Programok

2013.11.03. 19:12

Programok, rendezvények Vas megyében november 17-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények november 4-től. Böngésszen, és válogasson!

vaol.hu

NOVEMBER 30.

Színházi válogatás

Színházi táncosok pótválogatása, Szombathely – A Weöres Sándor Színház táncosokat keres – elsősorban férfi táncosokat – Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve című produkciójához.

Próbakezdés: 2014. január közepe; bemutató: 2014. március 14. A válogatás időpontja: 2013. november 30-a, szombat, 12 óra. Az előadás rendezője Horgas Ádám, a koreográfus Bodor Johanna.

 

NOVEMBER 26.

Karácsonyi képtári tárlat

Szombathely - Ismét megrendezik a karácsonyi tárlatot a képtárban. Az elsődleges cél az, hogy a vasi, szombathelyi művészek elhozhassák friss munkáikat. A Szombathelyi Képtár Új karácsonyi tárlat címmel ismét „gyűjtést" hirdet. A gyűjtés ezúttal a művek behozatalára utal: november 26-án és 27-én, mindkét napon délelőtt 10-től délután 4 óráig várják a vasi, szombathelyi képzőművészeket – természetesen azon műveik társaságában, amelyeket szívesen látnának viszont a karácsonyi bemutatón. A kiállítás célja, hogy a széles nyilvánosság elé tárja, mi mindennel foglalkoztak az elmúlt években a művészek. A jelentkezés feltételei a www.képtar.szombathely.hu oldalon megtalálhatók. A közönségnek pedig nincs más dolga, mint várni az ünnepélyes megnyitót, amelyre várhatóan december 5-én kerül sor. Nem is kell karácsonyig várni: a Mikulás puttonyából kerül elő a meglepetés.

Testképek Rodinre hangolva

Celldömölk - Újabb kortárstánc-előadás felbukkanása várható, ezúttal Celldömölkön, a Soltis Lajos Színházban. A budapesti Góbi Rita Társulat november 26-án 19 órakor lép fel a kamaraszínházban Fehér fal című kortárstánc-előadásával, amelynek alcíme úgy szól, hogy „Testképek Rodinre hangolva". A táncművészek: Góbi Rita, Sinthavong Zsófia, Samu Kristóf, Mészáros Attila. Zene: Gáspár József, jelmez: Andrea T. Haamer. Koreográfia: Góbi Rita. Produkciós partner: PerformanceSirkus (Helsinki). A Góbi Rita Társulat 2006 óta van jelen a kortárs tánc, a performansz és a színház világában.

Koncert

László Attila, a Konzi Big Band és a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola zenekara ad koncertet a Lamantin Klubban (Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub) november 26-án, kedden 20 órától. A vendég Bordás József.

 

NOVEMBER 23.

Zenés est az arborétumban

Szombathely - A bőségnek sok arca van: az anyagi gazdagság csak az egyik összetevője. A jó egészséget, az erőt, az életkedvet, a kapcsolatok kiteljesedését, az érzelmi és a lelki kiegyensúlyozottságot, a jó közérzetet és a gondolatvilág békéjét is magában foglalja. Bagdi Bella életmódfejlesztő énekesnő őszi turnéja alkalmából november 23-án a bőség megteremtéséről tart egy életigenlő, motiváló zenés előadást a Kámoni Arborétumban.

Fél évszázados sportházi jubileum Szombathelyen

Az 50 éves Művelődési és Sportház november 23-án tartja jubileumi rendezvényét. 17 órakor kiállítás nyílik a galérián dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjével. 18 órakor kezdődik az ünnepi gálaműsor a nagyteremben. Közreműködő együttesek: Ferrum Színházi Társulás, Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub, Isis Big Band, Lorigo Táncsport Egyesület, Rimányi Táncstúdió, Ritmikus Gomnasztika Csoport, Savaria Táncsport Egyesület, Sipőcz Rock Band, Szombathely Város Fúvószenekara, Szombathelyi Erkel Kórus, Ungaresca Táncegyüttes. Lamantin Klub a konzisokkal

 

NOVEMBER 22.

Érkezik a Kiev City Balett - Hattyúk tava – legnagyobb klasszikus táncmű a sportházban

Szombathely - A Hattyúk Tava című produkciót mutatja be a Kiev City Balett társulat november 22-én az Agora Művelődési és Sportházban. Az előadásra a Vas Népe szombathelyi ügyfélszolgálati irodájában is vásárolhatók jegyek, a Vas megye kártyával rendelkezők kedvezményt kapnak az árból. A világhírű Kiev City Balett Közép Európában turnézik, ezúttal Magyarországra, sőt Szombathelyre is ellátogat, hogy bemutassa a Hattyúk tava című előadását, amely a balett történelem legnagyobb klasszikusa. A Kiev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget. A méltán híres társulatot most a Hattyúk Tavában láthatjuk kiteljesedni, megcsodálhatjuk a felülmúlhatatlan táncművészek tánctudását. A több mint 40 főből álló csapat ebben az évben közel 50 alkalommal lép fel Közép Európában. Az együttes egy rövid bemutatkozás erejéig már 2012-ben látható volt Magyarország 5 nagyvárosában, de a hatalmas sikernek köszönhetően most újra megtisztelnek minket jelenlétükkel. A táncművészek szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a csapatot, akik csak egy hosszas előválogatás után lehettek tagjai ennek a neves együttesnek. A tánctársulat hazai szereplői mellett a külföldről (Japán, USA, Grúzia,) érkezett legkiválóbb táncos szólisták közreműködnek az együttesben.

Ismét vendég az alkotmánybíró

Vép - A Közéleti  teadélután vendége lesz ismét dr. Kiss László alkotmánybíró november 22-én este hatkor humoros jogi esetekről beszél a művelődési házban.

 

NOVEMBER 19.

Segíteni a mosolyért

Szombathely - Közös előadásra készülnek Rum-kastély lakói Radics Gigivel és a Savaria Szimfonikus Zenekarral. „Segítsünk egy mosolyért" - e mottóval rendezik meg az előadást november 19-én 17 órai kezdettel a Bartók Teremben. A fellépők maguk a Rum-kastélyban nevelkedő gyerekek lesznek, produkciójukhoz több számnál csatlakozik a Savaria Szimfonikus Zenekar, és az együttessel már többször együttműködött Radics Gigi, aki elsőre igent mondott Mérei Tamás felkérésére. A bevételből a régi mosodaépület felújítását szeretnék befejezni, ahol mozgásterápiához használható termet alakít ki a Csigabiga Alapítvány. Ehhez körülbelül félmillió forint hiányzik.

 

NOVEMBER 16.

Modern jazz a határon át

Rábakeresztúr - A Rábafüzessel szomszédos Heiligenkreuz hónapról hónapra igényes zenei rendezvényeknek ad otthont. November 16-án, azaz jövő szombaton a modern jazz magyar képviselője, Grencsó István lép fel a Pummerben. A szaxofon hangja ez alkalommal elektronikával párosul, Tigrics (Bereznyei Róbert) jóvoltából. Decemberi előzetes: újabb magyar jazz banda érkezik, a budapesti Jü.

Republic-koncert

Szombathely - Republic együttes ad koncertet november 16-án, szombaton 19 órától az Agora Művelődési és Sportházban.

A rendezvényre a Vas Népe szombathelyi ügyfélszolgálati irodájában vásárolhatók jegyek, megyekártyásoknak 20 százalék kedvezményt biztosítunk.

Boros Csaba (basszusgitár, ének) az együttes tagja elmondta: ugyanazokat a dalokat fogják játszani, mint Cipővel, a koncert olyan lesz, mint egy időutazás. Minden dal megszólal, ami a Republicot híressé tette a Szállj el kismadártól a Neked könnyű lehetig.

 

NOVEMBER 15.

Zongora

Szombathely - Dalok régről és nemrégről címmel pénteken az Agora Művelődési és Sportházban tartják Presser Gábor szerzői estjét, melyen a zongorista-énekes mellett Falusi Mariann és a szájharmonikán játszó Szabó Tamás működik közre.

 

NOVEMBER 14.

Arab éjszaka újra meg újra

Szombathely - A Weöres Sándor Színház bérleten kívüli kínálatában mutatta be a népszerű kortárs német szerző, Roland Schimmelpfennig Arab éjszaka című drámáját, az előadást Czukor Balázs rendezte, a színen Alberti Zsófival, Fekete Lindával, Kovács Gergővel, Kelemen Zoltánnal, Avass Attilával; Lévai Tímeával, Korponay Zsófival, Poppre Ádámmal. A különleges színházi megoldásokat és valódi kortárs problémákat fölkínáló, egyszerre ríkattató-nevettető előadást a nagy közönségsikerre való tekintettel újra meg újra műsorra tűzi a színház: legközelebb november 14-én 19 órától. A helyszín a stúdió; részben legalábbis.

Képek, grafikák a Castrum Galérián

Vasvár - Nemcsics Ákos festő grafikáiból és festményeiből nyílik kiállítás „Gyökerek és gyümölcsök" címmel a Castrum Galérián november 14-én 17 órakor. Köszöntőt mond Kovács Tilda polgármester és Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális központ igazgatója. A térlatot megnyitja dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, közreműködnek a versmondók. A kiállítás december végéig látható.

Gyermek és felnőtt színházi előadások

Vasvár - A gyermek színházbérletben a Mesebolt Bábszínház Galuska László Pál: Madarak voltunk című darabját játssza november 14-én 10 órától és 14.30-tól. A felnőtt színházbérletben november 16-án 19 órakor kezdődik Jordán Tamás stand up estje „Széllel szembe – poénok és poémák" címmel.

Diabétesz világnap

Őriszentpéter - November 14-én 17 óra őriszentpéteri Művelődési ház. Őriszentpéteren a Diabetes Világnapja alkalmával Cukorbetegek klubja alakul. Az érintettek tájékoztatást, segítséget kaphatnak betegségük kezelésére, életmód változtatásra, programok és lehetőségek jobb megismerésére az egészség érdekében.
Szakemberek segítenek és várják a jelentkezését annak, aki érintett a cukorbetegségben, szív-érrendszeri szövődményeiben. Azokra is számítanak, akik még egészségesek, de szeretnének többet megtenni a minél hosszabb egészséges életért.

NOVEMBER 13.

Jön a roma Ki mit tud?

Szombathely - Felhívást tett közzé a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Táncos lábú, éneklő, szavaló roma fiataloknak szerveznek versenyt. November 13-án 13 órától rendezik meg ugyanis a roma Ki mit tud?-ot az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskolában.

 

NOVEMBER 12.

Grand Canyon és Yellowstone

Szombathely - Az USA három híres nemzeti parkjáról lesz képes előadás kedden a Savaria Egyetemi Központban. A Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportjának következő programján „látogatást tehetünk" három csodás nemzeti parkban az Amerikai Egyesült Államokban. Barcza Attila november 12-én, kedden 17 órától a Yellowstone, a Death Valley és a Grand Canyon természetföldrajzi és turisztikai sajátosságairól beszél a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Forrásközpont konferencia termében (Károlyi tér). A hallgatóság megismerheti a Föld egyik legszárazabb táját, a Death Vally-t, ahol az éves csapadék kevesebb, mint 50 milliméter, a Yellowstone-t, a világ legrégibb nemzeti parkját, amelyik híres gejzíreiről. Megtudhatja, milyen élmény túrázni a Grand Canyonban, amelyet a Colorado folyó alakított ki.

Szent Márton vetélkedő

Szombathely - Az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Simon István Utcai Általános Iskolája tizedszer rendezi meg a Szent Márton Ünnep keretében megyei helytörténeti vetélkedőjét. A vetélkedő az általános iskolák 6-8. évfolyamos diákjainak szól, november 12-én, kedden lesz 13.30-tól a Simon István Utcai Általános Iskolában. azzal a céllal, hogy a város és a környék diákjai minél több ismeretet szerezzenek Savaria híres szülöttjéről, Szent Mártonról. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezhettek iskolánként. A vetélkedőt megelőzően a résztvevők elmentek a Szent Márton Látogatóközpontba, megtekintették dr. Melega Miklós Vas Megyei Levéltár igazgató helyettesének vetített képes előadását a Szent Márton ereklye 1913-ban történt hazahozataláról. A versenyzők az ereklyéhez, a Szent Márton Sétaúthoz, Szent Márton életéhez, korához és Márton napi népszokásokhoz fűződő feladatsor megoldásában mérik össze tudásukat.

Szívügyekről és az egészségről

Szombathely - A Vas Megyei Szív Egyesület ismét egészségügyi szűrést végez, ezúttal november 12-én kedden 17 órától a Zanati Közösségi Házban. A rendezvény sokat mondó mottója a következő: szívügyünk az egészséges ember! A mostani rendezvény során is lesz cukor. koleszterinszint.illetve vérnyomás mérés, valamint tanácsadásra is sor kerül.

Állati napokat rendeznek Kőszegen

Kőszeg - November 12-e és 17-e között Állati napok lesznek Kőszegen a Jurisics várban. Közel 50 állatfaj, köztük hüllők, krokodil, óriáskígyó, kaméleon, valamint kristályok, marokkövek és ásványékszerek lesznek láthatók. A kiállítás 9 órától 18 óráig lesz látogatható.

A kórház alapítójára emlékeznek

Szombathely - Vasvármegye és Szombathely város közkórházának alapítójára, dr. Pető Ernőre emlékeznek november 12-én a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban. Fél kettőkor az annunciáta szerzetes ápolónővérek emléktábláját koszorúzzák meg. Ünnepi beszédet mond prof. dr. Horváth Boldizsár tudományos és oktatási igazgató. 13 óra 40 perctől a kórház emlékparkjában emlékeznek az alapítóra. Beszédet mond dr. Barta Miklós főorvos. 14 órakor kezdődik a Dr. Pető Ernő emlékünnepség a Romhányi teremben. Köszöntőt mond prof. dr. Salamon Antal, a tudományos bizottság elnöke. Ezt követően emlékelőadást tart „A múltból a jövőbe” címmel prof. dr. Garzuly Ferenc, s átadják a Dr. Pető Ernő-emlékplaketteket.

 

 

NOVEMBER 11.

A hűség jegyében - Illés Béla és Kálmán László a színházban

Szombathely - A Weöres Sándor Színház hétfőn, 19 órás kezdéssel ad otthont a „Szóról szóra – párbeszéd" elnevezésű sorozat újabb állomásának. Kálmán László és Illés Béla lesz a vendég. Burkon László a magyar sport két emblematikus alakjával, Kálmán Lászlóval és Illés Bélával beszélget. Illés Béla a kilencvenes évek egyik legjobb magyar labdarúgója volt, 64 alkalommal öltötte magára a válogatott mezét, négyszeres magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes, háromszoros gólkirály. Rendkívül sikeres pályafutását a Haladásban alapozta meg, ahol 142 mérkőzésen 26 gólt szerzett. Karrierje lezárása után visszatért a kiindulási ponthoz: ma a Haladás egyik tulajdonosaként tevékenykedik, és a nevét viselő futball akadémiának egyik alapítója, vezetője. Kálmán László a kosárlabdapályán ért el sikereket. Hetvennyolcszoros válogatott, a nemzeti csapattal részt vett az 1999-es Európa-bajnokságon, hatszor választották meg az év játékosának. Pályafutását Körmenden kezdte, de Szombathelyen, a Falco mezében nőtte ki magát klasszis irányítóvá. A sárga-fekete csapatban 21 szezont (!) játszott, 2007-ben bajnoki címet ünnepelhetett. Ma klubmenedzserként dolgozik szeretett csapatáért.Az este folyamán Szatmári Judit énekes-dalszerző működik közre, és lesz egy meglepetésvendég is. A beszélgetés vezérgondolata: Foci, kosár – a hűség jegyében.

Forradalmi felismerés a gyógyításban 

Körmend - Mit tehetünk az egészségünkért címmel indított előadássorozatot az Oltalom Egészségvédő Alapítvány. Hétfőn Kína-tanulmány, forradalmi felismerés a rák gyógyításában címmel tart előadást Sonnleitner Károly életmód tanácsadó. Az előadás a Bibliaházban lesz 18 órától.

Márton-heti tanári koncert

Szombathely - A Bartók Béla Zeneiskola és Alapítványa a Szent Márton Hét keretében november 11-én, hétfőn 17.30 órátólrendezi meg tanári hangversenyét a Bartók Teremben. A koncerten több zenei korszakot felölelő szóló- és kamarazenei művekkel lépnek színpadra a zeneiskola tanárai. Bach, Bogár István, Brahms, Chopin, Eben, Novotney, Paganini, Piazzolla, Poulenc, Vivaldi és Weiner Leó szerzőktől hallgathatunk zenei produkciókat. Közreműködnek: Bak Orsolya, Horváth Annamária, Kiss Gergő, Vlasitsné Kardos Éva (zongora), Mészárosné Lengyel Szabina (csembaló-zongora), Bende Gabriella (furulya), Pulay Teréz (fuvola), Badics Krisztina, Baldauf Veronika (oboa), Németh Kornél (klarinét), Tóth Mónika (fagott), Szöllősi Balázs (kürt), Bognár Róbert, Császár János, Tamás Zsuzsanna (hegedű), Lipi Tamás (bőgő), Horváth László, Völgyi Attila (gitár), Gazdag János (ütőhangszerek). A belépés díjtalan.

Egy újságíró a Kalandor Körben

Szombathely - Albánia: a kettétört tengeralattjáró nyomában címmel Kozma Gábor újságíró számol be élményeiről a Cafe Frei Kalandor Körében november 11-én, hétfőn 18 órakor. Előbb volt Amerikában, mint a szomszédos Ausztriában. Emlékezetes volt számára Albánia, a kettétört tengeralattjáró látványával. „Barátilag" látogatott Joskar Olára, veterán katonának álcázva járta be Ázsiát.

Balogh József emlékezetére

Szombathely - A 2011-ben elhunyt Balogh József költő, tanár prózai munkáit tartalmazó Kó(o)rkönyv című kötet bemutatója november 11-én 18 órakor kezdődik a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában (Szent László király utca 7-9.). A bemutatón közreműködik Varga Gabriella újságíró, Szabó Tibor színművész, Erős Attila zenész, a Tarisznyások együttes, valamint meglepetés-vendégek.

Márton Napi programok Jánosházán

Jánosháza - Az idén is több száz érdeklődőre számítanak a város Művelődési Otthonában a Márton Napi programokon. Az előkészületek már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, akkor indult útjára ugyanis a Liba-készítő verseny, amelynek darabjait 11-én 14 órától kiállítják, és amelynek e napon, este lesz az eredményhirdetése. Lesz ezen kívül 14 órától „Kincseink” vásár, ahol a településen élők bemutatják ügyes kezük, szorgalmuk eredményét: Különféle ajándéktárgyak, őszi, téli dekorációk, ajtó és asztaldíszek, faragott játékok, karácsonyfadíszek és asztali finomságok várják a vásározókat. Este fél hatkor indul a Lampionos felvonulás a város utcáin, érintve a Vendel kápolnát és a Mária szobrot is, ahol majd Bodorkós Imre plébános méltatja Szent Márton püspököt. A felvonulás végén, ahogy eddig is a Művelődési Otthon vendégül lát minden résztvevőt egy szelet libazsíros kenyérre, mert a néphit szerint „aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezik”.A programokra a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

NOVEMBER 10.

Matinézik A három kismalac-előadás

Szombathely - A Mesebolt Bábszínház vasárnap vendégelőadást kínál: A három kismalac meséje ezúttal a Ziránó Színház bűvös-bájos feldolgozásában kerül a közönség elé. Tervezte és készítette: Boráros Szilárd, zenéjét szerezte Schulteisz Gábor, rendezte Boráros Milada, játsszák: Pfeifer Zsófia, Varga Péter (akik egyáltalán nem ismeretlenek Szombathelyen). A mesejáték november 10-én 10 órakor kezdődik a Mesebolt-kamarateremben, az MMIK-ban.

Aranymisét tart az irgalmas rendi atya

Szombathely - Egy székelyföldi kis faluban, a nyárádmagyarósi katolikus közösségnek tartott aranymisével zárja a pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünneplő jubileumi évét a vasiak által is jól ismert Kozma Imre atya – közölte a betegápoló irgalmas rend hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a Szent Imre tiszteletére szentelt kis templomban november 10-én celebrál szentmisét. A templomot két évvel ezelőtt adtak át a közösségnek, amely mintegy száz esztendőt várt a kápolna megépülésére.

Lezárják a vasúti útátjárót

Szombathely - Felújítási munkálatok miatt a GYSEV Zrt. teljes szélességében lezárja a 86-os főút Szombathely összekötő úton található „körtés" vasúti útátjárót. A teljes útlezárás időpontja: 2013. november 10-e vasárnap hajnali 4 órától november 11-e hétfő 22 óráig tart. A járművek az említett időpontban Gyöngyöshermán felé kerülhetnek. A terelőutat közlekedési jelzőtáblák jelzik a gépjárművezetőknek.

Az album, aminek Címesincs

Szombathely - Milyen zenét tartalmazhat az a nagylemez, aminek Címesincs? E kérdésre a Tárkány Művek adhat választ, a budapesti zenekar nevezte így második albumát. Az öt fős formáció az ethno, a folk és a jazz stílusjegyeit ötvözi, így alakította ki bekategorizálhatatlan stílusát, amiből vasárnap délután négy órakor, a Vasi Skanzenben, a Szent Márton napi sokadalom fesztiválon adnak némi ízelítőt.

Zarándokbusz Heiligenkreuzba

Szentgotthárd - November 10-én zarándokbusz  indul Heiligenkreuz im Wienerwaldba, az ottani ciszter apátságba, ahol 11 órától Fülöp István püspök mond magyar misét. Indulás 7 órakor a Széchenyi István Általános Iskola parkolójából. Jelentkezni a Pannon Kapu Kulturális Egyesületnél lehet telefonon vagy személyesen.

Nemzeti kultúránk - Vasárnap délelőtt adják át az idei a Babó-díjat

Kőszeg - Vasárnap a református templom Csillagtermében a délelőtti istentisztelet után adják át az idei Babó-díjat. A Babó Antal-díjat a korán elhunyt, Velem fölött élt kiváló faműves barátai hozták létre, mert így is akarják őrizni az emlékét. A díjjal az a céljuk, hogy névadójának szellemében átörökítsék nemzeti kultúránkat, erősítsék azt, s ezáltal az ezt szívükön viselők „szigeteit" összekapcsolják. Olyan személyeket támogatnak, ismertetnek meg a szélesebb közvéleménnyel és egymással, akik a művészet, sőt tágabban: az alkotó aktivitás bármely területén a díj név-adójához, a Kőszeg-hegyalján élt és alkotott, református Babó Antalhoz hasonlóan valóban alkotó módon viszik, fejlesztik tovább a magyar formahagyományokat, és életük alakításában is példának, kisugárzó hatásúnak, értékteremtőnek tekinthetők. A Babó Antal díj eddigi díjazottjai; 2001: Péterfy László festő- és szobrászművész, 2002; Boka Gábor borműves és színidirektőr, 2003: Márffy István grafikus és restaurátor művész; 2004: Erdélyi János filmrendező; 2007: Lucza Daniella keramikus; 2008: Vermes István hagyományőrző fafaragó és lovasíjász; 2009: Felső Barnabás természetvédelmi őr; 2010: Nagy Zoltán fazekas; 2011. Gregorich Ferenc faműves, népzenei művészeti vezető; 2012: Máté László gazda, faszobrász és ökofalu-vezető.A díj kuratóriuma az idén Rácz Tamás cserszegtomaji építésznek ítélte oda a díjat. Az átadási ünnepség november 10-én, vasárnap 11 órakor lesz a kőszegi református templom Csillagtermében. Az alkotót és a tárlatot Babó Antal egykori barátja, Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész mutatja be. A kiállítás december 1-jéig lesz látogatható csütörtöktől vasárnapig naponta 14–17 óra között a Csillagteremben.

 

NOVEMBER 9.

A pedagóguskórus jubileumi koncertje

Szombathely - Fennállásának 40. évfordulóját ünnepli a Szombathelyi Pedagógus Vegyeskar. Az ünnepi koncert november 9-én (szombaton) 18 órakor kezdődik a Don Bosco Művelődési Otthonban. „A zene maga az élet, és amíg szól, semmi nem hal meg örökre." Ezzel a mottóval ünnepli negyvenedik születésnapját a Szombathelyi Pedagógus Vegyeskar. A jubileumra természetesen vendégeket is hívtak. A hangverseny november 9-én (szombaton) 18 órakor kezdődik a Don Bosco Művelődési Otthonban (Táncsics utca 44.), a Pedagógus Vegyeskar Egyesület mellett közreműködik a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttese. Zongorán kísér Bekéné Fazekas Gyöngyi, vezényel: Bencsicsné Hajkó Gyöngyi, Lakner-Bognár Nóra, Hidas Gabriella, Móricz Iván. Az est házigazdája: szabó Róbert Endre, a Weöres Sándor Színház színésze. Fővédnök: dr. Puskás Tivadar polgármester. A koncertre a belépés díjtalan.

Jubilál az Isis Dance Open

Szombathely - Jubilál az Isis Dance Open táncverseny: szombaton 15. alkalommal lépnek parkettre a társastáncosok az Agora–Művelődési és Sportházban. Délelőtt a tánciskolásoké a terep, majd 12 órától húsz kategóriában mérik össze tudásukat a versenytáncosok. Este hatkor országos ranglistaverseny kezdődik: a felnőttek tíztáncban, a juniorok latin táncokban mutatkoznak be.

Átvizsgálják a gépkocsikat

Szombathely - A Vas Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége az őszi-téli közlekedésre való felkészülés jegyében díjmenetes közlekedésbiztonsági napot tart november 9-én órától délután kettőig a Sági u. 4. szám alatti vizsgaállomáson. A magánszemélyek tulajdonában lévő személyautókat és tehergépkocsikat vizsgálják át, megfelelő műszaki állapot esetén a műszaki vizsgára is lehetőséget is biztosítanak. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Nefelejcsek: lemez - Jubilálnak a szlovén egy közös ünnepen

Szombathely - Három évfordulót ünnepelnek a szlovének egyszerre november 9-én, szombaton 16 órától a Kisfaludy utca 1. szám alatt.A programot a Szombathelyi Szlovén Önkormányzat és a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület megalakulásának 15. évfordulója, valamint a Szombathelyi Nefelejcsek népdalkör megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezik. A programban bemutatják a Szombathelyi Nefelejcsek CD-jét, a csoporttal együtt fellép a Szentgotthárdi és Apátistvánfalvi Népdalkör is.

A Romkertben zenél

Szombathely - Nincs a nyugat-dunántúli régióban még egy lemezlovas, aki több fellépéssel büszkélkedhetne, mint ő. Mindez nem véletlen. D.J. Roland ugyanis több, mint húsz éve kezdte a szakmát, eleinte saját testvére mellett, majd önállósította magát. Portfólióján szinte az összes jelentős hazai klub megtalálható. Jelenleg a Romkert Club rezidense, szombat este is itt lesz látható.

Emlékgyilkos pillanatokra készüljünk

Szombathely - Három kiváló csapat költözik szombat este az élő zene vasi fellegvárába, a Végállomás klubba. A nyolc órakor kezdődő rendezvényt a Tombstone nyitja, őket a Black Sabbath tribute zenekarként ismert, de saját dalokat is játszó sárvári Atakám követi, végül a Noa Rock (képünkön) veszi birtokába a színpadot. Utóbbi a névadó énekesnő köré formálódott sok ízzel színesített melodeath formáció, amely májusban jelentette meg bemutatkozó, Emlékgyilkos című albumát. Noa korábban a dallamos rockot játszó Lovegun élén állt, a gitáros Szávai Gergő pedig a Crossholder és a Twister zenészeként is alkot.

Parti

Szombathely – A Magházban szombat este nyolctól többszereplős partit tartanak. Előbb a Soulution zenekarból ismert gitáros Fari társul össze a trombitás Tomena Ákossal és a harsonás Padréval, majd a Búcsúkoncert zenekar lép fel, végül gépzenére is táncolhatunk, akár kifulladásig.

Horvátok napja

Kőszeg - A Kőszegi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat november 9-én tartja hagyományos rendezvényét, a horvát napot.

Közös tárlat

Kőszeg - Két női alkotó mutatkozik be közös kiállításon szombaton az Írottkő Hotelben: Jencsky Beatrix és Palcsó Júlianna. A Csók István Művészkör újabb kiállítása november 9-én, szombaton lesz az Írottkő Hotelben. 17 órakor Jencsky Beatrix és Palcsó Júlianna közös tárlatát, a Kontrasztok című kiállítást Krizsovenszky Lajos nyitja meg. Az ünnepélyes megnyitón fellép Soskó András operaénekes, zongorán kíséri Gráf Györgyi, valamint az Ataru ütős együttes. Jencsky Beatrix végzettségét tekintve pedagógus, 1998-tól foglalkozik kerámiával, 2010 óta fest. Alapító és elnökségi tagja is a művészkörnek. Jelenleg Lukácsházán él és alkot. Palcsó Julianna Kalocsán született, de 1962 óta kisebb nagyobb megszakításokkal Kőszegen él. Kisgyermek kora óta vonzódok a művészetekhez, festészethez, zenéhez, irodalomhoz, de igazán 15 éve kezdett el komolyabban festészettel foglalkozni. Vegyes technikával dolgozik. Számos önálló, és közös kiállításon vett részt itthon és külföldön. Alapítója és elnöke a Csók István Művészkörnek.

Szent Márton-túra a hétvégén

Kőszeg - Az Írottkő Natúrpark programajánlatában szerepel november 9-én a Szent Márton (emlék)túra. Útvonala: Zsira–Répcevis–Peresznye–Horvátzsidány– Ólmod–Kőszeg. A táv 18 kilométer, időtartama 6 óra. Találkozó 9 óra 15 perckor Zsirán, a szociális otthonnál (Kőszegről autóbusz 8 óra 50 perckor indul a Liszt Ferenc utcából.) Túravezető Orbán Róbert.

Különleges zenei élményt tartogatnak

Körmend - November 9-én a Körmendi Kulturális Központ nagytermében egy nem mindennapi koncert várja a szórakozni vágyókat. A 30 éves Pál Utcai Fiúk egy kétórás koncerttel várja a nagyérdeműt – tudtuk meg Hegedüs Lászlótól, azaz Hegétől, aki hozzátette, ahogy Körmenden már megszokhatták a zenekartól, hogy a régi dalok közel 80 százalékban megjelennek majd az esti repertoárban. A fiúk ünnepelnek, így nem rohannak, Körmenden alszanak, a koncert után pedig egy afterpartyra is várják a rajongókat. Ezt fotózással és beszélgetéssel is összekötik a Lokálpatrióta Klubban. Vendégként a körmendi Secret Valley csapata is fellép, ők idén ünneplik 20 éves fennállásukat. Ez a koncert lesz a befejező, utolsó fellépésük, ahol természetesen meglepetést is tartogatnak a „régi arcok" és a jelenlévők számára.  A kapukat este nyolckor nyitják ki, a húrok közé kilenc órától csapnak.

Eljönnek a Pál Utcai Fiúk

Körmend - A hazai alternatív színtér meghatározó képviselője, az újabban a Kiscsillag együttesben is tündöklő Leskovics Gábor vezette, harminc éves jubileumát ünneplő Pál Utcai Fiúk zenekar lép fel szombat este a Körmendi Kulturális központban. Az idei Alterába fesztiválon is hengerlő csapat előtt egy helyi legenda, a Secret Valley lesz látható, mely végleg búcsúzik a közönségtől, Hegéék azt mondják: soha többé nem játszanak együtt.

Megújítani, semmit nem változtatni

Sárvár - Dr. Márkus Mihály református püspök Semper reformanda – avagy semmit ne változtassatok   című előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében szombaton délután öt órakor. Semper reformanda – hangzott és hangzik a reformáció egyik jelszava. Vagyis szüntelenül megújítani, reformálni. Szüntelenül megújítani – semmit nem változtatni. Valós vagy látszólagos az ellentmondás e két állítás között? Erről szól az előadás, melynek apropója a reformáció ünnepe, illetve Kálvin halálának közelgő 450. évfordulója.

Hegyháti Toborzó a járásban

Vasvár - Az ősz nagy rendezvényét, a járási vonzáskörű Hegyháti Toborzót november 9-én rendezik meg a Nagy Gáspár Kulturális Központban. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy tanulják meg a „Ne aludjon brigadéros" kezdetű toborzó nótát.

Borszentelés felvonulással

Vaskeresztes - Borszenteléssel egybekötött szentmisét tartanak a vaskeresztesi római katolikus templomban november 9-én 17 órától. Utána fáklyás felvonulás lesz az Alpesi Fogadó és Borházhoz, ahol a Vaskeresztesi Hagyományőrzők adnak műsort. Lesz kóstoló Winten és Vaskeresztes borosgazdáinak boraiból és a helyi specialitásokból, bemutatják a 2013-as évjáratot. A tombola fődíja egy liba.

Márton vesszeje és más vigasságok

Ikervár - Gasztrokulturális családi nap, amelynek középpontjában a liba (s)ül. Márton napjához kapcsolódó évtizedes hagyományát gazdagítja november 9-én, szombaton az ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár. A gondűző ajánlat szerint délután két órakor „csereberés zsibvásár” indítja a programok sorát, majd „Egyszer volt, hol nem volt” címmel az intézmény gyermekszínjátszói kínálnak mesés perceket. Az újboros hordó csapra verésekor pedig, - ahogy a szólás tartja - Márton lesz igaz bírája az idei szőlőtermésnek. A csapra verés izgalmas perceit a Castrum Gemini Énekegyüttes vidám bordalai kísérik. Természetesen nem marad el a „Márton vesszeje” elnevezésű tréfás vetélkedő sem. A vándorvessző elnyeréséért ismét versenybe szállnak a tanárok, az óvónők, szépkorúak, ifjak, baráti közösségek és vélhetően a település képviselői is. A vigasságban megfáradtak lilahagymás libazsíros kenyérrel, rétesek sokféleségével, libapörcös törtburgonyával csillapíthatják éhségüket, és az elmúlt évben átadott szabadtéri kemence sem marad befűtetlenül. A hangulatot tovább fokozza a zalaegerszegi Leslie Night Band zenéje, illetve az esti csűrdöngölő vendégzenekara a kőszegi Kvarc Együttes. A szervezők az idén is számítanak a helyi szőlősgazdák „bemutatkozására” és az ikervári lányok, asszonyok libás, és nem libás ételkülönlegességeire. A bírálók elnöke Kovács Ferenc a Vas megyei közgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke.

Közös program

Gersekarát - Megújultak és kibővültek a község közösségi és közművelődési programjai egy pályázat jóvoltából. A Gersekarátért Baráti Kör, mint a település felújított művelődési házának üzemeltetője, pályázati támogatás segítségével bővíthette a község közösségi és közművelődési programjait. Működik két sportszakkör a fiatalabbak részére, két makettes kör szintén a helyi és a környékbeli általános iskolások és középiskolások aktív részvételével. Továbbá két csoportban tevékenykednek a kézműves foglalkozáson résztvevők is, akiknél az egyik társaságot a jó kézügyességű általános iskolások alkotják, a másikat pedig a helyi felnőtt korosztály. A pályázati támogatás azt is lehetővé teszi, hogy ifjúsági klub, idősek klubja működjön, valamint könyvtári látogatást népszerűsítő programok és elektronikus ügyintézést segítő előadások is megvalósulhatnak. A közösségek szívesen mutatkoznak be és népszerűsítik a tevékenységüket. Erre kínál nekik lehetőséget például a vasvári Hegyháti Toborzó szombaton. Ezúttal a kézművesek és a kötélugrók mutatkoznak be.

Fúvószenekar ad koncertet a színházban

Csepreg - Igazán különleges zenei élményben lesz részük azoknak, akik szombat este ellátogatnak a művelődési ház színháztermébe. Csepreg Város Fúvószenekara november 9-én, szombaton este a Petőfi Sándor Művelődési Ház színháztermébe várja a különleges zenei élmény után áhítozókat. Este hat órakor kezdődik ugyanis a zenekar minősítő koncertje. A repertoárban olyan művek is szerepelnek, mint Kodály Intermezzoja, von Suppé Könnyűlovasság nyitánya, J. Fucik Attila indulója, valamint Ted Huggens Új barokk szvitje. A koncerten vezényel Iliás Attila karnagy. Közreműködnek Csepreg Város Csillagvirág, Kisvirág és Rózsaszirom Mazsorett Csoportjai. A művészeti vezető Boros Evelin. A fúvósok azt ígérik, hogy olyan koncertben lesz részük az érdeklődőknek, amilyet tőlük eddig még nem hallottak. A megmérettetésre mindenkit szeretettel várnak.

Száz éve indult el a vasút

Csepreg - Megemlékezést tartanak november 9-én, szombaton 14 órakor annak alkalmából, hogy száz évvel ezelőtt nyitották meg a Zalabér-Sárvár-Csepreg-Felsőlászló-Kőszeg vasútvonalat. Az ünnepség helyszíne a temető előtti parkban levő vasúti emlékhely. Dr Kövér István vasúttörténész mond beszédet, majd Ágh Péter országgyűlési képviselő és Király Árpád polgármester közreműködésével emléktáblát avatnak. Közreműködik a Farkas Sándor Egylet Horváth Gyuláné vezetésével.

A kenyérsütés titkaiba avatnak be

Hodos - Hogyan süssünk odahaza kenyeret? Meddig keljen a tészta? Mi is az a kovász? Milyen lisztet használjunk, ha valóban egészséges kenyeret szeretnénk sütni? Azokat, akik szeretnének ezekre a kérdésekre választ kapni, vagy csak egy jó kenyeret sütni, szívesen látják egy hagyományőrző rendezvényen november 9-én, 11 órától az ifjúsági központban. A kenyérsütő műhelyt Móricz István vezeti. Az érdeklődőket arra kérik, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék, hogy zökkenőmentes legyen a szervezés és a lebonyolítás. A sütésre mindenkit szeretettel várnak. Ugyanezen a napon, ugyanitt 17 óra 30 perctől pedig a „Játsszunk, ahogy régen!" című rendezvényre invitálják a fiatalabb érdeklődőket. Egy estét szerveznek számítógép és tévé nélkül, amikor a gyerekek anyáink, apáink játékaival ismerkedhetnek meg.

 

NOVEMBER 8.

Egyetemi gólyabál

Szombathely - Idén is lesz NYME SEK Gólyabál, igaz a megszokott helyszínt lecserélték. Sztárvendég Rekop György és Kasza Tibi. Új helyszínre költözött a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ által szervezett gólyabál. A megszokott Agora MSH helyett a helyszín most a Tóvendéglő lesz, november 8-án, pénteken. A rendezvényre nemcsak hallgatókat várnak, hanem úgynevezett „külsősök" érkezését is várják. Kapunyitás nyolc órakor, a programok pedig fél kilenckor kezdődnek. Rekop György stand up comedy előadásával, a nyitótánc és a gólyaeskü után a Báli zenekar húzza a talpalávalót. Éjfélkor bálkirály és bálkirálynő választás, utána sztárvendég Kasza Tibi.

Pénteken nyílik a zarándokiroda

Szombathely - A héten megkezdődött a Szent Márton Ünnep Szombathelyen. A város híres szülöttének emlékezetére a Martineum Felnőttképző Akadémián november 8-án (pénteken) 14 órakor dr. Veres András szombathelyi megyés püspök megnyitja és megáldja az egyházmegye új Szent Márton Zarándokirodáját. A székesegyházban ugyancsak pénteken 17 órakor vesperás esti dicséret kezdődik: ünnepélyes zsolozsma Veres András megyés püspök vezetésével. Ugyancsak pénteken 17.45-től: lampionos felvonulás és Szent Márton szobrának megkoszorúzása, a székesegyháztól a Szent Márton-templomig.

Senior nosztalgia az MMIK-ban

Szombathely - Hol van az a nyár címmel ad nosztalgia műsort a Senior Színpad november 8-án 17.30-kor az MMIK-ban. A nyugdíjasok salgótarjáni országos könnyűzenei versenyén kiváló helyezést elért vasiak is fellépnek.

Punkok

Szombathely - Szombathelyen, a Végállomás Clubban péntek este a GoBuddyGo turné keretében punk és rockabilly zenekarok váltják egymást a színpadon. A nyolckor kezdődő koncert közreműködői a Rédi Acoustic, a S.A.P.O., a Zsibbadás, a Késő Bánat, a K.B.T. és az Iron Cats lesznek.

Blues

Szombathely - Szombathelyen , a Magház Kultúrkocsmában péntek este kilenc órától az osztrák bluesgitáros, Ripoff Raskolnikov játszik.

Pénteken tartják fogadóóráikat

Szombathely - Balassa Péter, önkormányzati képviselő pénteken 18 órakor a Városháza földszinti tanácskozó termében képviselői fogadóórát tart.

Szentgotthárd - Bana Tibor, a Jobbik Magyarország-ért Mozgalom országgyűlési képviselője pénteken 15–17 óráig, a Polgármesteri Hivatalban (Széll Kálmán tér 11.), az I. emeleten a polgármesteri tárgyalóban tart fogadóórát.

Fényképek a folyosón

Sárvár - Gerencsér Katalin fénykép-kiállítását Benkő Sándor ajánlja a közönség figyelmébe pénteken 17 órakor a Nádasdy-vár galériájában. Közreműködik: Kóta Pál. A kiállítás december 8-áig naponta 10-18 óráig tart nyitva.

Vásárt és lámpás felvonulást tartana

Répcelak - Márton-napi vásárra invitálja a Százszorszép óvoda pénteken az érdeklődőket. Délelőtt a szokásos heti piac kereskedői is a művelődési ház parkolójába költöznek. Kilenc órától a Fő téren kézműves remekek – rábaközi perec, aszalt gyümölcs, méz, mézeskalács, fazekastermékek, ajándéktárgyak, gyógyteák, kürtőskalács – közül válogathatnak a vásározók, miközben a Tarisznyások muzsikálnak. Fél négykor verses-dalos óvodai gyülekezés után indul a lámpás felvonulás a városban. A menet végén az óvoda udvarán a tűz körül zeneszóval és lélekmelegítővel várják a közönséget.

Interaktív vándorkiállítás a Bersekben

Kőszeg – A Kőrösök Völgye Natúrpark vándorkiállítását lehet megtekinteni ingyen a Green Mountain projekt jóvoltából még pénteken. Ez a praktikus kiállítás, amely ma még megtekinthető a Bersek József iskolában, a hétköznapok „zöldítéséhez”, zöld fordulatának elindításához ad ötleteket és tanácsokat. A mindennapi környezetvédelem fontos témáit mutatja be sok-sok fotó és rajz segítségével. Főbb témái a környezetbarát háztartás, a tudatos vásárlás, az egészséges életmód, a komposztálás, a hulladék megelőzése és csökkentése. A fenntartható életvitelt bemutató interaktív vándorkiállítást Kőszeg Város és Térsége Társulása Green Mountain projektje, azon belül Ármás Borbála és Szigethy Péter jóvoltából családok, diákok tekinthették meg ezen a héten, és még pénteken is a kőszegi ökoiskolában.

Együttes lép fel a teaházban

Kőszeg - Pénteken 19 órától ismét lesz teaházi alkalom a Zrínyi utcai evangélikus gyülekezeti házban. A színpadon most az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóiból alakult KÖZEL zenekar játszik. Az evangélikus közösség szeretettel vár minden érdeklődőt.

Az egészség napjai

Jánosháza - Szűréssel a gyermekekért - A középpontban a diabétesz címmel rendezik meg a Jánosházi Egészségnapokat november 8-9-én a művelődési házban és az egészségházban. A programhoz kapcsolódó vizsgálatok – az elhízás veszélyeitől a daganatos szűrésen és a vérnyomásmérésen át keringésszervi vizsgálatokig és az urológiai, bőrgyógyászati szűrésekig – és tanácsadások ingyenesek, regisztrálni viszont kötelező, úgyhogy a TAJ-kártyájára mindenkinek szüksége lesz. A regisztráció pénteken 8-tól 15 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig tart a művelődési házban, a szűréseken megjelenni pénteken 9-16 óráig, szombaton 9-13 óráig lesz lehetőség (ezek helyszíne a művelődési ház és az egészségház). A hivatalos megnyitó pénteken 10 órakor kezdődik Keresztes István polgármester köszöntőjével, aztán dr. Varga Gábor, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Észak-dunántúli térségi igazgatója kap szót. Fél 11-től dr. Szabó László ny. főorvos Gyermekkori diabétesz címmel tart előadást, utána prof. dr. Nagy Lajos vezérigazgató főorvos előadása következik. Szombaton 13 órakor a szűrésen részt vevők között nyereményeket sorsolnak ki a művelődési házban. Az egészségnapok szervezője az önkormányzat és a jánosházi sportkör mellett a Szív Klub és a Jánosházi Szív Egyesület; az esemény több cég támogatásával valósul meg.

 

NOVEMBER 7.

A tudományt ünneplik az egyetemen

Szombathely - A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ „Velünk élő tudomány – Magyar tudomány ünnepe” címmel rendezvénysorozatot szervez november 7-én, csütörtökön 9-től 11 óráig. A program ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd plenáris üléssel folytatódik a D-épület földszinti nagyelőadójában. Köszöntőt mond prof. dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora. Szekcióülések lesznek ezt követően 11 óra 20 perctől. A természettudományi szekciónál dr. Gyurácz Józsefnek, a természettudományi kar dékánjának a köszöntése hangzik el a forrásközpont konferenciateremében, s ő lesz a levezető elnök is. A bölcsészettudományi szekció a  D-épület 103-as és 106-os termeiben zajlik, a sporttudományi szekció pedig a D-épület nagyelőadójában lesz.

A zsidó élet körforgása

Szombathely - Az Őszi zsidó esték (szabadegyetem, negyedik szemeszter) csütörtöki vendége a Bernstein kulturális központban (Batthyány tér 9.) Verő Tamás budai rabbi, aki A zsidó élet körforgása címmel tart előadást. Kezdés: 17.30-kor.

Elindult a Magyar filmek klubja

Szombathely - Elindult az Agora – Savaria mozi kihagyhatatlan sorozata, az „53 magyar film" címmel meghirdetett magyar filmek filmklubja, illetve a sorozat második szakasza, az Art Mozi Egyesület sikeres pályázata révén. Csütörtökön 17.30-tól például a Magyarok című mozi lesz műsoron, Vágvölgyi András médiapedagógus bevezetőjével. A filmklub több sorozatot tartalmaz: Paraszti élet – Szolgasors, Egyén és hatalom, Könnyedebb hangnemben. A Magyarok a Paraszti élet – Szolgasors sorozatban kapott helyet. A jegyárak jelképesek, az élmény megfizethetetlen. A filmklub január 28-áig tart, heti két vetítéssel. A ma este után legközelebb: Körhinta, november 12-én, szintén 17.30-kor.

PénzSztár, az első verseny

Szombathely - Csütörtökön 14 órakor kezdődik a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban a PénzSztár címmel elsőként megrendezett országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny első fordulója. Ugyanebben az időpontban Budapesten és valamennyi megyében is elindul a válogató: összesen 100 négy fős csapat vetélkedik. Közülük a legjobbak – összesen 28 csapat – jutnak tovább a november 21-én két helyszínen megrendezendő regionális középdöntőbe.

Bizottságok és a fogadóórák

Szentgotthárd - A város önkormányzatának képviselő-testülete fogadóórát tart az alábbiak szerint: a Jogi, Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság november 7-én 16 órától a önkormányzati hivatal Robert Leeb termében tartja fogadóóráját. Az Önkormányzati Erőforrások és Külkapcsolatok Bizottsága szintén november 7-én 16 órától az önkormányzati hivatal Fritz Alberik termében tartja fogadóóráját.

Dosztojevszkij a kamarában

Celldömölk - Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című nagyregényét Komáromi Sándor írta át színpadra, ő a rendezője is annak az izgalmas, sokrétű előadásnak, amelyet a celldömölki Soltis Lajos Színház a pápai Teleszterion Színházi Műhellyel közösen hozott létre. A bemutató után most újra Celldömölkön, a Koptik Odó utcai kamaraszínben kerül színre az előadás. Kezdés: november 7-én 20 órakor. A hasadó lelkű, vívódó főhős, Raszkolnyikov szerepében még mindig Nagy Péter István.

Jogi segítséget nyújt a szolgálat

Körmend - A Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata kihelyezett ügyfélfogadást tart a Dózsa György u. 18. szám alatt, csütörtökön 10–12 óráig, ahol jogi segítségnyújtó szolgálat várja a rászorulókat.

 

NOVEMBER 6.

A püspök beszél a 450 éves kátéról

Szombathely - A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. B. Szabó István tart előadást a Szenczi Molnár Körben a 450 éves Heidelbergi Kátéról, annak hitbeli- és történelmi üzenetéről. A program november 6-án, szerdán 17 órakor kezdődik a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Mamutmezőny a Hungarian Openen

Szombathely - Negyvenkilenc országból összesen 416 ifjúsági és serdülő asztaliteniszezőt neveztek a november 6–10. között az Arena Savariában rendezendő magyar nemzetközi bajnokságra. Október 7-én éjfélkor lejárt a nevezési ideje a november 6-án kezdődő ifjúsági és serdülő magyar nemzetközi bajnokságnak (Hungarian Open) – mint ismert, az idei év legjelentősebb hazai asztalitenisz-rendezvényének Szombathely adhat otthont. A helyi rendező a Pannonsport Kft. a Szombathelyi Asztalitenisz Körrel karöltve. Az ötnapos verseny kiemelt állomása a nemzetközi szövetség körversenyének, ráadásul európai selejtező is a jövő évi ifjúsági olimpiára. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a körverseny történetének legnagyobb mezőnye nevezett: négy földrészről 49 ország 416 versenyzőjének nevét regisztrálták. Ez dupla létszámot jelent a legnagyobb versenyek átlagához képest.

Híres nők csarnoka - SEK  A sorozat újabb kötetének bemutatója 6-án délután

Szombathely - Megjelent a Híres szombathelyi nők sorozat újabb kötete: Kelbert Krisztina történész ezúttal Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona portréját rajzolta meg. A bemutató 6-án 17 órakor kezdődik az egyetem dísztermében. „Egy életen át küzdöttem a nők jogaiért..." A Szülőföld Könyvkiadó ezzel a mottóval adja közre Híres szombathelyi nők könyvsorozatának legújabb kötetét, amelynek ünnepélyes bemutatóját november 6-án 17 órakor a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának dísztermében (Károlyi Gáspár tér 4. A épület I. emelet) tartják. Kelbert Krisztina történész könyve Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona (1861 -1935) szombathelyi tanárnő, a leánynevelés és a 19-20. század fordulóján kibontakozó polgári nőmozgalom egyik legjelentősebb vidéki pionírjának életét mutatja be. Azt a több mint fél évszázadot felölelő, rendkívül intenzív pályaképet festi le, amelynek állomásai közt megtalálhatóak azok a hagyományos női tevékenységi formák, mint az anya- és csecsemővédelem, a karitatív, vallási-missziós, valamint hazafias egyesületek és szervezetek kebelében kifejtett munkavégzés. Ugyanakkor dominánsan jelentkeznek azok a liberálisnak és modernnek számító törekvések is, amelyek keretében Greisinger Ottóné számtalan fórumon síkra szállt a nők művelődési, oktatási, politikai, munkavállalási és emberi jogainak kiterjesztése érdekében. Feminista munkásságával nem csupán lokálisan, Szombathely városában fejtett ki hatást. Agilis működését országosan is nagyra becsülték. A Nyugat Királynőjét, a modern, dinamikusan fejlődő nagyvárost az 1910-es évek elejére a polgári nőmozgalom egyik legjelentősebb vidéki központjává emelte, amelynek következtében számos neves budapesti, európai és amerikai nőjogi aktivista látogatott Szombathelyre. A Híres szombathelyi nők legújabb – immáron 7. – kötetében kirajzolódó nőalak sorsa ennek a művelt, több nyelven beszélő, értelmiségi hölgynek az élettörténetébe és küzdelmeibe enged betekintést. Könyvbemutató tehát: szerdán 17 órakor a SEK Károlyi Gáspár téri dísztermében.

Mozi: elmarad a találkozó

Szombathely - A hétfő este hat órára meghirdetett Isteni műszak című, idén készült magyar fekete komédia vetítése után elmarad a közönségtalálkozó az Agora Savaria filmszínházban, ahová a rendező Bozsár Márkot hívták volna meg.

Bemutatják, hogy életük a sport

Szombathely - A Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézete sporttudományi szakmai napot szervez  „Életünk a sport” címmel november 6-án és 7-én. A megnyitó ünnepség november 6-án 13 órakor a Savaria Egyetemi Központ sportcsarnokában lesz. A rendezvény legfontosabb célja, hogy a sportszakos hallgatók és az érdeklődők képet kapjanak a tudományterület legújabb eredményeiről, valamint a gyakorlati bemutatókkal lehetőség nyíljon megismerkedni és kipróbálni a még ismeretlen sportági területeket.

Növényi inváziók a nagyvilágban

Vasvár - A Vas-Vár Örökség Népfőiskola szervezésében Balogh Lajos tart vetített képes előadást a Nagy Gáspár Kulturális Központ Tretter termében november 6-án, szerdán 18 órakor „Özönnövények mindenütt – növényi inváziók hazánkban és a nagyvilágban" címmel. Dr. Balogh Lajos botanikus muzeológus, a Savaria Múzeum természettudományi osztályának vezetője, szakterülete az inváziós növények kutatása.

Liszt Ferenc szobrot kap

Kőszeg – Szerdán rendezik meg Kőszegen a Királyi városnapot. A legnagyobb attrakciója Liszt Ferenc szobrának felavatása lesz. November 6-án a temetőben koszorúzással kezdődik a hagyományos Királyi városnap. Kincs István, Hauer Tamás, Kristóf Ágota, Bechtold István, Szövényi István, dr. Gyöngyös Endre és Lóránt Gyula díszpolgárok sírjánál tisztelegnek a város vezetői.9 órakor a Jurisics-vár lovagtermében ünnepi képviselő-testületi ülés kezdődik. Ezen Liszt, a magyar Kőszegen címmel Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója tart előadást. Ezt Egy Kőszegen élő európai tudós velemi hagyatéka címmel Ilon Gábor régész (Magyar Nemzeti Múzeum) előadása követi,Köszöntik a viriliseket, a jó tanuló, jó sportoló diákokat, városi kitüntetéseket adnak át. 11órakor a Jurisics téren Halász János államtitkár avatja fel Liszt Ferenc szobrát.

Keramikus a nyitott téren

Répcelak - Balogh Zsuzsa keramikus alkotásait tárja a közönség elé a Nyitott Tér Kulturális Egyesület a művelődési házban. A kiállítást szerda este hat órakor ajánlja az érdeklődők figyelmébe Schäffer Erzsébet író, a Nők Lapja szerkesztője. Az eseményen közreműködnek a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói. A Répce Galéria 110. kiállítása december 7-éig tekinthető meg.

Az olvasást népszerűsítik

Répcelak - Folytatják a városi könyvtár olvasást népszerűsítő programsorozatát. A Belelapozgatón havonta egy-egy olvasmánnyal ismerkedhetnek meg a gyerekek Mészáros Imréné segítségével. Holnap délután két órakor Lengyel Dénes Régi magyar mondák című írása szerepel napirenden.

 

NOVEMBER 5.

Karafiáth és a Kabarédalok

Szombathely - A nő arcai címmel kezdődik nem mindennapi összművészeti bemutató november 5-én (kedden) 18 órakor a Fő téri Agora – Szalonban. Az esten elhangzik a Kabarédalok című OTDK-első helyezett produkció, vagyis a Fekete Gyula által megzenésített Karafiáth Orsolya-verseket ezúttal Papp Zsófia, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ zenei intézeti tanszékének volt hallgatója előadásában élvezheti a közönség. Zongorán közreműködik Máriás Zsolt, felkészítő tanár Farkas Erzsébet énekművész. Az ezerarcú, több díjjal elismert kortárs költőnő, Karafiáth Orsolya személyesen is eljön: a Radnóti-díjas Benke Éva tanárnő beszélget vele.

Tűrőképesség és étrend kapcsolata

Szombathely - Hogyan befolyásolja egyéni tűrőképességünk az étrendünket címmel tart előadást a táplálkozás főszabályairól és személyre szóló alkalmazásáról Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök november 5-én, 17 órakor a Szabó Miklós utca 14. szám alatt a Bibliaiskolák Közössége szervezésében.

Két napig zárva lesz a VMKIK

Szombathely - A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában zajló felújítási munkák miatt a kamara november 5-én és 6-án kedden és szerdán zárva tart, az ügyfélszolgálat nem üzemel. November 7-től ismét a megszokott ügyfélszolgálati időben várják a partnereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!