Púder Nélkül

2015.03.04. 12:50

Varjas Judit üvegékszer készítő a Vas Népe Év Hölgye

Szombathely – Varjas Judit (24) üvegékszer készítő lett az Év hölgye a Vas Népe online-szavazásán. A diáklány a napokban megkapta a Citystar „Az év kiváló szakembere 2014” díjat is.

Merklin Tímea

Varjas Judit egyik elismerésnek jobban örült, mint a másiknak, hiszen fiatal kora ellenére már rengeteg energiát fektetett a munkájába. Miközben a Savaria Egyetemi Központban képi ábrázolás, festő alapszakon végzett, most az MA képzésen három szakos (vizuális és környezetkultúra, andragógus és tanár), ékszerkészítéssel foglalkozik, és rajztanárként szeretne elhelyezkedni. Az egyetemi éveknek lassan vége, hiszen már a szakdolgozatát írja. Témája a családon belüli erőszak, és annak kezelése művészetterápiával.

Judit tapolcai származású, hat éve él Szombathelyen.

– 14 éves korom óta nem lakom otthon, mert Zircen jártam szakközépiskolába, díszítő festő szakra. Szeretem Szombathelyt, közel van Ausztria, sokat járok vásározni külföldre, főleg az advent idején az Esterházy-kastélyokba: Eisenstadba, Lackenbachba és Kobersdorfba – tudjuk meg Judittól, akinek Zircen még az olajfestés volt „a nagy szerelem", mígnem megismerte az ólompántos üvegablakok technikáját, amit a templomokban alkalmaznak, így készülnek a rózsaablakok.

– Az ötödik év végén találtam ki, hogy üveggel szeretnék foglalkozni, mert tetszik az anyag, ahogy a kemencében izzik, parázslik, olvad, lehet vele kísérletezni. Nagyon izgalmas, hogy változhat az üveg színe olvasztás közben, például rózsaszínből kék lehet. Azzal is lehet játszani, hogy mennyi ideig marad az anyag a kemencében: másodperceken múlhat, hogy a széle szögletes lesz vagy kerek.

Varjas Judit munkái munkái bizony sokaknak tetszenek, ezt bizonyítja a Vas Népe online-szavazása és az Év Kiváló Szakembere díj is, amit azért értékel nagyra, mert az üvegékszer készítő szakmán belül nincs elismerés. Úgy gondolja, hogy sokat segített a Vas Népe Púder nélkül rovatában megjelent cikk is abban, hogy felfigyeltek rá. Fotó: Merklin Tímea

Judit vasárnaponként Káptalantótiban árul, egy hokedlin kezdte, ma már 10 méteres standja van, ahol a szülei segítenek az eladásban. Az üvegékszereken kívül villa és kanál ékszereket és szélcsengőket készít, régi alpakka evőeszközöket hajlítgat speciális fogókkal. Az „alapanyagot", a családi kincseket régiségkereskedőktől szerzi be különböző piacokon.

– Antal Tímea, aki indult az Eurovíziós Dalfesztiválon kapott tőlem egy villa karkötőt, azt mondja, azóta sok szerencse érte. Találkozott a menedzserével, a barátjával, akivel eljegyezték egymást. Több helyen elmondta, hogy a tőlem kapott ékszert szerencse talizmánnak tartja. Ez az első olyan rajongói ajándék, amit a színpadra is felvitt – meséli Judit

Érték számára a szabad élet, a pörgés, a sok emberrel való megismerkedés lehetősége, a sok pozitív visszajelzés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!