Rátót

2014.08.21. 17:55

A sofőröknek kell figyelniük a rátóti vasúti átjáróban

Rátót - Hétfőn írtunk arról, csoda, hogy nem történt még halálos baleset a rátóti felüljáró alatti vasúti átjárónál. A felújítás miatt a híd alatt fut a szervizút, melyen át kell haladniuk a Szentgotthárd felől érkezőknek. A betonoszlopok miatt nem látszik a sínpálya. Akkor még nem érkezett meg az állásfoglalás a közúttól és a vasúttársaságtól. Most már a birtokunkban van.

Bajdó Bettina

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője úgy nyilatkozott, hogy a fénysorompós vasúti átjárónál minden szükséges figyelmeztető jelzést elhelyeztek a szakemberek. A jelzések és a fénysorompók jól láthatók, a fényjelzőkészülék működik. Itt a járművezetőknek kell fokozottan figyelniük a fénysorompó jelzéseire, tehát ha a sofőrök az út- és látási viszonyoknak, valamint a kihelyezett jelzéseknek megfelelően, a megengedett sebességhatárokat betartva közlekednek, akkor a balesetveszélyes helyzetek is elkerülhetőek. Hozzátette: a fotók alapján is megállapítható, hogy a betontartók nem takarják el a jelzőberendezéseket, az út vonalvezetése pedig lassabb haladást követel meg.

Hozzátette: a rátóti hídon a régi hídszegély, szigetelés és a burkolat bontása, valamint a vasbeton pályalemez megerősítése, a fenékzsaluzat elbontása már megtörtént, a szegély és a szigetelés építése még folyamatban van. A pályalemeznél a víz-levezetőrendszer elkészült. A talajkezelés és szilárdítás, valamint a támfalak építése hamarosan megkezdődik. A felüljáró felújítását műszaki okok miatt teljes lezárás mellett kell elvégezni, így a 8-as főút forgalmát csak Rátóton keresztül lehet elterelni. A település forgalmi terhelésének csökkentése érdekében a forgalmi irányokat különválasztották. Így az Ausztria irányába haladó forgalom a település lakott területén belül (Fő út) és az önkormányzati Ady Endre úton haladhat 3,5 tonnás súlykorlátozás mellett. Ausztria irányából minden forgalom a híd alatt újonnan megépített terelőúton zajlik, a korábban is üzemelő fénysorompós vasúti átjárón keresztül.

Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője elmondta, hogy az érintett átjáró közlekedésbiztonsági szempontból minden előírt követelménynek megfelel. A rálátási háromszög biztosított, ezen felül a fénysorompó a jobb láthatóság érdekében nagyobb fényerővel rendelkező LED-es izzókkal van felszerelve. A megálló közelsége miatt az érkező vonatok lassítanak, illetve az induló vonatok még nem pályasebességgel haladnak át az átjárón, ettől függetlenül a GYSEV Zrt. minden gépjárművezetőtől azt kéri, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg az átjárót.


Kapcsolódó cikk:

Másodpercekre a haláltól a rátóti vasúti átjáróban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!