Receptek

2016.08.02. 13:02

Hogy készül a finom házi levestészta és a mácsik? - Köcskig mentünk a tuti receptért

Köcsk – Bár ma már rengetegféle kész levestésztát lehet kapni a boltokban, a vasárnapi tyúkhúsleves akkor is a nagyi házi cérnametéltjével a legfinomabb.

Tersztyánszky Krisztina

Szép sárga, házi tojásból. Bolla Lászlóné Irénkét, a Vas Népe konyhája rendszeres süteménykészítőjét ezúttal arra kértük, a kezdő konyhatündérek kedvéért mutassa meg, hogyan kell jó levestésztát készíteni.

Irénke elmondta: ő körülbelül havonta, egy kicsit ráérősebb napon szokta elkészíteni a  levestésztát, ami kettejüknek hetekig elegendő. A tészta egyébként akár fél évig is eláll, de finomabb, ha friss.

A tésztát olyan átlátszóra nyújtjuk, hogy el lehessen olvasni alatta az újságot

A tésztához nem kell más, mint 25 deka rétesliszt és két tojás. Fontos, hogy ne finom-, hanem réteslisztet használjunk, attól lesz a tésztánk kemény. Sót nem kell bele tenni, mert az is lágyítja a masszát, ugyanígy vizet sem.

Irénkének természetesen erre is speciális gépezete van, aminek segítségével a nyújtás és a különféle formákra vagdalás is villámgyorsan megoldható. Ilyet bárki beszerezhet, aki pedig nem szeretne erre beruházni, annak marad a sodrófa és a nagykés.

A lúdgége tésztát rácsos gördítőn, átlós irányban tekerjük fel – türelemjáték!

­- A tésztát olyan vékonyra nyújtjuk, hogy el lehessen olvasni alatta az újságot, ahogy nagymamám mondta – mutatja Irénke. A gépen ehhez többször végig kell hajtani a masszát. Ezután a vékony tésztalapot tiszta konyharuhára terítve 20-25 percig szikkasztjuk, hogy ne ragadjon.  Ha meleg van a konyhában, ennél kevesebb is elég, mert az sem jó, ha túlságosan kiszárad.

Ezután következik a vékonyra metélés, ami a géppel csak pár mozdulat, késsel kicsit aprólékosabb művelet. Ha az utóbbit választjuk, érdemes előtte a tésztát sodrófára feltekerni, így, összefogva több réteget vághatunk át egyszerre. Ha van gépünk, cakkos szélű metéltet, eperlevél tésztát is formázhatunk. Ha metélttésztához készül az alapanyag, akkor vastagabbra nyújtjuk és  szélesebb csíkokra vágjuk. A felcsíkozott tésztát szétszórva hagyjuk megszáradni, majd műanyag vagy papírdobozban, lefedés nélkül, szellős helyen tároljuk.

Tésztakészítő géppel pillanatok alatt elkészül a megfelelő szélességű metélt

A még meg nem szikkadt alapanyagból készíthetünk úgynevezett lúdgége formát is. Ehhez a kinyújtott tésztalapból körülbelül 1x1 centiméteres kockákat vágunk. A kockákból  a speciális rácsos gördítőn egy kis pálcika segítségével, átlósan feltekerve kis hengereket készítünk. Egy-két órát szárítjuk, tároljuk. Becsinált leveshez, tésztasalátához használjuk.

Irénke a levestésztát egyenesen a forró levesbe főzi bele akkor, amikor szűrés után újra felforralja. Amikor a tészta feljön a tetejére, jó. Ha két napra főz, akkor kétfelé szűri a levest, és mindegyikbe csak a tálalás előtt  főzi bele a tésztát, különben elázik. Természetesen, aki úgy szereti, külön sós vízben is kifőzheti, és külön tálalhatja a levestésztát.

A frissen elkészült tésztát dobozban, kosárban tárolja Bolla Lászlóné Irénke. Fotó: A szerző

Bablevesbe a tészta csipetke formájában kerül. Ehhez mindig frissen kell gyúrni a masszát, és egy kis gombócot formázva kézzel tépegetni a forró levesbe. Apró csipetkéket készítsünk, mert fövés közben megdagad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!