Receptek

2017.02.12. 20:25

Vega rakott káposzta recept

Az olyan hagyományos ételeket, mint a rakott káposzta is elkészíthetjük hús nélkül. Az alábbiakban Gyűrűs Istvánné, Panni receptjét adjuk közre.

Tersztyánszky Krisztina

Hozzávalók: egy kiló hordós káposzta, másfél bögre rizs, egy doboz konzerv gomba, egy doboz konzerv bab, egy doboz konzerv kukorica, egy nagy pohár tejföl, egy közepes fej hagyma, kevés étolaj, liszt, pirospaprika, őrölt bors, só ízlés szerint.A savanyú káposztát puhára pároljuk. A rizst három bögre vízzel elkészítjük. A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. Olajat forrósítunk, ezen a hagymát megdinszteljük, majd hozzáadunk kevés pirospaprikát.

A babot, a gombát és a kukoricát beletesszük és pörköltnek megfőzzük. Sóval, borssal ízesítjük. Egy nagy tepsi aljára kevés olajat öntünk. Rárétegezzük a főtt savanyú káposzta felét, majd erre el-egyengetjük a rizs felét. Ezután a pörkölt felének elterítése következik. A rétegezést a rizs másik felével, majd a maradék pörkölttel folytatjuk, végül a káposztával betakarjuk.

Egy nagy bögre tejfölben csomómentesen elkeverünk egy evőkanál lisztet, egy kávéskanál pirospaprikát és egy kávéskanál vegetát. A káposzta tetejére kenjük. Forró sütőben megsütjük és azon melegében tálaljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!