Programok

2014.03.16. 12:32

Programok, rendezvények Vas megyében március 17-től

Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények március 17-től. Böngésszen, és válogasson!

ÁPRILIS 18.

Amatőr Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál

Szombathely – A zenekarok és egyéni előadók 2014. április 18-ig jelentkezhetnek Átjáró Másként című Amatőr Ifjúsági Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztiválra, amelyhez prevenciós nap is kapcsolódik.

A jelentkezés feltétele, hogy a zenekar vagy előadó amatőr legyen, aki még nem jelent meg országos vagy nemzetközi médiában és nincs lemezszerződése. Feltétel továbbá, hogy fiatal legyen, vagyis a tagok életkorának 14-29 év között kell lenni (a tagok mindegyikének a rendezvény napjáig be kell töltenie a 14. életévét, de egyikük sem töltheti be a 30. életévét). AKritérium az is, hogy a zenekar a Nyugat-dunántúli Régióból érkezzék (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből). Egy zenész csak egy zenekarban játszhat (nincs átjárás a zenekarok között). A rendezvényen 4 dal előadására kerül sor (3 saját dal + 1 feldolgozás, 30 percben beállással együtt). A feldolgozáshoz olyan dalt kell választani, ami a szenvedély témáját dolgozza fel vagy érinti. A saját dalok szövegeit a jelentkezéssel együtt kell beküldeni a szervező SRT LOGO Ifjúsági Szolgálat címére.

ÁPRILIS 1.

Az üveganya

Április 1-jén 19.30 órától a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában Az üveganya című tragikomikus játékot tekinthetik meg az érdeklődők a Színházban. A helyszín egy átlagos magyar kisváros, ahol a felszínen rendezetten zajlanak a dolgok, ám a mélyben a múlt árnyai kavarognak.

MÁRCIUS 30.

Töredezett emlékekből

Szombathely - Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi nyitja meg Ferkovics József festőművész kiállítását a Bernstein Béla Kulturális Központban. Ferkovics József szombathelyi festőművész „Töredezett emlékek-sorstöredékek" című sorozatából március 30-án 14 órakor nyílik kiállítás a Szombathelyi Zsidó Hitközség Brenstein Béla Kulturális Központjában (Batthyány tér 9.). A holokauszt 70. évfordulójára rendezett kiállítást prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi ajánlja a közönség figyelmébe. „Ferkovics József 1961. április 17-én született Letenyén. Kitűnő rajzkészsége már gyermekkorában feltűnt tanárainak, akik rendszeresen pályázatokra nevezték be, amelyekről általában díjazottként tért haza. 1974-ben Japánban egy gyermekrajzverseny 2. helyezettje lett. Grafika és festészet szakon a Pécsi Képző és Iparművészeti középiskolában tanult. Budapestre kerülve a Képző -és Iparművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait", írja Daróczi Ágnes (Romano Instituto). A kiállítás az idén Bécsbe és Heidelbergbe is eljut.

MÁRCIUS 29.

Tavaszi Fúvóskoncert

Március 29-én 18 órától Tavaszi Fúvóskoncertre várja a muzsikát kedvelőket Szentgotthárd Város Fúvószenekara a Színházba. Vezényel: Rápli Róbert karnagy. A koncertet követően zenészbál kezdődik a Lipa étteremben. A talpalávalót az Albatrosz együttes szolgáltatja.

MÁRCIUS 28.

Várbéli vigasságok

Jánosháza – Kétnapos történelmi vigasságok helyszíne lesz március 28-29-én Jánosháza. Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy az első Jánosházi Várbéli Vigasságok nyitányát március 28-án fél ötkor a helyi zeneiskola Reneszánsz együttesének műsora nyitja, majd a jánosházi színjátszók Nagyot álmodók című produkciójukat adják elő. Őket az Animato énekegyüttes követi. Fél hétkor Marton Ferenc mond köszöntőt, majd V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár nyitja megy hivatalosan a programot. Az esemény sztárvendége Danics Dóra műsora 19 órakor kezdődik. Szombaton délelőtt kilenckor kézműves kirakodóvásár kezdődik a várban. Tíz órától a gyermekeknek szerveznek programot. Délután fél kettőkor nyílik meg a művelődési házban a Honismereti Kör Erdődyek nyomában című kiállítása. A Szent Imre Általános Iskola diákjai fél háromtól adják elő a Lúdas Matyit, majd a Kemenesaljai Néptánccsoport, utána pedig Nagy Jonathan bűvész szórakoztatja a közönséget. A város utcáin fél hatkor kezdődik a Mátyás király idejét idéző történelmi felvonulás, majd a Várkertben középkori vacsorával zárul a kétnapos program.

MÁRCIUS 27.

Helyitermék-kínáló az MMIK előtt

Szombathely - A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Igazgatósága, a Pannon Helyi Termék Klaszter és a szombathelyi önkormányzat helyi termelői piacot indít. Piacnyitás: március 27-én 13.30-kor. A piacon azok a Vas megyei termelők kínálhatják portékáikat (előzetes jelentkezés után), akik magas minőségű élelmiszeripari termékeket állítanak elő saját alapanyag felhasználásával, illetve rendelkeznek valamennyi engedéllyel.

Kristóf Ágota iskolatársainak

Szombathely - A világhírű író, Agota Kristóf szombathelyi érettségijének közelgő 60. évfordulója alkalmából konferenciát szervez, emléktáblát avat március 27-én a Kanizsai Dorottya Gimnázium baráti köre. Az eseményre várják mindazokat, akik Szombathelyen – vagy életének meghatározó helyszínén, Kőszegen – osztálytársai, iskolatársai, barátai, ismerősei voltak Kristóf Ágotának. A konferencia délelőtt 10 órakor kezdődik a gimnáziumban, a kora délutáni emléktábla-avatás után az Agora – Savaria moziban filmvetítéssel, beszélgetéssel folytatódik a program.

MÁRCIUS 26.

JAZZ Sárváron, a Nádasdy Múzeum dísztermében szerda este hét órától egy amerikai jazz-zenekar, a The Nu Band lép fel. 

EKLEKTIKUS Szombathelyen, a Magház KultúrKocsmában szerdán este nyolc órától a reggae, funk, pop, rock, latin és jazz műfaját ötvöző Creative Sound System ad koncertet. 

MÁRCIUS 25.

Márciusi Hóesés várható: Udvaros, Básti, Cserhalmi, Kulka

Szombathely - Március 25-én 19 órakor ismét Hóesés várható az Agora– MSH-ban. És ez nem időjárás-előrejelzés: Dés László és Bereményi Géza dalait négy nagyszerű színész énekli – éli. A nyáron bezár az Agora – Művelődési és Sportház, és a nagy házalakítás előtt mindenképpen jó emléket szeretne hagyni maga után. Ezért kapott meghívást a sportházba a „nagy négyes”: Udvaros Dorottya, Básti Juli, Kulka János és Cserhalmi György – hogy az Orlai Produkciós Iroda ajánlásával megismételjék a néhány évvel ezelőtti varázslatot. „Mi történhet meg férfi és nő között? Minden. Bármi. A szenvedélytől a közönyig akármi. Össze lehet foglalni mindezt egyetlen koncertben? Igen. Legalábbis erre vállalkozik négy kiváló színész (két nő és két férfi) és a kiváló zene. „A szöveg sem utolsó”, mondja az ajánló – és muszáj hinni neki. Udvaros Dorottya hozza a Hóesést, énekel Vetkőzésről, arról, aki Hiába szép. Básti Julié és Cserhalmi Györgyé például a Tíz kicsi bűnjel. Kulka János úgy jön, mint senki más. Dés László és Bereményi Géza új dalokat is írt a négy színésznek. A kihagyhatatlan koncert március 25-én 19 órakor kezdődik az Agora – MSH-ban.

MÁRCIUS 24.

Hangverseny

Március 24-én 18 órától a Refektóriumban folytatódik az idei hangversenybérlet sorozat a Takács Jenő Zeneiskola tanári koncertjével. A szervező a Szentgotthárdi Muzsikáért Alapítvány és a Pannon Kapu Kulturális Egyesület.

MÁRCIUS 23.

Jótékonysági hangverseny

Gencsapáti - Varga Ramóna gyógykezelésének támogatására szolgál az a jótékonysági koncert, amely március 23-án (vasárnap) 15 órakor kezdődik a gencsapáti plébániatemplomban.

Filmek a klubban

Sárvár - Hét év telt el, amióta utoljára próbálkozott az Alternatív Zenei Klub a klubmozivetítések ötletével.A lathatatlansarvar.hu szerint a szervezők úgy gondolták, hogy most minden lehetőség adott ahhoz, hogy újra 10 alkalmas, havi rendszerességű vetítéseket rendezzenek a Pinceklubban. A listán igényesebb, aktuális, megosztó, vagy egyéb ismérvek alapján érdekes filmalkotások lesznek. Az első vetítés március 23-án (vasárnap), 18 órakor kezdődik. Az érdeklődők a Bodzsár Márk által rendezett Isteni műszak című filmet láthatják.

 

MÁRCIUS 22.

Előadás, egy órával előbb a WSSz-ben

Szombathely - A Weöres Sándor Színház értesíti a Kabos Gyula-tavaszi bérlet tulajdonosait, valamint a március 22-ére meghirdetett A dzsungel könyve című előadásra már elővételben jegyet váltott nézőit, hogy az előadás a megszokott 19 óra helyett egy órával korábban – 18 órakor – kezdődik az Akacs 7-ben, a nagyszínpadon.

Kűrverseny is lesz show-elemekkel megspékelve

Szombathely - Formációs Táncok Magyar Bajnokságát és Kűr Magyar Bajnokságot rendez a Savaria Táncsport Egyesület. Március 22-én csaknem félezer táncost láthatunk az Arena Savariában.

Jön Catherine Gallagher, az ír tánc hercegnője

Bük - Catherine Gallagher, Írország hercegnője mellett Barry John Gallagher, a Lord of the Dance és a Riverdance szólótáncosa is fellép Bükön március 22-én, szombaton 19 órától. Két világsztár a Büki Művelődési és Sportközpont színpadán táncol együtt a Queen of the Dance című szuperprodukcióban, amely kétszer ötven perces előadás. Catherine Gallagher, Írország Nemzeti Bajnoka, többszörös ír sztepptánc világbajnok egy fantasztikus új show-t hoz el a magyar közönségnek, melyet gyönyörű fellépőruhák, fergeteges ritmus új modern, koreográfiák, és élő zenekaros dallamok jellemeznek. A művésznő megismerve az országok lelkületét és kultúráját, megjeleníti, sőt feldolgozza a rá hatást gyakorolt életérzéseket és benyomásait koreográfiáiban. Rajong Magyarországért, ezért a magyar néptánc elemeit, a magyar zenei motívumokat is beleszövi ír sztepptánc show-jába.

Formációk a parketten 

Szombathely – Formációs Táncok Magyar Bajnokságát és Kűr Magyar Bajnokságot rendez a Savaria TSE szombaton. Az Arena Savariában csaknem félezer táncost láthat a közönség. Olyan esemény színhelye lesz szombaton az Arena Savaria, amelynek eleddig még sohasem adott otthont Szombathely. A Savaria Táncsport Egyesület lesz a házigazdája a Formációs Táncok Magyar Bajnokságának és a Kűr Magyar Bajnokságnak.A nagymúltú egyesület a Magyar Táncsport Szakszövetség pályázatán nyerte el a rendezési jogot, s a viadalra az ország legkiemelkedőbb formációs csapatait várják. Nyolc kategóriában lépnek parkettre a táncosok: a társasági táncokban junior és felnőtt gárdák versenyeznek, a latin mix kategória az „A” liga felnőtt és junior, illetve a „B” liga felnőtt és junior korosztályát vonultatja fel, míg a standard mix produkciókat felnőttek mutatják be az „A” és a „B” ligában. Húsz csapatot várnak az eseményre, csaknem félezer táncossal. A házigazda Savaria TSE három formációja is versenyben lesz. Az elődöntők szombaton délután két órakor kezdődnek, a döntőkre este hét órai kezdettel kerül sor. A rendezvény fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Gyümölcsoltás, tavaszi teendők

Oszkó - Gyümölcsoltó napot tartanak a helyi szőlőhegyen ma délután 14 órától, számos tavaszi programmal.

Zágorhidi Czigány Ákos szervező elmondta, hogy nem csak a kifejezetten gyümölcs és szőlőoltás iránt érdeklődőket várják. Lehetőség nyílik majd az oltást megtanulni, illetve a különböző oltványokat meg is vásárolni. Várjuk a fagondnok családokat is, akik az elültetett fákkal kapcsolatos tavaszi feladataikat elvégezhetik.Emellett vetőmagok csere-beréjét is meghirdetjük és ha van otthon felesleges kerti vetemény, vagy virágmag, azt is hozzák el, cserére. A gyermekeket tavaszi kézműves foglalkozással várjuk, és minden vendéget megkínálunk egy kis kemencében sült finomsággal.

Hétvégi megyei programajánló

Koncert, Szombathely. Bartók Terem: szombaton 19 órakor, P.I. Csajkovszkij: Anyegin.
Szentgotthárd. Színház melletti rendezvénysátor: szombaton 20 órakor a 3+2 együttes születésnapi koncertje.

Színház, Szombathely. MMIK Mesebolt Bábszínház kamaraterem: vasárnap 10 órakor, Mosonyi Alíz: Szekrénymesék – zenés játék bábokkal egy szekrényben, a Ziránó Színház vendégelőadása. Az előadásra 4 éves kortól várják a gyermekeket.

Rendezvény, Szentgotthárd. Széchenyi iskola: szombaton 9–14 óráig Tavaszi – nyári börze.
Kiállítás, Szombathely. Savaria Múzeum: szombaton 15–18 óráig MűTárgyEset – A hónap műtárgya: 16. századi ezüst eljegyzési gyűrű. Családi délután, foglalkozás gyerekeknek: gyöngyöspárta-készítés, mini marcipántorta díszítés. 16–17 óráig: Női ékességek a középkorban – Pap Ildikó Katalin régész előadása, Edőcs Judit restaurátor módszertani bemutatójával.

MÁRCIUS 21.

Oroszy Csaba bőröndjéből

Szombathely - Oroszy Csaba A 67/21-es bőrönd anyag című tárlata március 21-én 17 órakor nyílik meg a Vitalitas Galériában.

A szőlőhegyek gazdagsága a téma

Vasvár - A szőlőhegyek gazdagságáról esik szó március 21-én 9 órától kezdődően a Nagy Gáspár Művelődési Központban. Kovács István, a Hegypásztor Kör elnöke és V. Németh Zsolt államtitkár mond köszöntőt.

Tárgyi emlékek, dokumentumok

Répcelak - Az első világháború emlékei címmel nyílik kiállítás eredeti dokumentumokból és tárgyakból március 21-én délután öt órakor a városi könyvtár tetőterében. A relikviák vitéz Fonyódi László nyugalmazott főtörzszászlós, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas Megyei Szervezet elnöke, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete elnökhelyettese gyűjteményéből valók.

Babszem Jankó a Mesebolt Bábszínházban

Szombathely – A bábszínházi világnapon, március 21-én, pénteken reggel 9 és 10 óra között a Mesebolt Bábszínház a szombathelyi vasútállomáson „Jegyben járunk” – vasúti bábjáték címmel etűdöket mutat be a jegypénztárakban, információs pultoknál, váróban. A vasárnapi matinéjukban műsorváltozás történt: az eredetileg tervezett Szekrénymesék című előadás helyett a hottói Ziránó Színház Babszem Jankó című előadását tűzik műsorra. Játszók: Pfeifer Zsófia, Varga Péter. Írta és rendezte: Veres András. Tervezte és készítette: Boráros Szilárd.A Babszem Jankó vásári kesztyűsbáb-játék, élőzenével. Hősünk, kicsi létére, nagy segítsége szeretne lenni édesapjának, akinek folyton arra kell ügyelnie, hogy megóvja aprócska gyermekét, nehogy bajba keveredjen. A féltés, óvás ellenére a baj elkerülhetetlen, és rengeteg akadályt kell leküzdenie.

Napi programajánló

Koncert, Szombathely.Végállomás Klub: 19 órakor Kowalsky és Vega lép színpadra, ízelítőt ad hamarosan megjelenő Még nem éden című új nagylemezéről. Vendég a Phoenix Rt. és a Next Day.

Szombaton 19 órakor a Grenma koncertezik. Vendég a Stone Desert, az Our Youth, a Turn of Mind és az Audio Love Nation. 

Szentgotthárd. Színház melletti rendezvénysátor: pénteken 21 órakor a Delta zenekar koncertje.

Színház, Szombathely. A Weöres Sándor Színház nagyszínpadán pénteken este 19 órakor  Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A Dzsungel könyve című zenés játékát mutatják be. 

MÁRCIUS 20.

Szimfonikusok Moszkvából

Celldömölk - Mostanában rendszeresen fogad szimfonikus zenekarokat a művelődési központ. Legközelebb a Moszkvai Szimfonikus Zenekar (Moscow Symphony Orchestra) lép föl a KMKK színháztermében. A Viva, opera! című hangverseny március 20-án 18 órakor kezdődik.

 

MÁRCIUS 19.

Agora-fesztivál gyerekekkel

Szombathely - Az Agora Gyermek Művészeti Fesztivált az idén március 19-20-án rendezi meg a kulturális központ. A fesztivál nem más, mint (a régi Ki mit tud?-okhoz hasonlóan) az általános iskolás és középiskolás diákok amatőr művészeti bemutatója. A szervezők Szombathelyről és a városhoz tartozó kistérségből hét kategóriában (vers, mese- és prózamondás, népdaléneklés, népi hangszer, mai dal éneklés, modern és kortárs tánc, valamint egyéb kategória) várják a jelentkezőket. Vas megye minden más településéről három kategóriában (mai dal-éneklés, modern és kortárstánc, egyéb kategória) lehet nevezni a fesztiválra. A kisiskolások március 19-én, a felső tagozatosok és középiskolások március 20-án mutatkozhatnak be az Agora – Művelődési és Sportház színpadán a közönségmnek, egymásnak és a zsűrinek.

Ne légy áldozat!

Szombathely - Agora – Művelődési és Sportház, Cuba Café: 19-én, szerdán 17 órakor Ne légy áldozat! címmel dr. Németh Zsolt kriminológus tart előadást.

Miről árulkodik a gyermekrajz?

Szombathely - A manipuláció, a finommotorika fejlődése, a környezeti ingerek segítik a gyermeket abban, hogy lerajzolja mindazt, ami benne rejlik, amit nem tud, vagy nem akar elmondani. A pszichológia a gyermekrajzot önvallomásnak tartja, és ezért is kutatja annak értelmét. A Prevenciós Ház szerdai programján számos dolgot megtudhatnak az érdeklődők arról, mit árul el egy gyermekrajz. Németh Rita művészetterapeuta rajzelemző előadása fél ötkor kezdődik.

Fekete-piros néptánc-színház

Celldömölk - A nagyszerű Maros Művészegyüttes (Románia, Erdély, Marosvásárhely) nem először látogat el Celldömölkre. Ezúttal a Kányádi Sándor Fekete-piros című versének ihletésében készült néptánc-színházi előadást lláthatja a tánctársulattól a közönség. Kezdés: március 19-én 10.30-kor a KMKK-ban.

A mitől vagy kitől? változó klíma

Répcelak - Művelődési Otthon és Könyvtár: 19-én, szerdán 17 órakor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

 

MÁRCIUS 18.

A mitől vagy kitől? változó klíma

Szombathely - Vízügyi Igazgatóság: 18-án, kedden 14 órakor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Politikai fórum munkavállalóknak

Szombathely - Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke és dr. Nemény András országgyűlési képviselő fórumot tart Mit kínál a kormányváltó szövetség a munkavállalók számára? címmel március 18-án (kedden) 17 órától Vas Megyei Levéltár dísztermében (Hefele M. u. 1.).

Takács László az erő forrásáról szól

Körmend - A Szent Kereszt szolgálata, lelki öröm és erő forrása címmel Takács László tart előadást, a városházán kedden 18 órakor.

Esszenciális olajok a mindennapokban

Hosszúpereszteg - Művelődési Ház: 18-án, kedden 17 órakor Bányi Kriszta, a Nyugat Rádió szerkesztő–műsorvezetője tart előadást, Esszenciális olajok a mindennapokban címmel.

Szociális Hét 

Szombathely – Nagykorú lett a Szociális Hét rendezvény. Idén 18. alkalommal rendezik meg, a család és a munka jegyében. A Szociális Hét ma délelőtt 10 órakor hivatalos megnyitóval indul és egészen március 21-ig, péntekig tart. Nyolc szervezet és az önkormányzat vesz részt, 10 helyszínen mintegy 30 programmal készülnek a szervezők. A központi téma tehát a munka és a család, igazodva az ENSZ által meghirdetett tematikus évhez. A Szociális Héten számtalan előadás, kerekasztal beszélgetés, produkció lesz, de készült árnyjáték és színi előadás is. A Szociális Hét idén is a kitüntetések átadásával zárul pénteken.

Rendezvény, Szombathely. Vízügyi Igazgatóság: 14 órakor Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma”  című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Hosszúpereszteg. Művelődési Ház: 17 órakor Bányi Kriszta tart előadást Esszenciális olajok a mindennapokban címmel.

Kiállítás. Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Szerdán 17 órakor Családtörténetek No. 11. – Vendég: Dr. Cholnoky Péter orvos, Szombathely  díszpolgára. A beszélgetés a 82 esztendős professzor emlékeinek  és  maga választotta tárgyainak segítségével vezeti végig az érdeklődőket egy páratlanul színes életúton, neves elődök nyomába eredve.  Időszaki kiállítás:  Híres szombathelyi nők. Látogatható május 15-éig, keddtől vasárnapig 10–17 óráig.

Iseum Savariense: kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Időszaki kiállítás: Ryijy – A finn szőnyeg 1798–2012 között. A kiállítás március 23-áig látogatható. Ma 17 órakor: az Iseum elő- és utóélete. Előadók: Csapláros Andrea  ókortörténész és Balázs Péter segéd-muzeológus.Katonatörténeti kiállítás (Nagykar u. 1-3.): az Osztrák Magyar  Monarchia szárazföldi hadereje és  légjáró  csapatai című kiállítás naponta 9–17 óráig megtekinthető a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző iskolában.

MÁRCIUS 17.

Szabadegyetemi előadások

Szombathely - A Genis Savariensis Szabadegyetem Savaria-kurzusának harmadik összejövetele hétfőn 16.30-kor kezdődik a Savaria Egyetemi Központ D épületében (Berzsenyi tér 2.). Szombathely – mezőváros a 18. században címmel Feiszt György ny. levéltár-igazgatóhelyettes tart előadást, dr. Zsámbéky Monika PhD, művészettörténész témája: „Aki átformálta a várost – Szily János, az első szombathelyi püspök." Holnap 18 órakor, ugyancsak a SEK D épületében prof. dr. Pusztay János várja az érdeklődőket „A magyar nyelv eredetéről – másképpen" című előadásával.

Hétfőn tartja fogadóóráját

Szombathely - Rettegi Attila, önkormányzati képviselő hétfőn 15–16 óráig, az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskolában fogadóórát tart.

Kinyílik az első kormányablak

Répcelak - Hétfőn délután két órakor adják át az első, okmányirodai feladatokat is ellátó kormányablakot Vas megyében, a Répcelaki Közös Önkormányzati Hivatalban. Az ünnepségen köszöntőt mond Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Ágh Péter országgyűlési képviselő. Az avatóbeszédet Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tartja.

Felmérik a vízigényeket

Vép - A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara március 17-én, hétfőn 14 órakor a mezőgazdasági szakiskolában előadást tart és felmérést végez a mezőgazdasági célú, felszíni vizekből kielégíthető vízigényekről. A felmérésre az öntözési stratégia kialakítása miatt van szükség. Várják a termelőket és a téma iránt érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!