Programok

2014.07.21. 13:51

Programok, rendezvények Vas megyében július 21-től

Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények július 21-től. Böngésszen, és válogasson!

AUGUSZTUS 16.

Nagy zarándoklat lesz a családokért

Vas megyét is érintő Mária Út teljes szakaszán lesz zarándoklat augusztus 16-án. Ezen várhatóan 10 ezer ember vesz majd részt. A Mária Út teljes szakaszán – ez Mariazelltől Csíksomlyóig tart, Kőszeget és Celldömölköt is érinti – egy közös célért, a családokért szerveznek zarándoklatot augusztus 16-án. A zarándoknap az 1Úton nevet viseli és több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben és Magyarországon is. A számítások szerint közel tízezer ember számára nyújt majd élményt az, hogy az emberek egymáshoz, egymás mellett és egymásért, a családjaikért zarándokolnak. A mai széthúzó világban átélik az egységet, amely hatalmas lelki jelentőséggel bír. Az eseményre meghívást kap minden család és család nélküli ember hosszabb vagy rövidebb szakasz megtételére. Bekapcsolódhatnak civil szervezetek, egyházi szervezetek, iskolák, közösségek is a zarándoklatba.

Szerelmi varázslat

Orfalu – „Mézescsók" -Mézes szerelmi varázslat címmel vár mindenki Gyenes Csilla a Vadvirág méhes-és füveskert birtokra augusztus 16-án 14-től 22 óráig. Gyenes Csilla, a program megálmodója azt ígéri, hogy ezen az estén sok mindent megtudhatunk az „édes életről". A programok párokhoz és párt keresőkhöz egyaránt szólnak. Feltárják a szerelem, a párválasztás, a nőiség titkait. Mindenki kipróbálhatja a szerelmi varázslást, érezheti az ősi varázsreceptek alapján készült ételek, italok különleges hatását, a vadkörtefa lomja alatt szerelmes dalokat és verseket hallgathat, spirituális hatású hastáncot nézhet. Megismerheti bárki a méz felhasználási lehetőségeit a konyhában, a házipatikában és a kozmetikában. Este a tábortűz mellett pedig finom borokat is lehet kóstolni. A programok 14 órakor kezdődnek, köszöntőt mondanak a Vadvirág méhes-és füveskert házigazdái Galambos Gyula és Gyenes Csilla. Az előadások mellett folyamatosan gyógyító meditáció, termékenység varázslás, párválasztási tanácsadás, natúrkozmetikai szolgáltatások, mézkóstolás lesz. A büfében bűbájos, boszorkányos ételek és italok fogyaszthatók kézműves termékekből készült sütikkel. Kényelmes cipőt, zseblámpát mindenki vigyen magával, mert a programok csak eső esetén zajlanak fedett helyszínen.

 

AUGUSZTUS 10.

A női strandfoci VIII. fesztiválja

Celldömölk - A VulkánSport Egyesület nyolcadik alkalommal rendezi meg augusztus 10-én a női strandfoci fesztivált a Vulkán-fürdőn. A csapatok jelentkezését augusztus 5-éig várják.

 

AUGUSZTUS 7.

Derkovitsra emlékeznek

Szombathely - A Szombathelyi Képtárban augusztus 7-én, csütörtökön 17 órakor nyílik a „Derkovits Kör – A szombathelyi Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola története" című kiállítás. Az apropót az adja, hogy 2014-ben emlékezünk meg Derkovits Gyula születésének 120., halálának 80. évfordulójáról. A kiállítás a művész nevével fémjelzett szabadiskola történetét, alkotóinak munkásságát mutatja be egykorú tanulmányaik, műalkotásaik segítségével és az érintettek szabadiskola utáni tevékenységét is reprezentálja.

A Hegyhátra jönnek a békevárosok

Vasvár - Az Európai Békevárosok Találkozóját augusztus 7-étől 10-éig idén Vasvár rendezi meg, ide érkeznek más országok városok képviselői, követei is, ahol békét kötöttek a történelem során. E programsorozat keretében avatják fel Török Richárd „Táncosnő" című szobrát 8-án 15 órától a rendezvénytéren. 9-én, a vasvári békekötés napján a Békeház egész nap várja a látogatókat, ahol megtekinthetők a békekötés dokumentumai másolatban. Aznap lesz a híres-neves Rétes Fesztivál, melynek ideje alatt középkori török és magyar hagyományőrzők bemutatóját láthatja a közönség. A város történetét megjelenítő Királyok Kútjából ezen a napon bor folyik. 21 órától kulturális programok várják a vendégeket a Békeház kertjében: a Vasvári Régizene Együttes és középkori zenét játszó énekmondó közreműködésével, 21.30-tól láng-show-val kombinált vízjátékot csodálhatnak meg.

 

AUGUSZTUS 2.

Rába Úszás

Uraiújfalu - Vas megye egyik nagy hagyományokkal bíró nyári sportrendezvénye a Rába Úszás. Augusztus 2-án, szombaton 11 órakor rajtol a 27. rendezvény, ahogy mindig, az Uraiújfalut Ostffyasszonyfával összekötő úton található Ragyogó-hídtól. A táv 4,3 folyamkilométer, amit 2 órás szintidő alatt kell teljesíteni. Nevezni a rajt helyszínén lehet majd 9 órától. Részletek itt!

 

AUGUSZTUS 1.

Felmérik a bajokat

Szombathely - Ingyenes szervi-energetikai felméréssel egybekötött előadást tart Szabó Jánosné Anikó diplomás természetgyógyász a Vas megyei TIT Egyesület székházának (Szombathely, Kőszegi utca 2. szám) nagyelőadójában augusztus 1-én, pénteken 18 órától „A holtfáradtságtól a daganatig" címmel. Az ismeretterjesztő előadáson szó lesz a különböző allergiákról, a rossz emésztésről, az izületi, a szív- és érrendszeri, a nőgyógyászati, a prosztata, a hormonális és az immunrendszeri problémákról is. A rendezvényre belépő nincs.

 

JÚLIUS 29.

Tenisz és bowling nyugdíjasoknak

Szombathely - Az Aranykorúak Sport és Egészséges Életmód Egyesület július 29-én, kedden 13 órától tenisz sportág gyakorlására (oktatására) a Sportligetben, 16 órától pedig bowling sportág gyakorlására (oktatására) az Oladi Bowling Klubba hívja az egyesületbe újonnan belépni szándékozó nyugdíjasokat. A foglalkozás ingyenes, teniszütőket is biztosítanak. A tenisz- és bowling-foglalkozást augusztusban is megismétlik.

 

JÚLIUS 27.

Áldás Szent Kristóf napján

Szombathely - Szent Kristóf napjához kapcsolódva személygépkocsi és motorkerékpár megáldás lesz a Szombathelyi Egyházmegyében vasárnap.

A hőseikre emlékeznek

Gersekarát - Az Örökségünkért Egyesület Gersekarát szervezésében az I. és II. világháború, valamint a holokauszt áldozataira emlékeznek július 27-én, vasárnap 10 órakor a templomkertben. A rendezvény mottója: „ A múlt a hatalom része. Kinek múltja van, hatalma van" A tisztelgő megemlékezés részét képező műsorban verses és zenés előadások szerepelnek Ady, Radnóti, Gyóni Géza verseiből, valamint első és második világháborús katonadalok hangzanak el. Fellépnek: a helyi Művelődési ház népdalköre, Gyöngyösi Lászlóné Budaörsről, Horváth Emerencia, Ferencz Gergely és ifj. Boros Tamás. Az Egyesülettel együtt koszorút helyez el a helyi önkormányzat a temetőkben álló világháborús emlékműveknél, 9.15-kor Karátföldön, 9.40-kor Gersén. Kérik az élő hozzátartozókat, gyermekeket, unokákat, hogy kegyelettel (gyertya gyújtással, virág elhelyezésével) tisztelegjenek a hősiesen harcoló elődeik előtt. A megemlékezésre várják a község jelenlegi és elszármazott lakóit is.

Vasárnap: fogathajtó verseny

Gencsapáti - A VIII. Fogathajtó Akadály Emlékhajtást július 27-én, vasárnap, Jakab-búcsú napján rendezik Bodorkós József emlékére. A sportpályán 11.30-kor kezdődik az akadályhajtás első fordulója. 13 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, 13.30-tól kerül sor az akadályhajtás második fordulójára. 15 órakor és 17 órakor Lezsák Levente lovas kaszkadőr ad műsort. Közben 15.30-kor „Vadászhajtás". 17.30-kor lesz az eredményhirdetés. A két szám összetett győztese vándorserleget nyer. A tombolasorsoláson a fődíj: egy póniló, egy bárány, egy kecskegida és sok más értékes ajándék. A belépés díjtalan.

Emberáldozatok a községből

Nyőgér - Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára kamarakiállítással emlékezik a dr. Lenarsich Imre Helytörténeti Alapítvány. A Hadtörténeti Levéltár 1927-es adatai szerint több mit félmillióan haltak hősi halált az első világháborúban. A nyőgéri hadköteleseket a keleti (orosz) fronton, Galiciában, a dél-keleti (román) fronton, az Ojtozi szorosnál, valamint a délnyugati (olasz) fronton, a Dolomitoknál zajló csatákban vetették be. Hősi halált 25 falubeli halt, közülük tucatnyi katona sírhelye ismeretlen. Távol a hazától, orosz, olasz, lengyel földben, valószínűleg jeltelen sírokban alusszák örök álmukat. De 13 hős halálának körülményei, sírjuk helye pontosan ismert. A Dr. Lenarsich Imre Helytörténeti és Gyűjteményi Alapítvány kamarakiállításon emlékezik meg a hősökről. Vasárnap tíz órakor Haller László plébános, nyugdíjas tábori lelkész szentmise keretében nyitja meg a tárlatot, amelynek a fotóanyagát a Honvédelmi Minisztérium, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ajánlotta fel, s ezt az alapítvány saját gyűjteményi anyagából egészítette ki.

Nyári focikupa huszonnegyedszer

Gérce - Az idei, immár 24. labdarúgó Nyári Kupa vasárnap rajtol. A Csénye–Sárvár FC U21 találkozó 16, a Gérce-Vásárosmiske–Sitke mérkőzés 18 órakor kezdődik Gércén. A helyosztókat augusztus 3-án, vasárnap rendezik: a vesztesek a bronzmérkőzésen (16.00), a győztesek a döntőben (18.00) játszhatnak.

Hétvégi sportműsor Vas megyében

Vas megye - Változatos kikapcsolódást kínál a hétvégi sportprogram Vas megyében. Részletek itt!

 

JÚLIUS 26.

Koncert

Szombathely - Zsinagóga-udvar: szombaton 20 órakor az Acoustic Blues Trio muzsikál, műsoron tradicionális blues, country-blues.

Hétforrás piknik – másutt

Kőszeg - A májusi viharkárok miatt az idén az Alpannonia Szabadidő Központban (Aradi vértanúk parkja) rendezik meg a város fúvós-zenekara szombaton 11-17 óra között a Hétforrás pikniket.

Iron Cross harmadszor

Bükfürdő - Szombaton folytatódik a Vas megyében első alkalommal kiírt Iron Cross Tour – a harmadik állomásnak Bükfürdő ad otthont. Nagy érdeklődés övezi mind a résztvevők, mind a közönség részéről az Iron Cross Tourt, amelyben a versenyzőknek időre végrehajtandó szériafeladatokkal erejüket, állóképességüket kell bizonyítani. A körmendi és a szombathelyi Tófürdő volt a helyszíne az első két állomásnak, a szombati harmadik, utolsó előtti versenyt a Bükfürdői Gyógy- és Élménycentrumban rendezik. Ebből következően – akárcsak a Tófürdői erőpróbán – a vízzel is meg kell küzdeniük a résztvevőknek, azaz lesznek úszással kombinált gyakorlatsorok is. A versenyre 12 ötfős csapat és 21 egyéni induló adta le a nevezését. A 10 órától 18.30-ig tartó programot a Magyar Szkander Szövetség – Dóró Zsolt főbíró által vezetett – hivatalos versenye (13.45) és street workout-bemutató (18.15) is színesíti.

Egészséges ételek és italok titkai

Felsőszölnök - Egy szlovén nonprofit kft. A magas fák gyöngyei című projektje során újabb programot szervez szombat délelőtt 10 órától az Almalakban. Gyerekeket és szülőket várnak műhelymunkára, melynek során megismertetik az egészséges ételeket és italokat, a gyümölcsből készült finomságokat. Az Almalakban lehetőség lesz lekvár és egyéb finomságok készítésére is a program során.

Koszorúzás, játszótér avatás

Pecöl - Veterán autók, motorok és kerti traktorok felvonulásával kezdődik szombaton Pecölben a falunap. A sport és kulturális szórakoztató programok mellett komoly események is lesznek: a délelőtti szentmisét követően megkoszorúzzák az Erdődy család és Varga Antal plébános emléktábláját, este hétkor pedig átadják a Pecölért díjakat.

Nagygeresd - Nagygeresden is szombaton vigadnak a községbeliek. Reggel zenés ébresztő, délelőtt játszótéravató lesz, délután tánccsoportok, énekesek veszik birtokba a színpadot. Kettőkor köszöntik a falu véradóit.

Hétvégi sportműsor Vas megyében

Vas megye - Változatos kikapcsolódást kínál a hétvégi sportprogram Vas megyében. Részletek itt!

 

JÚLIUS 25.

Gyertyafényes kamarazene

Kőszeg - Gyertyafényes kamarakoncertet rendez a várszínház a Jurisics-vár lovagtermében. A Balaton kamarazenekar Mozart- és Haydn-muzsikával készül, a szólisták: Stuller Gyula (hegedű), Yukari Shimanuki (brácsa). Kezdés: július 25-én 19 órakor.

 

JÚLIUS 24.

A Fehér Isten a Savaria moziban

Szombathely - Mundruczó Kornél új és sikeres játékfilmje, a Fehér Isten július 24-étől 30-áig, naponta 21 órától várja a látogatókat az Agora – Savaria mozi műsorán. Természetesen lesz más is: naponta 14 órakor, illetve 15.30-tól láthatja a közönség a Vivian Maier nyomában című dokumentumfilmet, amely a 20. század egyik legnagyobb fotósának portréját rajzolja meg. A címszereplő úgy halt meg, hogy több ezer fotójából soha egyetlen egy sem került a nyilvánosság elé. De aki arra vágyik, este 7-től ráhangolódhat a moziban az érzésekre is, a Szerelemre hangszerelve című szinkronizált amerikai filmvígjáték révén, a főszerepben Keira Knighley-vel és Adam Levine-nel. És akinek ez sem elég, kérhet sárkánynevelési tanácsadást: az Így neveld a sárkányodat című szinkronizált amerikai animációt szzintén 24-étől 30-áig, naponta17 órától vetíti az Agora – Savaria mozi.

Kinyílik a Beregi Képeskönyv

Szombathely - A Beregi Képeskönyv című fotókiállítás július 24-én 18 órakor nyílik meg az Agora – Savaria moziban, Sági József, a városi kulturális és sportbizottság elnöke ajánlásával. A kiállított fotók az egyesületi Beregi Fotótáborban készültek.

Kívánságok selymen

Szombathely - Ismét kiállítás-megnyitóra várja a Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Központja a látogatókat. „A Selyemre festett jókívánság című” kiállítás Schmitt Csilla gyűjteményéből válogatott több mint 12 selyemkimonón és egyéb ruhadarabon, legyezőkön, babákon, valamint fametszeteken ismerteti meg a japán kultúrában fontos, szimbolikus növényeket, néhány állatot és azok jelentését. A kiállítást csütörtökön 17 órakor nyitja meg Kósa Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Botanikus Kert vezetője, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének elnöke. Közreműködnek az Ataru Taiko ütőegyüttes tagjai. A kiállítás társszervezője a Magyar-Japán Baráti Társaság Szombathelyi csoportja.

 

JÚLIUS 23.

A Nagy Füzet a nagyszínpadon

Kőszeg - A Nagy Füzet című Agota Kristof-regény színpadi változatát láthatja a Kőszegi Várszínház közönsége július 23-án (szerdán) 20.30-kor a Jurisics-vár belső udvarán. (Esőnap 24-e.)

 

Kiállítások

Szombathely - Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Mi is nyaraltunk az Adrián! – Kiállítás július 27-éig látogatható. Aki megnézi a kiállítást, nosztalgiázhat a 30–40 évvel ezelőtti tengerparti nyaralások emlékeit látva. A régi fényképeket, filmfelvételeket és a 70-es, 80-as évek jellegzetes üdülési kellékeit látogatóink segítségével gyűjtöttük össze, így minden darabja egy-egy személyes történetet rejt.

Szombathely - Smidt Múzeum: kedd–péntek, vasárnap 10–17 óráig. Időszaki kiállítás: A Nagy-testvérpár emlékezete (A szombathelyi származású kétszeres Európa–bajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes páros műkorcsolyázó Nagy Marianna és Nagy László nemzetközi pályafutásának személyes emlékei, külön kiemelten szombathelyi vonatkozásaik).

Kőszeg - Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző történelmi arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, a kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket pedig a földszinten játszósarok, íjászat várja.

Sárvár - Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!