Programok

2015.01.11. 14:10

Programok, rendezvények Vas megyében január 12-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények január 12-től. Böngésszen, és válogasson!

FEBRUÁR 6.

Batyusbál lesz, csak hölgyeknek!

Bük – A hagyományos asszonyfarsangot az idén február 6-án, pénteken rendezik meg a művelődési központ sportcsarnokában. A hölgyek körében népszerű batyus bálon ezúttal is meglepetés sztárvendég és bulizenekar gondoskodik a jó hangulatról, és nem maradhat el a tombola sem. Kapunyitás 19, műsorkezdés 20 órakor.

 

JANUÁR 30.

Hosszú út, aztán jön a Vitéz Mihály

Szombathely – A Weöres Sándor Színház január 30-án mutatja be a Hosszút út az éjszakába című O' Neill-drámából készülő előadást, Kiss Marival és Trokán Péterrel a főszerepben, Szabó Máté rendezésében. A szezon első nagyszínpadi premierje után egy héttel a Márkus Emília Teremben ősbemutató következik: most szembesülhet elsőként a közönség a centenáriumi Weöres Sándor-drámapályázat díjnyertes darabjából készülő előadással. A Vitéz Mihály szerzője a ma talán legnépszerűbb színpadi író, Székely Csaba, rendezője Béres Attila, legelső címszereplője Bajomi Nagy György. De színpadon lesz majdnem a teljes társulat. Vigyázz, kész, rajt: a hatalom működésbe lép, bepörög, elveszti maga fölött a kontrollt – és akkor kő kövön nem marad. Csak a színház.

 

JANUÁR 24.

Celli Farsang Kupa

Celldömölk – A VulkánSport Egyesület január 24-én, szombaton rendezi a már 10. alkalomma kiírt amatőr farsangi kispályás labdarúgótornát a Rezgőnyárfa Vendéglő Kupáért. A 4+1 fős csapatok 1x20 perces meccseket játszanak majd a városi sportcsarnokban (csapatonként 12 fő nevezhető). NB-s, illetve külföldi bajnokságban szereplő focista nem léphet pályára a tornán. Nevezési határidő: január 18., 12 óra. A szervezők (Molnár János, Barna István) várják az érdeklődők jelentkezését.

A Dr. Kiss Gyula Egyesület ünnepségre készül

Szombathely – A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület az idén is kitünteti mindazokat a szakembereket, alkotókat, akik a megyében kiemelkedően sokat tesznek a közösségi kultúráért. Az ünnepségre ezúttal az egykori MMIK egykori Médium Galériájában kerül sor január 24-én 15 órakor. 

JANUÁR 23.

Gazdag Erzsi versei a középpontban

Szombathely – A Szombathelyen elhunyt Gazdag Erzsit, a neves nyelvész, költő, néprajztudós, Pável Ágoston karolta fel már az elemi iskolában. A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola az idei tanévben is meghirdeti a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyét, amely a Magyar Kultúra Napjához, Himnuszunk születésnapjához kapcsolódik. Rendezvényükre szeretettel várják az intézmények házi versenyének győzteseit. A verseny kezdetének időpontja 2015. január 23-a délelőtt 9 óra lesz, helyszíne a Reményik iskola.

 

JANUÁR 22.

A magyar kultúrát ünneplik

Kőszeg - A magyar kultúrát éltetik január 22-én 18 órától a Jurisics-vár Művelődési Központ lovagtermében. Január 22-én, 18 órakor kezdődik a Jurisics-vár lovagtermében a város magyar kultúra napi ünnepsége. A rendezvényen Keszei Balázs, a Jurisich Miklós Gimnázium igazgatója – és egyúttal a kőszegi önkormányzat humán erőforrás bizottságának elnöke – mond ünnepi beszédet. A műsorban magyar zeneszerzők (többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán, Vecsey Ferenc) ismert művei csendülnek fel, majd a Jurisich Miklós Gimnázium diákjai mondanak el egy-egy magyar verset. Az ünnepségre – amelyre a belépés díjtalan – várják a kultúraszerető embereket.

Barangolás a versek között

Bük – Szállj, költemény címmel irodalmi műsor köszönti a magyar kultúra napját január 22-én 18 órától a művelődési központban. Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze és Varga Richárd dalszerző, gitáros, énekes a magyar líra gyöngyszemeiből és a világirodalom klasszikus műveiből nyújtanak át egy csokorra valót a közönségnek.

 

JANUÁR 21.

A gyárépítő a moziban

Szombathely – A gyárépítő című dokumentumfilm díszbemutatóját január 21-én 17 órától tartják az Agora-Savaria Moziban. A pecöli születésű dr. Pálffy Dezső hosszú pályafutása során forradalmasította a libatenyésztést, elévülhetetlen érdemeket szerzett a sárvári baromfi-feldolgozóüzem kiépítésében, létrehozta az első szövetkezeti sörgyárat, és túl a nyolcvanon is tele van tervekkel: cukorgyárat emelne Martfűn. Életét és küzdelmeit mutatja be A gyárépítő című dokumentumfilm, amelyet Boros Ferenc, Horváth Zoltán, Kozma Gábor készített. Köszöntőt mond V. Németh Zsolt államtitkár, és Majthényi László megyei elnök. A vetítés vendégei: a film főszereplője, dr. Pálffy Dezső és az alkotók.

Életrajzi lexikon Kemenesaljáról

Celldömölk – Németh Tibor könyvtáros szerkesztésében és hosszú évek kutatómunkájának eredményeképpen elkészült a Kemenesaljai Életrajzi Lexikon, amelynek megjelenését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium mellett az EU, valamint a városi, a megyei önkormányzat és a megyei könyvtárellátó rendszer is támogatta. A kötet bemutatóját január 21-én rendezik meg a KMKK-ban. Ekkor adják át az idei Kresznerics-díjakat is. A díj névadója, az alsósági tudós plébános természetesen szerepel a lexikonban.

 

JANUÁR 20.

Bemutatkozik a Prémium Magazin

Szombathely – Január 20-án (kedden) 16.30-kor a szombathelyi Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában (Akacs Mihály utca 7.) bemutatkozik a Pannon Lapok Társasága új magazinja: a Prémium. A rendezvényen a kiadvány szerzőivel, szerkesztőivel és az újság korábbi lapszámainak szereplőivel is találkozhatnak az érdeklődők. A színházi Prémium bemutatón fellép Kulhay Géza zongoraművész és Kelemen Zoltán színművész, a Weöres Sándor Színház társulatának tagja. A program nyilvános, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

 

JANUÁR 19.

A keresztény egység hete ez

Vas megye – Szombaton és vasárnap Uraiújfaluban voltak, hétfőn Szentivánfán, kedden és szerdán Csánigon, csütörtökön Nicken, pénteken Répcelakon a katolikus templomban, szombaton Vámoscsaládon lesznek 18 órától ökumenikus istentiszteletek a keresztények egységéért. Vasárnap Répcelakon az evangélikus templomban Márkus Mihály nyugalmazott református püspök hirdet igét.

A konfliktust kezelni kell

Szombathely – A személyek között támadó konfliktusokat kezelni kell, sőt: lehet is. Ehhez nyújt segítséget a Szombathelyi Civil Kerekasztal által kínált előadás-sorozat is, amely dr. Mosonyi Tamás orvos, kommunikációs tréner vezetésével javít az érdeklődők kommunikációs készségén, bocsát rendelkezésre „konfliktusoldó trükköket". Ebben persze nincs szemfényvesztés. Az első előadás január 19-én 13 órakor kezdődik a Szombathelyi Civil Kerekasztal irodájában (Ady tér. 5., MMIK). A nyolc előadásból álló sorozat február 11-én ér véget.

Auschwitz album: tárlat a színházban

Szentgotthárd – Pannon Kapu Kulturális Egyesület január 19-én 17 órától rendezi meg a szentgotthárdi Színház aulájában az Auschwitz Album – Rólunk, Nekünk, Nélkülünk című kiállítás megnyitóját. A résztvevőket Huszár Gábor polgármester köszönti, majd Márkus Sándor, a Zsidó Hitközség elnöke tart emlékező beszédet és Tompa László, a Hit Gyülekezet holokauszt-bizottságának koordinátora mutatja be az Auschwitz Albumot. Közreműködnek a Takács Jenő Zeneiskola és a Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai.

Doni veteránokat köszöntenek

Celldömölk – Három celli veterán jelenlétében emlékeznek meg a Városházán január 19-én (hétfőn) 11 órakor a doni áttörés 72. évfordulójáról. Kazári József, Mars János és Németh Lajos köszöntésére eljönnek a Honvédelmi Minisztérium képviselői, a város nevében Fehér László polgármester mond köszöntőt.

 

JANUÁR 18.

Ökumenikus imahét kezdődik

Répcelak – A répcelaki Szent István király plébánia területén hat katolikus és három evangélikus templom van. Ennek keresztény közösségei évek óta aktív részvevői az ökumenikus imahétnek. Így lesz ez az idén is. A 2015-ös imahét témáját a brazíliai keresztények dolgozták ki, január 18-án kezdődik és 25-éig tart.

 

JANUÁR 17.

Tollfosztás és tökmagköpesztés

Őriszentpéter – Hagyományőrző tollfosztó és tökmagköpesztő estet tartanak szombaton a művelődési házban. A program 17 órakor kezdődik. A szorgos munka mellett lesz idő a közös beszélgetésre, nótaszó gondoskodik majd a jó hangulat megalapozásáról. Zenél Nemec Lajos harmonikás. A résztvevőket arra kérik, hogy egy tányér süteménnyel járuljanak hozzá a rendezvényhez!

 

JANUÁR 16.

Élménypedagógia a hitoktatásban

Szombathely – Képzési hétvégét szerveznek hitoktatóknak a Martineumban. A program január 16-án 18 órakor kezdődik és január 18-án 13 órakor fejeződik be.  A képzést Zöldy Pál kommunikációs szakértő, szociálpedagógus vezeti, a program lelki kísérője Gáspár Adalbert OSB lesz. A fő célkitűzés az, hogy a hitoktatásban alkalmazható élménypedagógiai eszközöket bemutassák és elsajátítsák a hallgatók, hogy a hittanóra „otthont" jelentsen a gyerekek számára,  ahol őróluk van szó,  ahol érzik, hogy "valaki" szereti őket. A képzésre január 7-éig lehet jelentkezni.

Emma én vagyok

Szombathely – Jön a felszabadító! Dragomán György 9 év után új regénnyel jelentkezett: a várva várt Máglya a (román) diktatúra összeomlásának pillanatait rögzíti. A marosvásárhelyi születésű szerzővel hamarosan ismét eszmélésének, kamaszkorának városában, Szombathelyen találkozhatunk. A Kötelező olvasmány-est január 16-án 17 órakor kezdődik a Weöres Sándor Színházban.

A Szökős-táncház csángó vendégei

Szombathely – Az Agora – Szombathelyi Kulturális Központ és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttese egy éve indította útnak táncházi sorozatát. A havonta jelentkező program helyszíne a zenei tanszék Liszt Terme (Géfin Gyula u. 28.). A táncházak a gyerekeknek is kínálnak elfoglaltságot. Az idén első alkalommal január 16-án 17 órára várják az érdeklődőket a Géfin utcába, a Szökős ezúttal moldvai csángó – pusztinai – vendégeket hívott meg Szombathelyre.

Három zenekar a Pinceklubban

Sárvár – A Nádasdy-vár Pinceklubjában három zenekar lép föl egy estén, az Alternatív Zenei Klub (AZK) szervezésében. Január 16-án (pénteken) 20.30-kor lesz kapunyitás, és pontban 9 órakor fölröppennek az első akkordok. A színpadon a Soulution (jamaikai hatásokkal), az Elefánt („filmzenék nemlétező filmekhez”) és a ColorStar (elekronikus tánczene, pszichedelikus utazás). Az est támogatója az NKA Cseh Tamás-programja.

Az alkotóval is lehet találkozni

Őriszentpéter – Filmklubot tartanak a művelődési házban péntek este 18 órától. Erdélyi János Nyomsávon című dokumentumfilmjét lehet megnézni, a program során pedig az alkotóval is lehet találkozni.

Vándorkiállítás a nagy háborúról

Lukácsháza – Pénteken 17 órakor a Közösségi Házban vándorkiállítás nyílik az első világháborúról. Megnyitja és történelmi áttekintést ad Gagyi Levente, a megyei közgyűlés bizottsági elnöke. A megnyitón közreműködik a Perenyei Népdalkör.

 

JANUÁR 14.

Vásáry Tamás a Bartók Teremben

Szombathely – A Savaria Szimfonikus Zenekar művészeivel koncertezik Vásáry Tamás januárban. Először láthatja a szombathelyi közönség Vásáry Tamást azóta, hogy tavaly novemberben megkapta a Nemzet Művésze címet, melyet az ország hatvankilenc kiemelkedő, aktívan alkotó személyiségének ítéltek oda. A Savaria Szimfonikus Zenekar tiszteletbeli elnök-karnagya akkor azt mondta, azért is jött jól neki az életjáradékkal járó elismerés, mert így csak azokat a koncerteket kell elvállalnia, melyeket valóban szeretne. Már akkor jelezte, Szombathelyre továbbra is örömmel jön. Ezúttal igazi különlegességre számíthatnak a zenekedvelők, Vásáry ugyanis a Savaria Szimfonikus Zenekar művészeivel játszik együtt. A koncert a kamarazene bérlet sorozat egyik fontos állomása. Az eredetileg nyolcvanfős közönségnek szánt bérlet hamar kinőtte a kistermet, így a hangversenyek átkerültek a Bartók Terembe. Január 14-én Schubert kerül terítékre, a B-dúr vonós trió mellett hallhatjuk majd az Esz-dúr, Gesz-dúr Impromtu-t, a Pisztráng ötöst is.

Badár és a Bamako

Szentgotthárd – Egy rendhagyó stand up comedy előadás helyszíne lesz január 14-én a szentgotthárdi Színház. Az este hét órakor kezdődő különleges programban Badár Sándor, a Dumaszínház egyik legismertebb és legkedveltebb humoristája nemcsak történeteivel szórakoztatja a közönséget, de a Bamako ralin átélt élményeket bemutató mintegy 70 perces filmet is levetítik. A Magyarok menni Bamako című filmet Badár Sándor Kőváry Barnával közösen, 2010-ben készítette.

Mészáros József festő emlékére

Répcelak  – A Nyitott Tér Kulturális Egyesület és a Művelődési Ház Répce Galériája Mészáros József festőművész (1925 – 1979) emlékére rendez kiállítást. A tárlatot január 14-én (szerdán) 18 órakor Tóth Csaba festőművész, főiskolai docens ajánlja a közönség figyelmébe. A megnyitón közreműködnek a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai. Az Előtérben a 2.b osztályos Molnár Kinga munkái láthatók.

 

JANUÁR 13.

A doni áttörés 72. évfordulójára emlékeznek

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye január 13-án 10 órai kezdettel a doni áttörés emlékére emléktábla avatással egybekötött kegyeleti megemlékezést tart a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél (Szombathely, Karmelita út 1.) a doni áttörés 72. évfordulója tiszteletére. Emlékbeszédet mond V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Ezt követően 10.30 órakor szentmise kezdődik a doni harcokban részt vett katonákért a Kálvária (Szent Kereszt) templomban. Homíliát mond és a szentmisét celebrálja dr. Veres András megyés püspök.Köszöntőbeszédet mond dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezetének elnöke.

Oladon játszik a Kis Hétrét

Szombathely – Kedden 10.45-kor a Kis Hétrét zenekar lép föl Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Rendezvényházában (ez volt az Oladi Művelődési Központ, a színházterem a régi). A koncertet a Mesebolt által szervezett bérletsorozatban élvezheti a közönség.

Kedden tartja fogadóóráját

Répcelak – Szabó József, a város polgármestere január 13-án, kedden 14-16 óra között fogadóórát tart a Répcelaki Közös Önkormányzati Hivatalban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!