Programok

2015.02.22. 18:31

Programok, rendezvények Vas megyében február 23-tól

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények február 23-tól. Böngésszen, és válogasson!

MÁRCIUS 7.

Jótékonysági nőnapi bál lesz

Kőszeg – A Balog iskola szülői munkaközössége az idén is megrendezi jótékonysági nőnapi bálját. Ez március 7-én az iskola tornacsarnokában lesz. Földesi János igazgató elmondta: az iskola két udvara közül az egyiken játszótér lett kialakítva a kicsiknek, a másikra pedig a nagyoknak szeretnének padokat felállítani, a báli bevételt arra fordítják majd.

MÁRCIUS 2.

Rendezvény, Szombathely.
Kámoni Arborétum, Oktató Központ: ma 17 órakor, A szőlő növényvédelme címmel, Láng József szőlész–borász, tanár tart előadást. Minden kertbarát tagot és érdeklődőt szeretettel várnak. 

Színház, Szentgotthárd. ma 17 órakor, Út az egészséghez: gyermekkori eHlízás címmel, Dr. Birtha Gyöngyike járási tiszti főoros ingyenes előadása. Ételbemutató és kóstoló.

FEBRUÁR 28.

Borkocsolya verseny a hétvégén

Kőszeg – Február 28-án, szombaton a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete szervezésében újra megrendezik az immár hagyományos vetélkedőt. Versenyezhet mindenki, akinek „sütnivalója” jól csúszik a kőszegi borhoz. A bevált szokás szerint egy tálca, körülbelül fél kilónyi só süteményt várnak minden résztvevőtől a borbarát hölgyek 14.15 és 15 óra között Jurisics várban, a KÖSZHÁZ-ban (volt turistaszálló). Csak recepttel együtt fogadnak el nevezést.

Agora Gyermekek Háza: szombaton 9 12 óráig Kézműves kuckó. Téma: Kabalacica varrása.

Rábagyarmat. Kultúrház: szombaton és vasárnap 17 órakor, a rábagyarmati színjátszócsoport bemutatja, Csiky Gergely: a nagymama című három felvonásos színművét. Rendezte: Ács Miklós. Szaktanácsadó: id. Ács László.

 

FEBRUÁR 27.

Hosszúpereszteg – Hosszúperesztegen a művelődési házban február 27-én, pénteken 15 órakor, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház mutatja be a Százholdas pagony meséi című darabját.

Egészségházat avatnak pénteken

Kőszeg  – Kőszeg Város Önkormányzata pénteken, 11 órakor adja át az új Egészségházat a Gábor Áron utca 1. szám alatt. A létesítményt Ágh Péter országgyűlési képviselő avatja. A létesítményben kapnak helyet a gyermekorvosi és körzeti orvosi rendelők.

Hagyományőrző tökmagköpesztő

Bajánsenye – Ma estére Tökmagköpesztőre invitálják az érdeklődőket. A rendezvénynek a helyi művelődési ház ad otthont. A település önkormányzata és civil szervezetei már hosszú évek óta különös gondot fordítanak a már-már veszendőbe menő népszokások és hagyományok felelevenítésére. Ennek az egyik állomása a mai tökmagköpesztő, amelyet az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér rendez meg. A munkához a zenét a Szlovéniából érkező harmonikás Nemec Lajos szolgáltatja. A vendéglátás batyusbál jellegű lesz. A rendezők várják az érdeklődőket.

FEBRUÁR 26.

Szelídek emlékezete

Szombathely – A Szelídek emlékezete címmel rendeznek jótékonysági estet civilek a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában február 26-án 19 órától a nehéz sorsú Kecskés Miklós, szombathelyi festőművész javára. Tóth Csaba festőművész méltatja Kecskés Miklós alkotói tevékenységét, majd műveinek képeit vetíti szövegeihez, amelyek Jordán Tamás és más színészek előadásában hangzanak el. A műsorban fellép Mérei Tamás csellóművész, aki zongorakísérettel játszik komolyzenei darabokat és a vasvári Kármentő zenekar, amelyben V. Németh Zsolt bőgőzik. Műsorvezető: Oroszy Csaba festőművész.

Szombathely. Savaria Múzeum: ma 15 órakor Az év élőlényei 2015-ben című tudományos ülés. Az ülést megnyitja: Dr. Vig Károly az MTA VATT elnöke. Előadások: Dr. Vig Károly: Az év rovara a nagy szentjánosbogár; Dr. Szinetár Csaba: Az év hala a kecsege; Dankovics Róbert: Az év kétéltűje a dunai tarajosgőte; Dr. Gyurácz József: Az év madara a búbos banka; Dr. Kulcsár László: Az év vadvirágai a fehér szegfűk ; Dr. Borovics Attila: Az év fája a kocsányos tölgy.

Iseum Savariense: ma 18 órakor Előadás és beszélgetés: A vallásos világkép. Előadó: Sosztarits Ottó. Moderátor: Sümegi István. Az ókor embere az élet minden dolgában istenek jelenlétét érezte. Ez a gondolat hatotta át hétköznapjait, ünnepnapjait. Így szemlélte szűkebb környezetét, de ezzel a tudattal élte meg az őt befogadó kozmikus világ minden rezdülését.

Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub: ma 19 órakor, A szelídek emlékezete című magánszemélyek jótékonysági kezdeményezése, mely a nehéz sorsú Kecskés Miklós, szombathelyi festőművész számára magánemberek adományait gyűjtő rendezvénynek ad helyet. A szervezők Kecskés Miklós barátai. Tóth Csaba festőművész méltatja Kecskés Miklós alkotói tevékenységét, majd műveinek képeit vetíti szövegeihez, amelyek Jordán Tamás és más színészek előadásában hangzanak el. A műsorban szerepet vállal Mérei Tamás csellóművész, aki zongorakísérettel játszik komolyzenei darabokat. Érkezik Vasvárról a Kármentő zenekar, amelynek tagja Sejber Mihály művész tanár, aki Tóth Csabán kívül Kecskés Miklós másik állandó patrónusa. Az együttesben V. Németh Zsolt államtitkár bőgőzik ezen a fellépésükön is, a győrvári Nefelejcs Néptáncegyüttest kísérik. Műsorvezető: Oroszy Csaba festőművész.

 

FEBRUÁR 25.

Gyárfás Trió a Lamantinban

Szombathely – A Gyárfás István Trió érkezik Budapestről február 25-én, szerdán a Lamantin Klubba. A gitáros Gyárfás István tavaly a jazzma.hu, a legrangosabb magyar jazz-szaklap kritikusai szavazásának győztese lett. Triójában Oláh Zoltánnal (nagybőgő) és Jeszenszky Györggyel (dob) játszik, már nem először Szombathelyen. Itteni rajongóik biztosan ott lesznek a színház klubjában, úgyhogy igyekezni kell a bejutással. A koncert 20 órakor kezdődik.

Nyilvános ülés a nagyteremben

Körmend  – Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szerdán 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében nyilvános ülést tart, amelyen beszámolnak Bebes István polgármesternek a két ülés között tett fontosabb intézkedéseiről, eseményekről.

KONCERT

Szombathely. Végállomás Klub:  pénteken 19 órakor a honi metal történelem egyik legendás alakja, Kalapács József és zenekara lép színpadra. Szombaton 19 órakor, a Koalsky meg a Vega koncertezik. Vendég a Helo Zep!

Színház

Szentgotthárd. Színház: szombaton 19 órakor a lendvai Egy & Más Vándorszínház, Örkény István: Tóték című darabját mutatja be.

Hosszúpereszteg. Művelődési Ház: pénteken 15 órakor, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház mutatja be, A Százholdas pagony meséi című darabját.

KIÁLLÍTÁS

Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: kedd -vasárnap 10 -18 óráig. Szent Márton, a katona. Márton hiába szerette volna megkeresztelni édesapját. Az öreg veterán semmiben nem akart osztozni azokkal, akik a 4. századra lerombolták az egykori istenek templomait, szobrait, köztük azokat, amelyeket hadi győzelmükért hálából katonák emeltek. Milyen katonai vonatkozású emlékek tűntek el, és melyekkel találkozhatott még Savariában Márton? Erről mesél a kiállítás. Végtelen sokféleség A rovarok birodalma. A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása. A rovarok az élővilág egyik legnagyobb csoportját alkotják, és a tenger mélyét kivéve mindenütt előfordulnak, ahol állati élet egyáltalán lehetséges. A kiállítás segít felfedezni ezeket a titokzatos élőlényeket, bemutatva változatos megjelenésüket, életmódjukat, hasznukat. A kiállítás április 19-éig látogatható.

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő- péntek 8.30 -15.30, előzetes egyeztetés alapján (0620-275-2552).

Weöres Sándor Színház, aula: a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, Távol s oly közel című fotókiállítása március 6-áig látogatható.

Smidt Múzeum: szerda -péntek, 10 -17 óráig. Időszaki kiállítás: A Nagy testvérpár emlékezete (A szombathelyi származású kétszeres Európa bajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes páros műkorcsolyázó Nagy Marianna és Nagy László nemzetközi pályafutásának személyes emlékei, külön kiemelten szombathelyi vonatkozásaik). A zene mindenkié című a Schola Cantorum Sabariensis és Szombathely Város Fúvószenekara emlékeit bemutató kiállítás.

Szombathelyi Képtár: szerda, péntek, szombat 10- 17 óráig, csütörtökön 10 -18 óráig. Benkő Sándor fotóművész, A pillanat relatív igazsága című kiállítása megtekinthető március 15-éig. A magyar gobelin 100 éve kiállításmegnyitó. A Szombathelyi Képtár megnyitásának 30. évfordulójára szervezett kiállítás a magyar kárpitművészet 100 évén ível át 100 gobelint felsorakoztatva. A műfajtörténeti séta Ferenczy Noémi gobelinjeitől indul, és Domanovszky Endre, Plesznivy Károly, Pekáry István munkásságán át egészen a napjainkban készült alkotásokig tart. Bemutatjuk Magyarország legnagyobb gobelinjét és a millenniumi Himnusz sorozat minden darabját. A válogatásban a Textiltriennálékról jól ismert művészek alkotásai is szerepelnek. 30 év nagy idő? Fotókiállítás a Képtár archívumából a Képtár megnyitásának 30. évfordulója alkalmából. A tárlaton abból a hatalmas fotógyűjteményből mutatunk be válogatást, amely az elmúlt 30 évben a kiállításainkon, rendezvényeinken készült érzékeltetve az idő múlását. A kiállítás április 19-éig megtekinthető.

Agora Gyermekek Háza: Repüléstörténet maketteken, Nyilasi László hagyatéki anyagából várja kiállítás az érdeklődőket, mely hétköznap 8 17 óráig, szombaton 9 12 óráig látogatható.

Agora Gyermekek Háza: Szekerembe kereket... közlekedés, szállítás a Vasi falvakban néprajzi kiállítás. A tárlat március 21-éig látogatható, hétköznap 8- 17 óráig, szombaton 9 -12 óráig látogatható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!