Receptek

2016.07.08. 08:14

Vargányával töltött csirkecomb - Ha túl sok gombát szedtünk, tartósíthatunk is belőle ínségesebb napokra

Szombathely - A nagy nyári zuhék után bőséges gombaválasztékkal találkozhatunk a piacon. Sőt akár egy hétvégi túra alkalmával magunk is hazavihetünk egy kosárnyit. A felhasználásra és a tartósításra Molnár Sándorné Gizi rutinos háziasszonytól kértünk tanácsot.

Tersztyánszky Krisztina

A megszedett és szakértővel ellenőriztetett gombákat a fajtától függően tartósíthatjuk - tudtuk meg Gizitől, akinek máris sok csomag lapul a mélyhűtőjében. A rókagombát megtisztítás után forraljuk egy percig lobogva forró vízben, majd azonnal hűtsük ki, és egy tiszta abroszon szétteregetve szikkasszuk meg. Dobozban vagy nejlonzacskóban már mehet is a mélyhűtőbe. Leves, pörkölt, töltelék, bármi készülhet belőle ugyanúgy, ahogy a friss gombából.

Eltehetjük szárítva is, ilyenkor lezárt befőttesüvegben, hűvös helyen tároljuk. Felhasználás előtt pár óráig áztassuk forró vízben. A galambica fagyasztásával ugyanígy járunk el.

A vargányát tisztítás, föl-darabolás után kevés olajon, fűszerezés nélkül forrósítsuk át, majd kihűlés után tegyük zacskókba. Így a felolvasztáskor nem lesz nyálkás, csúszós. A nagyobb darabokat száríthatjuk is.

Ha már unjuk a gombapaprikást, és a csirkehúst túl száraznak találjuk, nagyszerű ötlet a gombával töltött csirkecomb.

Hozzávalók egy jó étvágyú családnak: 6 egész csirkecomb, 2 korpás zsömle vízbe áztatva, egy kisebb fej vöröshagyma apróra vágva, 2 tojás, 30 deka vargánya, egy késhegynyi bors, só ízlés szerint, fél deci olaj.

A töltelékhez a beáztatott zsömlét kinyomkodjuk, hozzákeverjük a tojást és a fűszereket. A hagymát az olajon egy pici sóval megpirítjuk, majd beletesszük az apróra vágott gombát, kicsit átpirítjuk, majd egy kevés hűlés után a zsömlés masszával összekeverjük. Ezzel kész is van a töltelékünk.

A csirkecombokat besózzuk. A felsőcomb felőli oldalon a bőrt ujjunkkal felemeljük, óvatosan, hogy ne szakadjon el. Egy tepsibe kevés olajat teszünk. A tölteléket evőkanállal vagy kézzel óvatosan betöltjük a csirkecombokba, a felemelt bőr alá. Ha kisebbek a húsok, és marad a töltelékből, azt is a combok mellé tesszük a tepsibe lapított gombóc formájában.

A csirkecombok tetejét kevés olajjal meglocsoljuk, majd a tepsit lefedjük alufóliával, és a húst 45 percig 180 fokon sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, és további 20 perc alatt 190-200 fokon megpirítjuk a tetejét. Amikor piros és ropogós a bőre, kész. Ha a sütőnkben van gőzbefúvásos program, akkor nem kell a fólia, 180 fokon süssük a húst másfél óráig, majd 5 perc alatt grillezzük ropogósra.

Burgonyapürével, zöldsalátával, zöldborsós rizzsel, zöldséges krumlival tálalva egyaránt finom. Ha nem fogy el, hidegen is fogyasztható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!