Programok

2014.10.19. 10:31

Programok, rendezvények Vas megyében október 20-tól

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények október 20-tól. Böngésszen, és válogasson!

NOVEMBER 14.

A Vasi Egészségnapok keretében ingyenes szűrési program várja az érdeklődőket Vasváron az új Egészségházban, november 14-én, 14.00-18.00 között. Bőrgyógyászati szűrés, ortopédiai szűrés, csontsűrűség vizsgálat egy időben egy  helyen!"

 

NOVEMBER 9.

Babó Antal emlékkiállítás

Kőszeg – Változott a Babó Antal emlékkiállítás időpontja: az eredetileg november 2-ára tervezett tárlatmegnyitót november 9-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartják a kőszegi református templom Csillag-termében (Táncsics utca 2.). Bemutatkozik: Tótáné Pethő Rózsa nemezelő művész, Aranykoszorús babakészítő mester. Az alkotót és a kiállítást méltatja: Ráczné Páldy Eszter táj- és kertépítész. A kiállítás november 30-ág látogatható, csütörtöktől vasárnapig 14 és 17 óra között.

 

NOVEMBER 6.

Tánc, látványos díszletek között

Bük – Fergeteges operettgálával érkezik a művelődési központba november 6-án 19 órakor az Orfeum Vándorszínpad. Sztárvendégek Kalocsai Zsuzsa és Oszvald Marika, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas primadonnája és szubrettje, valamint a színpad tánckara és egyéb ismert énekesei.

 

NOVEMBER 2.

Kálvin emlékév

A reformáció emléknapján, október 31-én emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról a protestáns egyházak. A Őrségi Református Egyházmegye Kálvin éveket lezáró hálaadó istentisztelete november 2-án lesz. Hazánkban új „Kálvin-reneszánsz" kezdődik.

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Emlékbizottsága 2014. október 18-án a 2009 – 2014 közötti Kálvin Emlékévek zárórendezvényeként konferenciát szervezett Budapesten, a szépen felújított Kálvin téri református templomban. Ott hangzott el a fontos kijelentés: a genfi reformátor születésének 500. és halálának 450. évfordulója közötti évek hazánkban egy új „Kálvin-reneszánsz" lehetőségét teremtették meg.

A több mint négy évtizeddel ezelőtt megszakadt Református Egyházi Könyvtár sorozat Kálvin János újszövetségi bibliamagyarázatainak tizennégy kötetes, egységes megjelenésű kiadásával éledt újjá. A sorozat részeként jelenhetnek meg Kálvin újszövetségi bibliamagyarázatai, amelyek 2010-től folyamatosan kerülnek az olvasók látóterébe. A Kálvin Kiadó gondozásában még ebben az évben kiadják az Institutio jegyzetekkel ellátott új fordítását is.

Az Őrségi Református Egyházmegye – ahová a Vas megyei gyülekezetek is tartoznak – reformációi és a Kálvin éveket lezáró hálaadó istentisztelete november 2-án 15 órakor kezdődik a zalaegerszegi városi hangverseny- és kiállítóteremben. Az ünnepi alkalommal megtekinthető a Kálvin, a Káté és a protestáns gályarabok emlékezete című kiállítás.

 

OKTÓBER 30.

Őszi zsidó este Schőner Alfréddal

Szombathely – Folytatódik a zsidó szabadegyetem ötödik szemesztere. A következő előadás október 30-án, csütörtökön 17 órakor kezdődik. Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora „A szabadság gondolata Marc Chagall (Moishe Segal) művészetén keresztül" címmel a Bernstein Béla Kulturális Központban (Batthyány tér. 9.) tart előadást.

 

OKTÓBER 29.

Az eutanázia és a túlbuzgó gyógyítás

Szombathely – A Keresztény Egészségügyiek Dr. Batthyány László Társasága szervezésében október 29-én, szerdán délután 3 órakor a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Romhányi előadótermében dr. Hámori Antal tart előadást dr. Batthyány László boldoggá avatásának tizenegyedik évfordulójának évében. Az előadás címe: „Eutanázia és a túlbuzgó gyógyítás problematikája". Az előadás után lehetőség nyílik az érdeklődők számára jelentkezni a társaságba.

Rendhagyó felolvasóóra lesz

Csehimindszent – Rendhagyó felolvasóóra kezdődik október 29-én 16 óra 30 perckor a Mindszenty-emlékházban. Mindszenty József bíboros könyveire, emlékirataira és az általa írt könyvekre összpontosít a felolvasóóra. Közreműködnek a helyi iskola pedagógusai, diákjai és Mindszenty bíboros leszármazottai. 18 órától szentségimádás, 19 órától mise lesz.

Kónya Imre lesz a vendég

Sárvár – Október 29-én, szerdán 18 órakor folytatódik az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat a Nádasdy-vár dísztermében. A vendég ezúttal dr. Kónya Imre jogász, volt belügyminiszter és annak az ellenzéki kerekasztalnak a főszervezője lesz, amely 25 évvel ezelőtt sikeresen kiharcolta és előkészítette Magyarországon a vértelen rendszerváltozást. A házigazda szerepében – mint mindig – most is Gróf István, a Sárvári Milleneum Alapítvány elnöke beszélget a vendéggel. A rendezvény ingyenes.

Civilekről szól

Szombathely – A város önkormányzata, a Szombathelyi Civil Kerekasztal, valamint a Martinus Vallási és Kulturális Egyesület rendez közös fórumot „Civil partnerségi kapcsolatok erősítése Szombathelyen" címmel október 29-én, szerdán 16 órától a polgármesteri hivatalban.

 

OKTÓBER 28.

Zsidók emléke

A tábori rabbi tart előadást kedden a zsidó katonák első világháborús részvételéről. A holokauszt 70. évfordulója kapcsán, több helyen tartottak már megemlékezést megyénkben, s ezekre meghívták a Szombathelyi Zsidó Hitközség vezetőjét, Márkus Sándort. Október 28-án, kedden a hitközség szervezésében egy másik kerek évfordulóra, az első világháború kitörésének 100. évfordulójára is emlékeznek Szombathelyen. A Katonatörténeti kiállításnak helyet adó Aréna utca 8. szám alatt 14 órakor kezdődik az „Emlékezni és emlékeztetni” – A zsidó katonák a Nagy Háborúban című rendezvény, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter nyit meg. Ezen emlékbeszédet mond Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke, előadást tart Totha Péter Joel, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Rabbinátusának vezető tábori rabbija.

Egy év Finnországban

Szentgotthárd – Folytatódik a szentgotthárdi színház aulájában „Az Ezerarcú Világ – Utazási élmények" sorozat. Ennek keretében október 28-án, kedden 17 órától „Egy év Finnországban" címmel Tóth Tímeának, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület munkatársának színes előadását hallgathatják meg a világ iránt érdeklődők. Tóth Tímea egy évet töltött Finnországban ösztöndíjas egyetemistaként. Ott szerzett élményeit, benyomásait, tapasztalatait szeretné megosztani hallgatóságával, hátha más fiataloknak is kedve támad megpályázni egy ösztöndíjat.

 

OKTÓBER 27.

A KMKK őszi tarisznyájából

Celldömölk - Őszi tarisznyás tábort szervez a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár 7-13 éves gyerekeknek, október 27-étől 31-éig, naponta 9-16 óráig. A programban lesz őszi termények gyűjtése, töklámpafaragás, jelmezes-töklámpás fölvonulás, kirándulás, játszóház, szalonnasütés és filmvetítés.

Morrison műveit mutatja be Hobo

Szombathely – A legendás hírű The Doors énekese, Jim Morrison műveit mutatja be hétfőn az MMIK-ban Földes Hobo László.  Jim volt az első, aki hidat vert költészet és rockzene közé – mondta többször is a példaképének tartott költő-énekesről Földes, aki már évtizedek óta foglalkozik a tragikus sorsú, 1971-ben alig 27 éves korában elhunyt Morrisonnal. S valóban, a The Doors frontembere dalszövegeiben olyan költői eszközökkel élt, amikkel előtte korábban még senki. Hírneve és művészete talán ezért él tovább nemzedékekről nemzedékekre. Földes Hobo emlékműsora, az Amerikai ima – amelynek anyagát első ízben már 1997-ben kiadták CD-n – este hét órakor kezdődik.

Vendégjegyek csak Zalaegerszegen

Szombathely, Zalaegerszeg – Hétfőn 19 órás kezdéssel rendezik Zalaegerszegen Zalakerámia ZTE KK–Falco-Trend Optika KC Szombathely NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzést. A hagyományoknak megfelelően a szomszédvári rangadóra elővételben nem lehet jegyet (felnőtt, nyugdíjas, diák) vásárolni, csak a helyszínen. A szervezők a vendégszurkolóknak külön pénztárat biztosítanak, amely már 15.30-kor kinyit. A zalaegerszegi klub külön büféről is gondoskodik a szombathelyi szurkolók részére.

 

OKTÓBER 26.

Civil kurázsi, sikertörténetek

Szombathely – Alapítványi élménynapot rendeznek október 26-án gyerekeknek és felnőtteknek a Smidt Múzeumban civil és önkéntes összefogással. 10.15-kor papírszínház lesz, 11 órától a Tejút együttes ad műsort „Szabad élet, szabad madár" címmel. 14 órakor bemutatkozik a Smidt Múzeumért Alapítvány, majd civil kurázsi címmel sikertörténeteket mesélnek a múzeumhoz kapcsolódóan, a műtárgyak hátteréről. A program részeként 15 órától a Quattro Vivace kamaraegyüttes ad barokk zenei koncertet.

Az elvarázsolt testvérek

Szombathely - MMIK, Színházterem: vasárnap 10 órakor, Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek című bemutató előadásra várják, 4 éves kortól a gyermekeket.

Capella Savaria hangversenye

Szombathely – A Capella Savaria ad CD bemutató hangversenyt a Bartók teremben október 26-án, vasárnap 19.30-tól Johann Sebastian Bach hegedűversenyeiből. Szólista: Kalló Zsolt.

Kirakodó vásár az Arenánál

Szombathely – Az őszi kirakodó vásárt 11. alkalommal rendezik meg az Arena Savaria parkolóiban október 26-án, vasárnap reggel 9-től 18 óráig. A vásárban a szokásos vendéglátás mellett hagyományos termékeket kínálnak, ruházati cikkeket, népművészeti tárgyakat.

 

OKTÓBER 25.

Szűrés Sárváron

Sárvár - A Vasi Egészségnapok keretében  szűrési program várja az érdeklődőket Sárváron 2014.10.25-én 9.30-14 óráig a Simon-Júdás vásáron! Bőrgyógyászati szűrés, ortopédiai szűrés, csontsűrűség vizsgálat egy időben egy  helyen! Vércukorszintmérés, koleszterinszintmérés, vérnyomásmérés, tanácsadás.

Önkéntes szemétszedés

Szombathely – A Hátrányos Helyzetű Roma Fiatalokat Támogató Közhasznú Egyesület (Hárofit) önkéntes szemétgyűjtési akciót szervez a szombati napra. Az esemény célja az Óperint, valamint a Körmendi utcák környékének megtisztítása. A gyülekező szombaton reggel 7 órakor a Hárofit Egyesület Nárai utca 1-ben található irodájánál lesz. Az IVS (Integrált Városfejlesztési Stratégia) program keretén belül megvalósuló szemétgyűjtésre szeretettel várnak minden önkéntest, akik tisztábbá szeretnék tenni a környéket. Az eseményen résztvevő önkéntesek munkavégzés céljából zsákokat, kesztyűket és pólókat is kapnak majd.

Vásári kavalkád

Sárvár – Szombaton rendezik meg a Simon-Júdás napi országos kirakodóvásárt, de már pénteken este is lesznek programok. Ahogy azt a helyeik már megszokhatták, a vásár előestéjén is érdemes lesz időzni a belvárosban, ahol 22 órakor az Irigy Hónaljmirigy alapozza meg a jó kedvet. Előtte és utána a Music Cafe muzsikájára szórakozhatnak a városlakók és a vendégek. Szombaton 10 órakor a litéri Zöldág Táncegyüttes műsorával kezdődik a program, majd a Sárvári Néptánckör tagjaié lesz a színpad. 12 órakor a Jurta zenekar, majd ismét a sárvári néptáncosok lépnek fel, 14 órakor a Regös Együttes, 15 órakor a Sitkei Citerazenekar, 16 órakor pedig a Kanona Band ad műsort.

Ünnepi koncert a templom felújítása után

Szombathely – A „Körmendi út – Óperint utcai szociális célú rehabilitáció" elnevezésű projekt részeként a Szombathelyi SOTER Evangélikus Egyesület ünnepi koncertet rendez.  A hangverseny a szombathelyi evangélikus templom felújítási munkálatainak záróeseménye lesz október 25-én, szombaton 19 órai kezdettel. Műsoron lesz Mozart C-dúr Koronázási miséje, Schubert VIII. Befejezetlen szimfóniája. Közreműködnek: Gál Gabi – szoprán, Simon Krisztina – mezzo, Szappanos Tibor – tenor, Hámori Szabolcs – basszus, a Magyar Állami Operaház énekesei, valamint a Vox Savariae Evangélikus Vegyeskar, a Németújvári (Güssing) Kórus, a Savaria Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Lakner- Bognár Nóra és Prof. Walter Franz. A rendezvényre a belépés díjtalan.

 

OKTÓBER 24.

Civilek főzhetnek

Kőszeg - Az Orsolya-napi vásárra készülnek Kőszegen. Civil szervezetek főzhetnek, bárki süthet versenyszerűen. A Jurisics vár területén október 24-én és 25-én Orsolya napi főzőversenyre várják a civil szervezetek jelentkezését a natúrparki településekről. Mindkét nap az első tíz nevező csapatnak 5 ezer forint értékű alapanyagot adnak számla ellenében. Minimum 50 adag ételt kell elkészíteni, amelynek legalább felét adomány ellenében a látogatók kóstoltatására kötelező felajánlani. Adomány gyűjthető! Sütemények, valamint lekvárok, dzsemek, befőttek, aszalékok, borecetek, gyógylikőrök és egyéb módon feldolgozott gyümölcsök versenyét is meghirdették a szervezők.

Természetesen Őrség

Őriszentpéter - Az Őri Alapítvány és a Teleház október 24-25-én rendezi meg a Természetesen Őrség ökotermék-kiállítást és vásárt. Sok-sok őrségi termék kipróbálható és megkóstolható lesz. A kétnapos rendezvényen a helyi termékek vására és bemutatója mellett kiállítások, a témához kapcsolódó fórumok ugyanúgy teret kapnak, mint a színes, szórakoztató, kulturális és sportesemények. Az Őrségi Teleházban jelenleg több párhuzamos fejlesztés is fut. Ilyen a kerékpáros kölcsönző, szerviz és pihenőhely kialakítása és egy helyi termékeket értékesítő bolt megnyitása. A tervek szerint a következő években ezekkel bővül a Természetesen Őrség programkínálata.

Sok-Szín-Feszt már hatodik alkalommal

Bük – Hatodszor rendez színjátszó találkozót a hét végén a Sok-szín-pad Társulat. A helyszín a művelődési központ. A ráhangolódásról pénteken este hat órától a Valahol Európában című musical előadása gondoskodik, a soproni Komisz és dESZKa Társulat előadásában. A Sok-Szín-Feszt ünnepélyesen 25-én, szombaton délután három órakor indul. A színpadon különféle stílust képviselő színjátszó csoportok előadásai követik egymást. Az első darabot a vendéglátó csoport vitte színpadra: ezúttal Török Rezső A sötét huszár című alkotását láthatjuk tőlük. Négy órától az Alig Színpad mutatkozik be Kampós Csaba A kovács, a kereskedő és az ördög című komédiájával. A Ferrum Színházi Társulás Borka asszony és György deák kacagtató históriáját hozza, majd a Zsirai Táncszínház mutatja be Pillangó hatás című műsorát, melyben sérült táncosok is színpadra lépnek. Hat órától az „Üss a hasadra!” Színpad Slawomir Mrozek Ház a határon című abszurd drámáját adja elő, majd a Nicki Fergeteg Néptáncegyüttes egy kalocsai koreográfiával zárja a kétnapos színházi programot.

 

OKTÓBER 23.

Megemlékezés október 23-án

Vasvár – Az 56-os emlékezés október 23-án 17:30-kor kezdődik a Főszolgabíró téren, majd a koszorúzás után az ünnepség a Nagy Gáspár Kulturális Központban folytatódik. V. Németh Zsolt a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár mond beszédet, majd átadják az önkormányzat által idén adományozott kitüntetéseket. Műsort adnak a vasvári zeneiskola és alapfokú művészeti iskola tanárai és növendékei.

Megemlékezés a forradalomról

Bük – A Templomparkban, a hősi emlékműnél kezdődik csütörtökön a városi megemlékezés az 56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. Tíz órakor Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész mond ünnepi beszédet, amit koszorúzás követ. Háromnegyed tizenegytől a művelődési központban a Weöres Sándor Színház művészei tartanak megemlékező műsort. Este hét órakor az Átriumban – rossz idő esetén a színházteremben – az Örökség zenekar ad ünnepi koncertet.

Nemzetközi kézilabdatorna

Körkép – Csütörtöktől vasárnapig Szentgotthárd és Körmend ad otthont a 20. Arany János Kupa nemzetközi korosztályos kézilabdatornának. A hagyományos, rangos erőpróbán öt ország (Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Ausztria, Magyarország) 50 csapata vesz részt. Három helyszínen szurkolhatnak a sportág kedvelői: városi sportcsarnok Szentgotthárd, Vörösmarty Gimnázium Szentgotthárd, rendészeti sportcsarnok Körmend.

Három koncert a Végállomásban

Szombathely – A Cojones metál érkezik a Végállomásba október 23-án este, vendég az Overcast és a Zombie Machine. 24-én a Hungarica és a Romantikus Erőszak játszik, 25-én a Hétköznapi Csalódások, a Prosectura, a Fegyelmező Részleg és a Gulyás Band jön.

Kinyílnak a szalafői porták

Szalafő – Tizenegy porta kapui nyílnak meg a hosszú hétvégén. Csütörtöktől vasárnapig az Őrség jellegzetes ízeivel (olajaival, gyümölcseivel, sajtjaival) és hagyományaival ismerkedhetnek a falubeli portákra betérő látogatók.

Asztalitenisz és sakk Ambrózy Kupa

Vasszécseny – A kilencedik alkalommal megrendezendő Ambrózy Kupán – csütörtökön 9 órától a vasszécsenyi Ambrózy-Migazzi István Általános Iskolában – asztaliteniszben és sakkban lehet versenyezni. Előbbiben lesz nyílt kategória, illetve felnőtt és serdülő amatőr kategória. Sakkban a 2000 Élő-pont alatti versenyzőket, illetve 10 éven aluliakat várnak. Nevezni még a helyszínen fél órával a kezdés előtt is lehet.

Vezess óvatosan!

Szombathely – Vezetéstechnikai tréning, KRESZ-oktatás, ügyességi akadálypálya várja azokat, akik a következő napokban kilátogatnak az egyik városszéli nagyáruház parkolójába. A Magyar Autóklub Biztonságosan közlekedni egy életúton címmel országjáró közlekedésbiztonsági- és oktatóprogramot indított útjára 2006-ban. A szervezők azóta minden évben egy speciális kamionnal járják az országot. A roadshow tegnap Szombathelyre érkezett. Az autóvezetőket elméleti és gyakorlati oktatás várja. Az általános iskolások – életkorukból adódóan – a közúti forgalomban gyalogosan vagy kerékpárral vehetnek részt. A KRESZ-ismeretek és a kerékpározás vezetéstechnikájának elsajátítása nekik is kötelező. Ezért számukra Ki a mester két keréken? elnevezéssel ügyességi tanpályát alakítottak ki. A közlekedésbiztonsági program vasárnapig tart a Zanati úti nagyáruház parkolójában.

 

 

OKTÓBER 22.

A Bolyai könyvtár estig nyitva lesz

Szombathely – A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola könyvtára október 22-én meghosszabbított nyitva tartással, 20 óráig várja a szülőket és a gyerekeket. 16 órától játékos programok lesznek, valamint kézműves foglalkozás, diavetítés. 17 órakor Magyar Veronika pszichológus tart előadást.

Látogatóközpont zárva és nyitva

Kőszeg – A Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont október 22-én, szerdán áramszünet miatt 12-17 óráig tart nyitva, október 23-án zárva lesz, október 24-26 között 10-17 óra között lesz látogatható.

Honderű Kaszinó: 56-os emlékezés

Szombathely – A Honderű Kaszinóban október 22-én, szerdán 18 órától dr. Hámori Károly, a szegedi MEFESZ (1956), majd az emigrációban a brüsszeli Corvina Kör egyik alapítója, a szegedi és pesti események szemtanúja lesz a vendég. A beszélgetésből kiderül, mint gyújtotta lángra szegedi szikra a spontán népfelkelést. A beszélgetőtárs: dr. Cholnoky Péter professzor. A helyszín ezúttal az evangélikus templom gyülekezeti terme lesz (a megszokott Art Cafe ideiglenes bezárása miatt. ) A beszélgetés előtt a Nádasdy Trió rövid koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

Szendi Szűcs a gimnáziumban

Körmend – A Kölcsey Ferenc Gimnázium galériájában október 22-én, szerdán 13 órakor nyílik meg Szendi Szűcs István szombathelyi képzőművész kiállítása. A tárlat megnyitóján a megjelent vendégeket Laczó Tamás, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium intézményvezetője köszönti, majd a kiállítást megnyitja Farkas Tiborné, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Körmendi Tankerületének igazgatója. A kiállításmegnyitón közreműködnek: Csendes Máté és Fülöp János, az iskola diákjai.

Koszorúzás, megemlékezés

Sárvár - Szerdán 16.30-kor a Török István síremlékénél, majd az 56-os emléktáblánál koszorúzással kezdődik az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett városi megemlékezés. 17 órakor a Kossuth téren Kondora István polgármester mond ünnepi beszédet, majd a MaMintTi színjátszó csoport műsorát követően Abai Imre vértanú plébános emléktáblájánál helyeznek el koszorút az emlékezők.

 

OKTÓBER 21.

Török Máté előadása kedden

Körmend – A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, Körmendi Csoportja szervezésében, kedden 18 órakor, Török Máté, Dallá vált szavak című előadására várják az érdeklődőket, a polgármesteri hivatal, nagytermébe.

Kedden osztrák információs nap

Szombathely – Osztrák információs napot tartanak október 21-én, kedden 12-től 17 óráig a Munkaügyi Központban, Szombathelyen. Előadás és tanácsadás várja az érdeklődőket német nyelven a biztonságos külföldi munkavállalásról, az élet- és munkakörülményekről Ausztriában, valamint a munkáltatói elvárásokkal kapcsolatban.

A fórum témája a munkaviszony

Szombathely – A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Közösen A munkaviszony keletkezésével és megszüntetésével kapcsolatos gyakorlati kérdések címmel szervez tájékoztató rendezvényt, október 21-én reggel kilenc órától a kamara székházában. (9700 Szombathely, Honvéd tér 2.)

 

OKTÓBER 20.

Tárgydoktor

Szombathely - Savaria Múzeum: Hétfőn, 17–19 óráig, Tárgydoktor rendel. Restaurálási megoldások különféle fém- és finomkerámia tárgyakon – vetítettképes előadás.

 

Rendezvény

Szombathely - Humán Civil Ház (Bem J. u. 9/B.): kedden 15 órakor, a Vas Megyei Reumaklub szervezésében, zeneterápiás foglalkozást tartanak.

Szombathely - NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola könyvtára: szerdán 20 óráig, várják a szülőket és a gyerekeket a nyílt nap alkalmából. 16–20 óráig, játékos programok, kézműves foglalkozás, diavetítés. 17 órakor Magyar Veronika pszichológus bevezető előadása, amely után a szülőknek lehetőségük lesz kötetlen beszélgetésre is.

Szombathely - Kámoni Arborétum, Oktató Központ: hétfőn 17 órakor, a Csapadékos évjárat hatása a szőlőtermésre, a borkészítésre címmel, Láng József szőlész-borász, tanár tart előadást.

Cafe Frei (Fő tér 24.): vasárnap, 10 órakor Bóbita játszóház kicsiknek, nagyoknak. A gyermekek fejlesztő játékokat próbálhatnak ki, kézműveskedhetnek.

Kőszeg - Jurisics tér: szombaton Natúrpark ízei – Orsolya napi vásár, gasztronómiai vásár.

Koncert

Szombathely - Végállomás Klub: október 25.-én 19.30-kor, a Punkhenger 2014 turné keretében a Hétköznapi Csalódások, a Prosectura, a Fegyelmező Részleg és a Gulyás Band koncertezik.

Evangélikus templom: szombaton 19 órakor, ünnepi koncert. Műsoron: W.A. Mozart, F. Schubert. Közreműködnek: Gabi Gal, Krisztina Simon, Tibor Szappanos, Szabolcs Hámori, Vox Savariae Evangélikus Vegyeskar, Németújvári Városi Kórus, Savaria Szimfonikus Zenakar. Vezényel: Lakner–Bognár Nóra és prof. Walter Franz.

Agora–Savaria Filmszínház aula: szombaton 21 órakor, Anna and The Barbies, Supernem koncert.

Kiállítás

Szombathely - Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Víz alatt – múlt felett. Az Adria élővilága és az ókor emlékei a tengerben. Megtekinthető december 19-éig. Egy korszak történelmi traumák között. Kultúra és műpártolás 1920–1944. Kiállítás megnyitó. Az országos vándorkiállítás múzeumok, levéltárak és könyvtárak anyagából válogatva, kevéssé ismert műtárgyak segítségével fest új és egyedi képet a két világháború közötti negyedszázad kultúrájáról. A tárlatot az 1934-es szombathelyi műtörténeti kiállításon bemutatott páratlan Vas megyei műkincsvagyon – ma még fellelhető – darabjai egészítik ki. A tárlat október végéig látogatható.

Smidt Múzeum: vasárnap 10.00–16.30 óráig Civil kurázsi. 10.15-kor Papírszínház, gyerekekről gyerekeknek. 10.30-kor Játékos tárlatvezetés. 11 órakor Tejút együttes: Szabad élet, szabad madár. 14 órakor Bemutatkozik a Smidt Múzeumért Alapítvány, vetített képes összeállítás. 14.15-kor Civil kurázsi, sikertörténetek a Smidt Múzeum műtárgyainak hátteréről, tematikus tárlatvezetés. 15 órakor Quattro Vivace kamaraegyüttes, barokk kamaradarabok. 10–12 óráig és 14.00–16.30 óráig kézműves foglalkozások, gipszfestés, ujjbáb varrás, ceruzadísz, falikép és könyvjelző készítés, valamint színező, kirakó játékok.

Járdányi Paulovics István Romkert: kedd–vasárnap 10–19 óráig.

Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–19 óráig. Sólepárlás az Adrián címmel kiállítás nyílott, mely november 9-éig tekinthető meg.

Kőszeg. Koronaőrző bunker (Kálvária I. stáció előtt): a magyar szent korona történetét bemutató kiállítás tekinthető meg szombatonként 13–17 óráig, csoportok előzetes bejelentkezés alapján látogathatják a tárlatot.

Répcelak. Répce Galéria: Nagyabonyi Vargha Károly festőművész kiállítása nyílott. Az Előtér-ben Kovács Eszter 2. osztályos tanuló munkái láthatók. A kiállítás október 31-éig megtekinthető.

Vasvár. Helytörténeti Múzeum, állandó kiállítások: Domonkos rendház épülete, rendtörténeti kiállítás, Vas vármegye középkori története. Nyitva tartás: kedd–péntek 10–18 óráig, szombat–vasárnap 14–16 óráig.

Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Galériája: (Simon István u. 4.): a kőszegi Csók István Művészkör, Színes válogatások című kiállítása, megtekinthető november 9-éig, munkanapokon 8–18 óráig.

Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, Forrásközpont, Aula (Károlyi Gáspár tér 4., C épület): az Utazó Olvasó című fotókiállítás megtekinthető október 31-éig, az egyetem nyitvatartási idejében.

Vitalitas Galéria (11-es Huszár út 19.): Szabóné Fülöp Ida építész vezető tervező kiállítása október 31-éig tekinthető meg, a Galéria nyitvatartási idejében: hétköznaponként 13.30–17.30 óráig.

Kőszeg. Hotel Irottkő aula: a Csók István Művészkör vendégeként a budapesti Győrfi András festőművész „Pihenő a titkok peremén " című kiállítása megtekinthető november 8-áig.

Vasi véradó naptár

Hétfő–szerda:

Szombathely, Területi Vérellátó 8.00–15.00 óráig.

Hétfő: Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium 8.00–11.00 óráig.

Kedd: Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Csepreg 9.00 –11.00 óráig; Bük – Greenfield Hotel 12.00–16.00 óráig.

Szerda: Lukácsháza – Forma Vitrum 13.00–15.30 óráig.

A Celldömölki Vértranszfúziós Osztály vérvételei.

Kedd: Boba 15.30–19.00 óráig.

Szerda: Bögöte 16.00–17.30 óráig; Hosszúpereszteg 18.00–19.30 óráig.

Szombat: Sárvár – Simon Júdás vásár 9.30–17.00 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!