Programok

2014.06.29. 22:45

Programok, rendezvények Vas megyében június 30-tól

Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények június 30-tól. Böngésszen, és válogasson!

JÚLIUS 20.

Sri Chinmoy Marathon tizenötödször

Szombathely – Az idei, a 15. Szombathelyi Sri Chinmoy Maraton futóversenyt július 20-án 8 órától rendezik, szokás szerint a Hotel Ligetnél lesz a versenyközpont. Háromféle táv közül választhatnak a futás szerelmesei, illetve azok, akik a rendezvénynek a nagy tanítótól származó mottója szerint túl szeretnék szárnyalni önmagukat. A távok: 8 km-es mini maratón, 21 km-es felmaratón, 42,195 km-es maratón. Az útvonalat a Hotel Liget és a Parkerdő között körpályán jelölték ki. Előnevezni már lehet, a kedvezményes jelentkezés július 12-én zárul. Az időben nevezőknek emlékpólót biztosítanak a szervezők.

 

JÚLIUS 19.

Halas Napok először a Pinka völgyében

Vaskeresztes - A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége többek között horgászversenyre, kispályás focitornára és halászléfőző versenyre várja az érdeklődőket július 19–20-án a Pinka-völgyi Halas Napokon. A rendezvény központi helyszíne a szövetség vaskeresztesi Horgászturisztikai Központja lesz. Szombat délelőtt 8.30-tól halételkészítő versenyen és kispályás labdarúgótornán mérhetik össze tudásukat a cégek, baráti társaságok amatőr csapatai. A hobbi pecásoknak kiírt horgászverseny ugyancsak 8.30-kor kezdődik a Pinka horvátlövői és szentpéterfai szakaszán, valamint a vaskeresztesi holtágon. Délután kulturális műsorok színesítik a programot, többek között térség táncsoportjai, énekkarai, zenekarai is fellépnek. A nap élő koncertekkel zárul. Vasárnap 8 órától műlegyező kupának ad otthont a Pinka és a Gyöngyös, valamint gyermek horgászvetélkedő (horgászat, elmélet, célbadobás) lesz Vaskeresztesen. Nevezni csak előzetesen lehet a szövetség elérhetőségein, vagy a szövetség munkatársainál. A halászéfőző versenyre és a kispályás focitornára július 8-ig, míg a horgászversenyre július 15-ig lehet jelentkezni.

 

JÚLIUS 12.

Csongor és Tünde a Pajtaszínházban

Viszák - Szarvas József színművész portáján, a Pajtaszínházban játszik július 12-én a celli Soltis-társulat. A tájba illő Csongor és Tündével készülnek, Vörösmarty színpadi művéből Somogyi István rendezett előadást.


JÚLIUS 11.

Hopplá és itt is lesz a fesztivál

Szentgotthárd – Július 11-én és 12-én 25. alkalommal rendezik meg a Hopplá Fesztivált a Várkertben. Az egész családnak jó kikapcsolódást nyújtó programon fellép a 100 Folk Celsius, de lesz Delta buli is. Az első napon felbőgnek a veterán- és terepmotorok a körmendi Vasparipa Egylet segítségével. Ezek körbejárják majd a várost. A gyerekeknek lesz az ingyenes ugrálóvár és kézműves foglalkozás. Fellép: Hahó, Öcsi, Secret Valley, Kalapács és az Akusztika, Zaporozsec, Ossian, Saves As, AC/DP.

Vonatozás a két bohóccal

Bük - Ezen a nyáron is elindul a településen a gyerekek kedvence, a Mesevonat. Július 11-étől négy pénteken délelőtt 9 órakor fűti be a mozdonyt a két bohóc, Csiperke és Csuporka, a Szamóca Színház két színésze. Az első megállóban bohócversenyre hívják az utasokat, majd a Kóczán házhoz érve a gyerekek segítségével bábszínházat építenek. Az itt bemutatott zenés mesejátékban számos népszerű figura megelevenedik majd.

A lepkék világa

Szalafő - A nemzeti park munkatársai Őrségi Lepkekalandra várják az érdeklődőket hétvégén az Őrségi Népi Műemlékegyütteshez. Július 11-én, pénteken délután négy órától este nyolc óráig előadásokkal kezdődnek a programok, lesz szó a lepkevédelemről és a fényképezés történetéről is. Este kilenctől pedig megfigyelik az éjszakai lepkéket is. Szombaton reggel kilenc órától indul a Lepkefutam, amelynek az a célja, hogy adott területen, adott idő alatt minél több nappali lepkefajt figyeljenek meg a résztvevők. A verseny végén, 17 és 18 óra között minden résztvevőnek le kell adnia az adatlapját és a digitális fotókat. Ezt követően szakmai zsűri rangsorolja a résztvevőket a megfigyelt fajok száma alapján és ellenőrzi a bizonyítófotókat is. Lesz még szakvezetett lepkésztúra, fotóstanfolyam, játszóház, egész nap meg lehet nézni a lepkefotó és lepkepreparátum kiállítást, s lehet éjjel is lepkéket figyelni. Vasárnap is folytatódnak a programok: 10 órától lepkésztúra indul, kinyit a játszóház, délután egytől pedig fény derül az érzékeny lepkeélőhelyek gyakorlati kezelésének módjára Kercaszomoron.

 

JÚLIUS 8.

Krisztina bárónő – könyvbemutató

Szombathely – Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő című könyvének bemutatója július 8-án, kedden 17 órakor lesz a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében. A szerzővel Nagy Éva könyvtárigazgató beszélget.

 

JÚLIUS 7.

Templomi Tibia-hangverseny

Szombathely – Régi korok kamaramuzsikája címmel ad koncertet a Békefi Antal Attila művészeti vezetésével működő Tibia kamaraegyüttes július 7-én 20 órakor az evangélikus templomban. Közreműködik Bereczki Juianna csembalóművész.

 

JÚLIUS 6.

Gy. Szabó Béla emlékkiállítás

Sárvár - Gy. Szabó Béla grafikusművész emlékkiállítása nyílik július 6-án, vasárnap 11 órakor a vár Galeria Arcis kiállítótermében. A tárlatot Dabóczi Dénes művészettörténész nyitja meg.

Közös zarándoklat

Horvátzsidány – Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyék rendvédelmi, katasztrófavédelmi dolgozóinak, valamint hagyományőrzőknek közös zarándoklata lesz vasárnap a Peruska Mária emlékhelyre. Ott a háromnyelvű szentmise 10 órakor kezdődik, amit agapé és litánia követ. Rossz idő esetén a zsidányi templomban lesz a mise.

Megünneplik a templom száz évét

Kemestaródfa - Vasárnap 16 órakor kezdődik a Sarlós Boldogasszony tiszteletére épített templom fennállásának 100. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség, melyet a templom előtti téren tartanak. Az ünnepi szentmisét celebrálja és szentbeszédet mond dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. Köszöntőt mond V. Németh Zsolt államtitkár. A rendezvény apropóján felszentelik a templomban lévő stáció képeit, és a 100 éves évfordulóra emlékeztető emléktáblát is. A rendezvényen ingyen elvihető Takó Gábor legújabb, a kemestaródfai templom történetét feldolgozó könyve.

Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum

Vasárnap, Családi fitt nap – Sztárvendégek: Norbi és Réka. 9.30-kor Napüdvözlő torna, 10.20-kor Speed vízi torna, 11.00-kor Aqua step, 11.30-kor Kangoo bemutató, 13.00-kor Akrobatikus rock and roll bemutató, 13.30-kor Retro aerobic mix edzés Norbival és Rékával, 15.00-kor Kangoo edzés, 16.00-kor Zumba edzés, 16.30-kor Vízi streching, 16.50-kor Kosárlabda.

 

JÚLIUS 5.

Csirkeragu 81-ből, a nyári képtárban

Szombathely - A képtár Nyári István Csirkeragu 81 végén című festményét állítja a saját múzeumi – így aztán többszörösen is nyári – éjszakájának középpontjába július 5-én (szombaton) 18 órától 24 óráig. Az éjszaka témája az 1980-as évek vizuális és zenei kultúrája, beleértve a divatot és a kor tárgykultúráját. A képtár számít a látogatók aktivitására: várják a 80-as évek jellegzetes tárgyait, amelyekből kiállítást rögtönöznek. Lesz csirkeraguleves, koncert a 80-as évek slágereivel – Korponay Zsófi, Peltzer Géza és Holdosi Attila közreműködésével –, skype-on bekapcsolódik a programba maga Nyári István, és a Csirkeragu-kép modellje, Kiss-Kovács Zsuzsa is.

Mediterrán éjszaka iseumi időutazással

Szombathely – Mediterrán éjszaka lesz az Iseumban július 5-én, szombaton 18-tól 24 óráig. A kulturális időutazás a Borostyán úton vezet a mediterrán világba. lesznek vetített képes előadások a római kultúráról, tárlatvezetések az Adria témájú időszaki kiállításokban. Mediterrán hangulatot varázsolnak az ünneplőbe öltöztetett szentélyudvarra, lehet kóstolni római jellegű étkeket és italokat. Az érdeklődők játszhatnak Kocka és táblajátékokkal a Tabernában, készíthetnek „Adria-szélcsengőt” kagylóhéjból, kerámiából és mozaikképeket „Tengerből merített” módon. Koncertet ad a Gulliver Utazásai zenekar, lesz tombola; templomzáró Isis szertartás, és más közös programok a Szombathelyi Képtárral.

Molnár Piroska és Jordán Tamás

Kőszeg - A szarkasztikus humoráról ismert drámaíró, Bernard Shaw szerepében Jordán Tamás tűnik föl, több évtizedes levelezőpartnerét, a Pygmalion legelső Lizáját, azaz Stella P. Campbellt Molnár Piroska játssza július 5-én (szombaton) 20.30-kor a Jurisics-vár lovagtermében. A híres kapcsolatból Jerome Kilty írt színdarabot, amelyet sokáig Kedves hazug címen ismerhetett a közönség. Nádasdy Ádám újra lefordította, így lett belőle Tisztelt hazudozó!. A Rózsavölgyi Szalon előadását Valló Péter rendezte.

Szombattól már nyitva lesznek

Kőszeg - Szombaton 10 órától újra látogatható lesz a Bechtold látogatóközpont és a Chernel-kert.

Fúvószenei Várfesztiválra készülnek

Sárvár - Pénteken és szombaton rendezik meg Sárváron a Fúvószenei Várfesztivált, amelyre az ausztriai Sonntagbergből és a szlovéniai Trebnjéből is érkeznek zenekarok. Pénteken és szombaton a város több pontján is fújják a zenészek, pénteken 20 órakor a főtéren a Hanság Big Band és Majsai Gábor ad egész estés koncertet. A fesztiválprogram szombaton 17.30-kor kezdődik a Nádady-vár udvarán, ahol Csepreg , Kőszeg, Szentgotthárd város fúvószenekarai mellett a házigazda Sárvári Koncertfúvószenekar is műsort ad.

Kézzel aratnak a portán

Kercaszomor – Igazán férfias erőpróbán vehetnék részt azok, akik szombaton ellátogatnak a Pongrácz portára. A kézi aratás minden mozzanatával megismertetik az érdeklődőket. Az aratás ősi, ma már nem látható módját mutatják be szombaton, a Pongrácz portán. Az őstermelő udvarán pedig bárki megszemlélheti azokat az eszközöket, amelyeket egykor elődeink használtak a mezőgazdasági munkák során. A gazda szenvedélyesen gyűjti a mezőgazdaságban használt eszközöket és gépeket. A vendéglátó, Pongrácz Sándor pedig szívesen segít is az eszközök kipróbálásában, természetesen az ő szakértői irányításával. Az aratási ünnepség reggel kilenc órakor kaszakalapálással kezdődik. Eltéveszteni sem lehet a házat, Kercaszomor hosszú utcáján egyszer csak vége lesz a falunak, ám csak a tábla szerint, majd újra kezdődik: Kercaszomor–Szomorócz felirattal, itt tartják az ünnepséget.

Polgármesterek tóparti főzőcskéje

Hosszúpereszteg - A Vas megyei polgármesterek főzőversenyét 12. alkalommal rendezik meg a Szajki-tavaknál július 5-én. A programot támogatja a megyei közgyűlés és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap is. A főzőverseny győztesét délután 16 órakor nevezik meg.

Gyümölcs és irodalom

Kemenesalja - A helyi értékeket kívánja nagydobra verni az a kulturális fesztivál, amely július 5-6-án nyolc kemenesaljai kistelepülést érint, Celldömölk „holdudvarában". Szombaton Merseváton huszárbemutató, Vönöckön pálinkaút és gyümölcsudvar, Csöngén a Weöres-háznál irodalmi udvar, Ostffyasszonyfán a Petőfi-emlékszoba és a hadifogoly-temető, Nemeskocsban a művészetek portája várja az érdeklődőket. Vasárnap 9-kor indul a „hintótaxi" a Kemeneskápolnára, beszállás a KMKK előtt. A célállomáson régimódi aratást tartanak. Sitkén kinyit a gladiatórium, Hetyén dalostalálkozó lesz, Mesteriben pedig pedig esti szerenád a strandon: 18 órától a Mirage muzsikál.

Termelői piac helyi termékek vásárával

Csörötnek - Szombaton 14 órakor termelői piacot avatnak a településen. Az ünnepélyes avatás mellett kétnapos kulturális és gasztronómiai programokat és vásárt szerveznek, szombaton és vasárnap délután három és este nyolc óra között. A vásáron lesznek termelők, őstermelők, kistermelők, kerttulajdonosok, akik a térségben zöldség- és gyümölcstermeléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak.

Vajon mi van a konnektor mögött?

Szombathely, Vép – A vépi 5. Világ Közepe Fesztivál társrendezvényeként a MAVIR Magyar Villamosenergiaipar Átviteli Rendszerirányító Zrt. megnyitja szombathelyi 400-120 kV-os alállomását a nagyközönség előtt. A helyszínre a Ferencmajor utáni első bejáratot követően lehet eljutni. A szombati nyílt napon – 10 és 14 óra között – a látogatók beléphetnek a nyilvánosság elől máskor elzárt létesítménybe, ahol bepillanthatnak az ország villamosenergia-ellátását biztosító hálózat működtetésébe.

Rajt a 21. Rotto Kup focitornán

Szalafő – Szombaton 9 órakor 32 csapat részvételével elrajtol Szalafőn a 21. Rotto kupa nemzetközi kispályás labdarúgótorna. A szervezők négy pályán állítottak fel a résztvevőknek. A csoportmeccsek 17.30-kor zárulnak, majd kezdődik a VIP-torna, négy együttessel. Este a rendezvénysátorban zenés program várja a futballistákat, szurkolókat, érdeklődőket. Vasárnap 9 órakor ismét benépesül a szalafői pálya, a csoportmeccsek után állva maradt 16 csapat folytatja a tornát. A döntőt a tervek szerint 14.30 körül rendezik, majd következik az eredményhirdetés. Az öregfiúk, az old boys és az utánpótlás korosztály egy héttel később, július 12-én, szombaton játszik.

Szombati erőpróba

Szombathely – Szombaton a Tó fürdő ad otthont az Iron Cross Tour 2014 versenysorozat második állomásának. Az erő-állóképességre alapozó versenysorozat első állomásának Körmend adott otthont június elején. Akkor komoly sikert aratott a rendezvény. A sorozat második, szombathelyi versenyére körülbelül 100 versenyzőt várnak a szervezők, akik meglehetősen látványos programot állítottak össze. Ezúttal ugyanis komoly szerepet kap a víz is a feladatsorokban, a versenyt pedig a nagymedencénél rendezik. A sokszínű programot különböző erőpróbák színesítik, így például fekvenyomó verseny, bar muscle up verseny, valamint street workout bemutató – az előbbi kettőre a helyszínen lehet nevezni. Az Iron Cross Toru 2014 szombathelyi állomásán 10 órakor kezdődik a verseny és 18.30-kor ér véget. Érdekesség, hogy a fekvenyomó verseny bírája Rozik Gábor, Nyugat-Magyarország legerősebb embere lesz. Gadó András pedig mellről guggolásban próbál egyéni rekordot dönteni. A szervezők minden érdeklődőt várnak.

Pályaavató és petanque-verseny

Rábapaty – A IV. Patyi-Vesszös Fesztivál egyik eseménye lesz a Liget téren elkészült petenque-pálya avatása. Szombaton 9 órától rögvest egy nyitó triplett versenyt is rendeznek itt felnőtt és 14 éven aluli kategóriában. Jelentkezni 8 órától lehet.

Görkorcsolya mindenkinek

Szombathely – A Lángoló Kerekek SE szombaton 9 órakor a Decathlon áruház parkolójában rendezi az I. Szombathely-Dechatlon Grand Prix gyorsasági görkorcsolyázó versenyt. A hagyományteremtő jelleggel kiírt erőpróbára amatőröket és profikat is várnak a szervezők. A pálya 125 méter hosszú, különböző távokban, különböző korcsoportokban hirdetnek küzdelmet. A verseny egész nap tart, 18 óra körül ér véget.

Koncert, Szombathely.

Zsinagóga-udvar: szombaton, 20.30-kor Acoustic Blues Jam koncert.

Városházi esték

Szentgotthárd. Széll Kálmán tér, szökőkút: ma 19.30-kor Városházi Esték: Kovács Miklós és Kóbor Zsóka zenés műsora.

 

 

JÚLIUS 4.

Szövetkezeti napot tartanak

Szombathely – A Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából megemlékezést tartanak a július 4-én pénteken 11.30 órától Vas Megyei Ipari Szövetkezetek és Vállalkozások Szövetségének sporttelepén (Szombathely, Farkas Károly u. 81.). Az ünnepi megemlékezést megelőzően a szövetségi ágazatok csapatai között tekeversenyt rendeznek 10 órától. Az ünnepség után fogadást és baráti beszélgetést is tartanak.

Zöld Szív Fesztivál sok muzsikával

Szombathely – Szabadtéri kulturális program a környezet- és egészségtudatos életmódért, Agora-szervezésben – ez a pályázati pénzből megvalósuló Zöld Szív Fesztivál a Dolgozók útján (a Kalandváros előtti téren, a Cirkusztéren) július 4–5–6-án. Fesztiválidőben működnek a „zöld színpadok”, koncertekkel – a világzene jegyében –, gyerekelőadásokkal, környezet-tudatos játszóházzal. Itt lesz a Barabonto zenekar, a Balkán Fanatik, a Kerekes Band, az Intim Torna Illegal. A gyerekszínpadon föllép a Hahó együttes, a Kis-Hétrét, Fabók Mancsi Bábszínháza és a Bábakalács Bábszínház.

A fúvószenészeké lesz a hétvége

Sárvár - Pénteken és szombaton rendezik meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált. Pénteken 17 órától a szlovéniai Trebnjéből érkező zenekar fújja a fürdőben, 18.30-tól az ausztriai sonntagbergi, majd a sárvári fúvósok zenélnek a Kossuth téren, 20 órától a Hanság Big Band és Majsai Gábor koncertjét élvezheti a közönség. Szombaton a 10.30-kor kezdődő megnyitó után a város több részén is zenélnek a fúvósok, a fesztiválprogram 17.30-kor kezdődik a vár színpadán.

Vessző lecsóval

Rábapaty - Gölbasi török vitézei is ott lesznek a hétvégi IV. Patyi Vesszős Fesztiválon, ahol a jó lecsó titkára is fény derül. Pénteken 17 órától a hagyományőrző csoportok (Gölbasi török vitézei, Mátyás király Fekete serege, lovasíjászok) táborverésével kezdődik a kétnapos fesztivál a Liget téren, este nyolctól Hollóének Hungarica koncert lesz táncházzal, majd tábortűz mellett múlathatják az időt a fesztiválozók. Szombaton 9 órakor petanque verseny kezdődik, 10 órától pedig a „lecsós főzőverseny" résztvevői bizonyíthatnak. 16 órától óvodások, dalosok, táncosok, hagyományőrzők adnak műsort, 20 órakor a Balkán Fanatik lép színpadra. Az ingyenesen látogatható fesztivál mindkét napján vásári vigadalommal, kosárfonók bemutatójával, kirakodóvásárral, kézműves foglalkozásokkal várják a vendégeket.

Egyházi napok az Őrségben

Őriszentpéter ad otthont a hét végén a REND-nek, vagyis a Református Egyházi Napok Dunántúl elnevezésű rendezvénynek. A Dunántúl reformátusai az Őriszentpéter–Szalafő Református Társegyházközség területén találkozhatnak egymással a REND rendezvényén, melynek fő témája a hit és megmaradás lesz. A program pénteken délután négy órakor kezdődik a sátorban nyitó istentisztelettel, igét hirdet Szakál Péter. Ezt követően a szabadtéri színpadon keleti és nyugati székelyek találkoznak, majd a zeneakadémia doktoranduszainak és a Misztrál együttesnek a koncertjére kerül sok. Szombaton a református templomban fél kilenckor áhítattal kezdődnek a programok, majd ünnepi megnyitó kezdődik, az igeolvasás és imádság után köszöntők sora méltatja a rendezvényt. 11 órától a sátorban Hit és megmaradás címmel dr. Vladál Gábor beszél az egybegyűltekhez, ugyanebben az időben a tornateremben az Őrség mesemondója, Némethné Baksa Eszter mond történeteket az Őrségről. Délután további előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, lesz nőszövetségi találkozó, könyvbemutató, bábszínház, koncertek, valamint bemutatkozik az Imádkozó édesanyák felekezeti csoportja is. Este hétkor a református templomban Kuzsner Péter orgonakoncertet ad, nyolctól pedig a Csík zenekar lép színpadra. Vasárnap 10 órától istentisztelet és gyermekistentisztelet is kezdődik, a programot délután fél egykor Mészáros János Elek koncertje zárja.

Korosztályos válogatott viadalok

Szombathely – A hétvégén két korosztályban is rendeznek atlétikai válogatott viadalt magyar részvétellel. Az U18-asok pénteken Budapesten Csehország és Szlovákia legjobbjaival mérik össze a tudásukat, míg az U20-asok a szlovéniai Slovenj Gardecben szombaton találkoznak Horvátország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia válogatottjával. A magyar ifjúsági csapatban nyolc Vas megyei versenyző kapott helyet: a Dobó SE-ből Halász Bence (diszkosz), Rába Dániel (kalapács), Szentivánszky Péter (kalapács) és Németh Eszter (kalapács), a Haladás VSE-ből Boda Boldizsár (400 m), Kiricsi Berill (100 m gát) és Varga Nikolett (távol), a SzoESE-ből Molnár Zita (1500 m). A junioroknál öten képviselhetik a Dobó SE-t: Szabó Gyula (súly, diszkosz), Kovács Dániel (diszkosz, kalapács), Gyurátz Réka (súly, diszkosz, kalapács), Völgyi Helga (kalapács) és Banga Beatrix (súly). Rajtuk kívül a Haladásból Móricz Bálint (200 m, 4x100 m), a SZoESE-ből pedig Kovács Attila (5000 m) húzhat válogatott szerelést.

 

JÚLIUS 3.

Szakemberek a jövőről

Kőszeg – Foglalkoztatási és gazdasági fórumot rendeznek csütörtökön az Alpokaljában, neves előadók részvételével. A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma - amelyhez a héten több új szervezet is csatlakozik - rendezvényén olyan szakemberek tartanak rövid előadásokat, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a gazdaság fejlesztése és fellendítése terén, sikeresek saját szakterületükön és nem csak rálátásuk van a 2014-20-as tervezési időszak munkáira, aktívan közreműködnek is benne. Fucinné Dorner Anikó beszél a térségi munkaerő-piaci helyzetről, Hollósi Szabolcs a paktumok új generációjáról, dr. Miszlivetz Ferenc a KRAFT gazdasági hatásairól, Farsang Zoltán a gazdaságfejlesztési lehetőségekről és a Vállalkozásbarát Önkormányzat Programról, bemutatkozik a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség és a Design Terminál NKK. A fórum nyilvános, július 3-án 15 órakor kezdődik az Alpokalja Panzióban.

Jogi segítséget nyújt a szolgálat

Celldömölk – A Vas Megyei Kormányhivatal igazságügyi szolgálata kihelyezett ügyfélfogadást tart a Dózsa György u. 18. szám alatt csütörtökön 10–12 óráig. Jogi segítséget nyújtanak a rászoruló érdeklődőknek.

Gazdasági fórum lesz csütörtök délután

Kőszeg – A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma foglalkoztatási és gazdasági fórumot tart csütörtökön 15 órától az Alpokalja étteremben (Szombathelyi út 8-10.) Ezen szakemberek tartanak előadásokat, olyanok, akiknek rálátásuk van a 2014-20-as uniós tervezési időszakra.

 

JÚLIUS 2.

Az egészségőrzés apró trükkjei

Szombathely - Mecseki Ferenc speciális életmód-tanácsadó tart előadást és ad gyakorlati tanácsokat a Szombathelyi Siker Könyvtárban (Ady tér 40.) július 2-án (szerdán) 17 órakor. A délután a test, lélek, szellem elérendő és szükséges harmóniájára koncentrál. Szó esik sok más mellett a helyes táplálkozásról, a mozgás jelentőségéről, az előadó bemutat otthon is végezhető, egyszerűbb jógagyakorlatokat, speciális légzéstechnikákkal ismerteti meg a közönséget, az egészségmegőrzés apró trükkjeire hívja föl a figyelmet. Az elő-adás végül beszélgetéssé alakul: Mecseki Ferenc az érdeklődő kérdésekre is válaszol.

 

JÚNIUS 30.

Hétfőn nyit a Savaria Nyári Egyetem

Szombathely - Hétfő délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit a megyeházán 47. Savaria Nyári Urbanisztikai Egyetem a Vas megyei TIT Egyesület szervezésben. Elsőként Fekete Mátyás ad elő a turizmus nemzetgazdasági szerepéről, majd Bozzay Andrásné ismerteti a 2014-20 között turizmusfejlesztési terveket. Délután a településfejlesztésről ad elő Bánhidai Csilla, majd Németh István szól az egészségturizmusról, mint az ágazat zászlóshajójáról.

Mesebirodalom lesz a könyvtárban

Bük - Idén nyáron is megnyitja kapuit a „mesebirodalom” a városi könyvtárban. Június 30. és július 4. között várják az alsó tagozatos fiúkat és lányokat különféle mesébe illő programokkal, vidám vetélkedőkkel, játékkal, kirándulással.

IX. Golghelóghi – koncertekkel

Vasvár  – A IX. Golghelóghi, avagy a Nagymákfai Napok programsorozata keretében július 2.-án 18.30-kor koncertet ad a Gyöngyhalász latin duó a turistaházban, 3-án 19 órától a Tarisznyások együttes, 4-én 18 órától Zsoldos „Báró” Zoltán. 5-én séta lesz Döröskére, ahol 17 órakor I. világháborús fafaragványt avatnak, 18 órától fellép a Vasvári Játékszín az „Egy mondat” című művel, 20 órától bál.

 

Rendezvények a héten

Szombathely - Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–szerda 9.00–15.30, előzetes egyeztetés alapján (0620-275-2552).

Répcelak - Répce Galéria: Rudnay Társaság gyűjteményes kiállítása megtekinthető július 5-éig.

Kőszeg - Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: Kisnémeth Ferenc grafikus, festőművész kiállítása július 15-éig várja a látogatókat.

Kőszeg - Európa ház (Chernel utca 14. I. em.): hétfőn 18 órakor, Garas Kálmán fotográfus, fotóművész, Musica Savaria – muzsikus portrék Szombathelyről – című fotókiállítását Fábián László író nyitja meg. Közreműködik Sebestyén Ernő hegedűművész. A tárlat megtekinthető július 28-áig.

Nárai - Sárgaliliom Alkotó és Közösségi Ház: A kurblitól az érintőképernyőig, „Első Magyarországi Telefonmúzeum" tárlata július 10-éig látogatható.

Rum - Rumi Rajki István ÁMK, Művelődési Ház (Béke u. 3.): a Kőszegi Csók István Művészkör tagjainak kiállítása megtekinthető július 28-áig. Kiállító művészek: Palcsó Julianna, Bráder Tamás Gusztáv, Jencsky Beatrix, Tálas Ágnes, Tölgyesi Ildikó, Domsa Károly, Tritremmel Tímea, Gódor József, Berényi Sándor, Vízi Sándor, Zsarnai Sándor, Szabadfi Marianna, Koppándi József, Gyöngy Kálmán.

Szentgotthárd - Színház: a Tulipánfa Foltvarró Klub kiállítása megtekinthető, július 4-éig, hétköznap 8.00–16.00 óráig.

Szombathelyi Képtár: kedden, szerdán és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Most szombaton 18-24 óráig Múzeumok nyári éjszakái. Az éjszaka témája: a '80-as évek vizuális és zenei kultúrája, beleértve a divatot, az újhullámos zenét és a kor tárgykultúráját. Az est középpontjában Nyári István: Csirkeragu '81 végén című alkotása és a '80-as évek világa áll. 22 órakor a '80-as évek slágerei: Korponay Zsófi – ének, Peltzer Géza – szintetizátor, Holdosi Attila – gitár. 18-22 óráig Retrobox –retro játéktár kicsiknek és nagyoknak, családi- és gyerekprogram a gyerekfoglalkoztatóban, Monchichi kitűző készítése, magyar retro mesék –diafilmvetítés, Rubik-kocka párbaj. Július 20-án, vasárnap Irány az Adria! 15.30-kor ingyenes tárlatvezetés a Tengerre magyar! című kiállításban. Egyházmegyei Kincstár: kedd–szombat 9–17 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!