Púder Nélkül

2013.09.04. 09:45

Farkas Lívia az életet írja

Farkas Lívia (28) főállású életmód blogger, a könyvhétre megjelent Ennél zöldebb nem lesz című könyve pedig – amely a toporgásból segít előrelépni – óriási népszerűségnek örvend.

Merklin Tímea

Lívia kilenc éve Budapesten él. A szombathelyi Bolyai gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte az ELTE bölcsész karon az angol irodalom szakot. 2012 eleje óta főállásban foglalkozik a blogjával, ez a munkája.

– Figyelem magamat és a környezetemet, élem az életemet, és írom, ami jön. Az írás mellett a blog háttérügyleteit is én intézem: magam programozom a blog felületét, készítem a grafikákat, végzem a kapcsolódó marketinges és PR-feladatokat, felügyelem a közösségi oldalaimat, válaszolok az olvasói levelekre – egy részükre nyilvánosan, és nagyon sokra privátban–, hozzászólásokra. Előadásokat tartok, olvasói találkozóim vannak, így személyesen is tudjuk folytatni az online elkezdett párbeszédeket – tudjuk meg tőle.

Farkas Lívia : „A tapasztalataimat úgy szereztem, hogy nem a hagyományos úton jártam, hanem mentem a fejem és a szívem után. Semmi sem kifizetődőbb, mint önmagunknak lenni, ezt vallom, és annyira jól érzem magam így, hogy ezt az üzenetet szeretném minél több emberhez eljuttatni.” Lívia októberben a szombathelyi Berzsenyi könyvtár vendége lesz (Fotó: Juhász Eszter)

Az „Ennél zöldebb nem lesz” című könyvét olvasva egy fiatal nőtől talán szokatlan bölcsességgel találkozhatunk, olyan mélységgel, amihez talán sok előtanulmány is kell. Honnan van ez a tudás?

– Minden, amit tudok, hosszú, belső munka eredménye. Makacs vagyok, mondhatni csökönyös, és nem szeretem, ha helyettem gondolkodnak, de azt sem, ha én nem fundálok ki semmit. Minden kudarc után első volt, hogy na, akkor ebből mit lehet tanulni. Nem félek attól, hogy hibázzak, de nem vagyok hajlandó kétszer ugyanolyan hülyeséget elkövetni. Ez azt eredményezte, hogy tudatosan élem az életemet, figyelem a belső folyamataimat, reakcióimat (mi az, ami tanult, mi az, ami külső formálásra alakult ki bennem, például elvárások teljesítése, megfelelés a társadalmi követelményeknek), és utána próbálom lebontani őket. Ez abszolút jellemző az elmúlt 10-15 évemre is. Nem vártam meg, amíg valaki más megmondja, hogy milyen az én életem. Minden, amit a könyvben leírtam, saját tapasztalaton alapszik, ezért is tudok relevánsan hozzászólni az olvasók kérdéseihez, hiszen nem a tökéletesség szobraként, hanem sorstársként beszélek velük.

Lívia nem szeret a felszínen kapirgálni, időhúzásnak érzi, inkább mélyre megy, akkor is, ha elsőre piszkosul fáj, mert utána az eredmény kárpótol mindenért. Ugyanez érvényes a takarításra, időbeosztásra, főzésre is: szeret gyakorlatiasan a lényegről beszélni, átlátni a rendszert, és a gyökerénél módosítani a dolgokon. Hogy ez most éppen az ebéd csomagolása, a gardrób praktikus összeállítása, vagy az otthonunk takarítása, esetleg a karácsonyi ajándékozás megtervezése, az szinte lényegtelen. A felszín zajos, és el lehet veszni a részletekben, ezerféle információban, de amint a lényegről beszélünk, kitisztul és érthetőbb lesz minden folyamat.

Lívia személyes történetét is elmeséli a szerelemről:

– 14 éves koromban beleszerettem egy fiúba, és ő is belém. Nem elég, hogy ennyire fiatal voltam (ő se sokkal több, 15 éves), a fiúval interneten ismerkedtem meg, ráadásul 220 kilométerre lakott tőlem. Szerelem volt első beszélgetésre. A legtöbb ember, aki nem ismert minket, nem értette, hogy miért vágtunk bele ebbe. Nehéz volt? Naná. Megérte? 13,5 éve vagyunk együtt, 2008-ban volt az esküvőnk – Szombathelyen, a Ferences-kertben –, szóval szerintünk megérte. Igen, bizonyára könnyebb lett volna olyan valakit választani (nem mintha lehetne parancsolni a szerelemnek), aki közelebb van, és nem havonta egyszer vagy kétszer pár óra látom. A kommunikációs nehézségeket hosszú e-mailekkel, aztán később chatelésekkel hidaltuk át (Skype, webkamera akkoriban még a horizonton sem volt).

Kulcsfontosságú volt, hogy megtanultunk beszélgetni egymással, és a mai napig megőriztük ezt a jó szokásunkat. Sokan néztek minket hülyének, naívnak, de az idő minket igazolt. Mi ketten egymást választottuk, és teljesen mindegy, hogy mások nem így döntöttek volna a helyünkben.

– Ugyanígy teljesen ufónak néztek, mikor 13 évesen elkezdtem autodidakta módon HTML-kódolást tanulni. Nem volt ugyanis olyan honlap az interneten magyar nyelven, ami engem érdekelt volna, így hát úgy döntöttem, akkor megcsinálom én. Ahhoz viszont tanulni kellett. Jó, akkor tanuljunk – suli után, nyári szünetben. 1999-ben indítottam az első honlapomat, és gyakorlatilag onnantól kezdve folyamatosan publikálok az engem éppen érintő témákban (ez 1999-ben egy rajzfilm volt).

- Terepen gyakorolhattam: hogyan, milyen tartalommal lehet megszólítani egy közönséget, hogyan tudom autentikusan online kifejezni magam úgy, hogy az is 100 százalékban én legyek, és ne egy felvett perszóna, aki folyamatosan helyezkedni próbál, hogy jobban szeressék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!