Receptek

2017.04.05. 13:15

Húsvéti maradékmentő: kerékrépa főzelék füstölt húsokkal

A maradék húsvéti sonka és az alaplé hasznosításához is remek ötlet.

Tersztyánszky Krisztina

Hasábjainkon korábban már foglalkoztunk az olcsó paraszti főzelék-alapanyaggal, a kerékrépával. Ezúttal egy fiatal háziasszony, Penczné Sali Krisztina osztja meg velünk az ezzel kapcsolatos emlékeit, és egy olyan receptet is, ami akár a húsvéti menü kiegészítésére, a maradék sonka és alaplé felhasználására is jó ötlet lehet.

Penczné Sali Krisztina kétgyermekes anyuka imád sütni-főzni

Krisztina emlékei szerint a kondorfai nagymama gyakran főzte az olcsó, ízletes répafőzeléket. A kerékrépa az Őrség népszerű növénye volt, hiszen termesztésével még aratás után is kihasználhatták a termőföldet, és állat, ember számára egyaránt táplálékot adott. Szeptemberben-októberben már hordták is be a mezőről. Egy részét az állatoknak adták takarmánynak, más részét pedig lereszelték és sóval, borssal, babérlevéllel, erőspaprikával hordóban savanyították, akárcsak a káposztát. Nemrég még Krisztináék is savanyítottak répát, és télen gyakran ették az ebből készülő sonkás, csülkös főzeléket. 

A hagymás rántást világos színűre pirítjuk

Az alaplé egy részével és vízzel öntjük fel a rántást

Mára ez a családi hagyomány már megszakadt, ám a háziasszony továbbra sem mond le a megszokott fogásról. Felfedezte, hogy a nagyobb áruházakban, egy kilós csomagban be lehet szerezni a savanyított répát. Arra oda kell figyelni, hogy ennek a gyalulása durvább, mint a házié, így egy kicsit hosszabb ideig kell főzni.

A húsokat leszedjük a csontról, felaprítjuk

Hozzávalók a főzelékhez hat személyre: egy kisebb csülök és egy darab sonka, összesen egy kilogramm, a főzéshez két fej vöröshagyma, másfél fej fokhagyma apróra vágva, egész bors, babérlevél, kevés só. A főzelékhez egy kilogramm savanyított kerékrépa, két evőkanál zsír, két fej hagyma, két evőkanál liszt, két teáskanál pirospaprika, őrölt bors, egy teáskanál ételízesítő, egy kis doboz sűrített paradicsom, egy fej fokhagyma.

Elkészítés:
A házi sonkát és a csülköt tiszta vízben egy óráig főzzük, majd ezt a levet elöntjük, hogy a lé ne legyen túl füstös. A második főzővizet egész hagymával, fokhagymával, borssal babérlevéllel ízesítjük, és a húsokat lassú tűzön, négy óráig főzzük. A saját levében hagyjuk kihűlni.

A savanyított répát Krisztina kimosás nélkül használja fel. A főzési művelet a nagy fazékban hagymás rántás készítésével kezdődik. A zsiradékon a hagymát szeletekre vágva üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a finomlisztet. Ettől kezdve állandó kevergetés mellett addig pirítjuk, amíg a lisztnek kezd színe lenni, ekkor félrehúzzuk a tűzről és belekeverjük a pirospaprikát.

A répafőzeléket bő lével készítsük, állaga közelíteni fog a leveshez. Fogyasszuk frissen sült házi kenyérrel

A rántáshoz a sonka alapléből hozzáadunk két litert, valamint még másfél-két liter vizet. A fűszerekkel ízesítjük, majd amikor felforrt, hozzáadjuk a répát. Fedő alatt, lassú tűzön, körülbelül egy óráig főzzük. Amikor már kezd megpuhulni, hozzáadjuk a darabokra vágott sonkát és a csontról lefejtett, bőrkéjétől megtisztított, felaprított csülköt. Készre főzzük, szükség esetén utánasózzuk. Frissen sült kenyérrel tálaljuk.

Aki szereti, liszttel és tejföllel be is habarhatja, így egy lágyabb ízvilágú főzeléket kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!