Púder Nélkül

2011.02.26. 06:39

Reggeltől estig a volánnál: Biliczki Edinának a kisujjában van a vezetés

Biliczki Edina neve nem ismeretlen az olvasók előtt. A fiatal lány részt vett a Vas Népe szépségversenyének tavalyi döntőjében. Bár az első három helyezett közé nem került be, de az autóalkatrész-kereskedésben dolgozó lány büszke a teljesítményére.

Bajdó Bettina

– Két évvel ezelőtt jelentkeztem az állásra - meséli Edina. – A cégnél kifejezetten örültek annak, hogy nő jelentkezett erre a munkára, mivel másutt már bevált a női munkaerő. Az én feladatom a megrendelt alkatrészek kiszállítása az autós boltokba és  a szerelőkhöz. Reggel nyolc körül beülök az autóba, s járom a várost, felkeresem a partnereinket. Két éve dolgozom a cégnél, már a kisujjamban van a vezetés. Nagyon szeretek vezetni, ám sok szörnyű sofőrrel találkozom nap mint nap. Szerintem nincs különbség női és férfi sofőrök között, mindkettő között vannak jók és rosszak egyaránt.

Biliczki Edina elárulja, hogy eleinte meglepődtek a cég partnerei, amikor a kocsiból ő szállt ki, ám mára teljesen megszokták. 

– Eleinte viccelődtek, élcelődtek velem, de mára elfogadták, hogy én vagyok a kiszállító – folytatja Edina.  Most már olyanokat is hallok, hogy ezentúl csak tőlem rendelnek alkatrészeket. Néha már el is felejtik, hogy nő vagyok, s ilyenkor nekem kell szólnom, hogy túl nehéz az alkatrész, s nem tudom kivenni a kocsiból. Van olyan hely, ahol reggel névre szóló bögrében kapom a kávét. Általában hamar elrepül a nap, s mint mindenki más, én is várom, hogy délután öt óra legyen, s indulhassak haza.

– Nagyon szeretem a munkám, élvezem a vezetést és szeretek emberekkel beszélgetni. Sokat gondoltam arra, hogy tanulnom kellene valamit, ám amikor este hatkor hazaérek, már nincs erőm ehhez. Pedig jó lenne nyelveket tanulni, s nyelvvizsgát szerezni, de ez még várat magára.

A fiatal lány a délutánokat vagy a családjával vagy a barátjával vagy pedig a barátnőivel tölti. – Ma például már nagyon várom, hogy hazaérjek, mivel nemrég hoztam haza egy kiskutyát – meséli Edina –, s nagyon szeretek vele foglalkozni.  Az egyik kutyám szeptemberben hagyott itt minket, s azóta volt egy űr a szívemben. Most éreztem úgy, hogy eljött az idő, hogy beengedjek egy másik kutyát az életembe. A kiskutya természetesen egy vizsla, de még nem találtunk neki megfelelő nevet. Ötleteink vannak, ám még nem egyeztünk meg semmiben. Már alig várom, hogy jó idő legyen, s akkor végre ki lehet majd mozdulni a lakásból, kint tölthetem az időmet a szabadban.

Edina egyébként éli a fiatal lányok mindennapjait. Hétvégente, ha teheti akkor a barátaival kapcsolódik ki. Legutóbb egy farsangi szülinapon volt, ahol mindenkinek be kellett öltöznie. Ha pedig nem bulizik, akkor a barátnőivel talál ki közös programot.

– Már most álmodozunk a nyárról –  teszi hozzá Edina. – Eddig minden évben Horvátországban nyaraltam, úgy döntöttem, idén bevállalok valami újat. Most legszívesebben az olasz tengerhez mennék pihenni. Az már biztos, hogy mint eddig minden évben, idén is a Balatonnál eltöltünk a barátnőimmel pár napot. Siófokon biztosan lesz egy csajos hétvége.

Edina  feladata a megrendelt alkatrészek kiszállítása, ezért egész nap jön-megy, pakol. Így aztán munkanapokon általában sportosan öltözködik, nadrágban és sportcipőben jár. Persze azért a divat sem hagyja hidegen: még  lila-korszakát éli.  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!