Grafika, tárgyak című kiállítása megtekinthető szeptember 5-éig.

Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.

Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző Történelmi Arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket pedig a földszinten játszósarok, íjászat várja. Rómer Flóris születésének 200. évfordulójára emlékezve időszaki kiállítás nyílt a Jurisics-vár déli szárnyában (Várkiállítás). A Régészek Kőszeghegyalján című időszaki tárlat a régészet másfél évszázados történetét, módszertani változását mutatja be Rómer Flóris, Miske Kálmán, Bándi Gábor és a mai régészek kőszeghegyaljai ásatásain, illetve Kern István tárgyain keresztül. A tárlat augusztus 30-áig látogatható.

Jurisics-vár, Galéria: Gyöngy Kálmán a Csók István Művészkör tagjának szervezésében, az első nemzetközi művésztábor alkotásaiból nyílt kiállítás, mely augusztus 8-áig, szombatig 10–18 óráig látogatható a kettes számú épületben, illetve az ősfás park területén. A képek a helyszínen megvásárolhatók.

Jurisics-vár, Galéria földszint: augusztus 6-án, (csütörtök) 17 órakor „Török mesék” – kiállítás a Jurisich Miklós Gimnázium diákjainak rajzaiból. A kiállítást megnyitja: Rónaszéki Linda a JMG tanára. Szervező: Kőszegi Művészeti Egyesület.

Koronaőrző bunker (Kálvária I. stáció előtt): a magyar szent korona történetét bemutató kiállítás tekinthető meg szombatonként 13–17 óráig, csoportok előzetes bejelentkezés alapján látogathatják a tárlatot.

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: A lepkék varázslatos világa címmel fotókiállítás nyílt. A képek augusztus 23-áig tekinthetők meg.

Sárvár - Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–21 óráig nyitva. Mi vagyunk a huszárok! címmel állandó kiállítás nyílt. Magyarország egyetlen huszár kiállítása a leghosszabb ideig fennálló Nádasdy huszárezred emlékanyagára építve mutatja be a legmagyarabb fegyvernem évszázadait, egyenruháit, fegyvereit, hétköznapjait. A társezredek, mind a Hadik huszárok, Radetzky huszárok tárgyi emlékei is segítik elképzelni, milyen is volt egy huszár élete a békés vagy háborús hétköznapokon. Ezredtörténetek, személyes sorsok elevenednek meg a huszármúzeum állandó kiállításán.

Nádasdy-vár, Galeria Arcis: augusztus 9-én, (vasárnap) 11 órakor Ízelítő környékünk néprajzi emlékeiből című kiállítás megnyitója. Köszöntőt mond: Kondora István polgármester. A kiállítást megnyitja: Taródi Lajos, a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület elnöke. Közreműködik: Tanai Erzsébet népdalénekes. A kiállítás Hámori Sándor és a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményének anyagából készült. A tárlat megtekinthető augusztus 30-áig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig.

Nádasdy-vár, Folyosó Galéria: augusztus 6-án, (csütörtök) 17 órakor Zádory Claudia, Világ-lik című fotókiállításának megnyitója. Megnyitja: Telek Balázs fotóművész. Közreműködik: Zádory Édua Amarilla hegedűművész. A kiállítás megtekinthető augusztus 26-áig, naponta 10–18 óráig.

Körmend - Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítások: „Körmend és a Batthyányak évszázadai”, Cipőtörténeti Gyűjtemény. Időszaki kiállítás: "Érzékek érintése: Herend" – kiállítás a kastély dísztermében. Nyitva tartás: kedd–szombat 10–16 óráig.

Rendészeti Szakközépiskola (Alkotmány u. 5–7.): "A rendszerváltás utáni idegenrendészet története" című állandó kiállítás nyílott.

Vasvár - Vas Megyei Idősek Otthona és Gondozóháza: augusztus 11-én, (kedd) 10 órakor „Kékrandevú” című kézimunkákból készült kiállítás megnyitója. Megnyitja: Gergye Rezső. Közreműködik az Olaszfai Mama Kórus.

Helytörténeti Múzeum, állandó kiállítások: Domonkos rendház épülete, rendtörténeti kiállítás, Vas vármegye középkori története. Nyitva tartás: kedd–péntek 10–18 óráig, szombat–vasárnap 14–16 óráig.

Szentgotthárd -  Színház aula: Szervátiusz István szobrászművész kiállítása megtekinthető augusztus 25-éig, hétfő–péntek 8.00–16.30 óráig.

Felsőcsatár - Vashegy. Vasfüggöny Múzeum: naponta 10–19 óráig várja az érdeklődőket. Csoportos igény esetén a tulajdonos (megépítő) vezetésével tekinthető meg, aki valós, megtörtént szökési kísérleteket mutat be a korhű, illetve eredeti eszközök segítségével a történelmi időszakok sorrendjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!