Receptek

2016.03.05. 16:52

A tökéletes vasárnapi ebéd: harcsapaprikás túrós csuszával tálalva

A statisztikák szerint annak ellenére is kevés halat eszünk, hogy az üzletekben egyre szélesebb a kínálat. Mi ezúttal a jó ár-érték arányú afrikai harcsát ajánljuk, amely frissen kerül a halas pultokra. A harcsapaprikást, túrós csuszával valószínűleg azok is szívesen fogyasztják, akik nem kifejezetten halkedvelők.

Béres Zoltán

Amire a vásárlásnál nem árt figyelni: célszerű nyúzott harcsafilét vásárolni, ám ha bőrösen árusítják, akkor kérjük meg az eladót, hogy húzza le a bőrt. Neki vélhetően ez könnyebben megy. Négy személy részére elegendő félkilónyi harcsa.

A 10 dekányi kolozsvári szalonnát apró kockára vágjuk és megpirítjuk. Ha kész, akkor a pörcöket kiszedem belőle, és félreteszem. A zsíron megpirítunk egy fej, apróra vágott vöröshagymát, két gerezd fokhagymát, majd levesszük a tűzről, s hozzákeverünk egy evőkanálnyi piros paprikát. Kevés vízzel felengedjük, összeforraljuk, hozzáadjuk a kockára vágott harcsát, két apróra vágott paradicsomot és egy felkarikázott paprikát. Sózzuk, borsozzuk, s jól illik hozzá egy kis kakukkfű. Visszatesszük bele a szalonnapörcöket. Én ilyenkor télen, a nyáron eltett lecsót használom, ebből egy kis üveg elég. 15-20 percig főzzük, ha kevés lenne a lé, akkor vízzel pótolom, annyira, hogy a húst ellepje. A főzés végén hozzáadunk egy deci fehérbort, s egy deci tejföllel besűrítjük.

Négy személy részére elegendő az ebédhez mintegy félkilónyi harcsa

A csuszatészta is akkor jó igazán, ha magunk készítjük, de erre nem mindig van idő. A boltokban, ha gyakran nem is túl nagy választékban, de megvásárolható a csuszatészta, amit a harcsapaprikásnál nem célszerű másfajta tésztával helyettesíteni. A zacskón olvasható előírásoknak megfelelően 30 dekányi tésztát megfőzünk. Közben újabb 10 deka kolozsvári szalonnát apróra kockázunk, és kisütjük a zsírját. Egy tűzálló edénybe töltjük a zsír felét. 5 deci tejfölt összekeverünk 30 deka túróval. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy edényben a tésztát összekeverjük a tejfölös túróval, valamint a zsír másik felével. Szükség szerint sózzuk, s beletöltjük a tűzálló edénybe. Még egyszer megkavarjuk, majd betesszük a sütőbe. 10-15 percnyi sütés után megszórjuk 10 deka reszelt sajttal és rátesszük a sült szalonna kockákat és további 10 percig sütjük. A harcsával melegen tálaljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!