Reklám

2016.09.05. 09:17

Trend Optika: Tudta, hogy ez is öltöztet? (x)

Sokan tapasztalatból mondják: a szemüveg tényleg öltöztet. Az pedig már mindennek a csúcspontja, ha még élesen is lehet látni vele. Nagyidai Zoltán és felesége, Nagyidainé Kiss Györgyi idáig minden ügyfelét csak megerősítette ebben az elképzelésében.

A Trend Optikába belépőket körbeveszik a szép és jó minőségű szemüvegkeretek. Zoltán még 1995-ben hozta létre az első szombathelyi üzletüket, ebben segített - és a mai napig támogatója - felesége, Györgyi, aki mint optometrista kontaktológus vállal szerepet a cég életében. Vállalkozásuk annyira népszerű lett, hogy ma már Szombathelyen kívül nyolc másik városban 15 üzlettel működnek. Mindemellett Zoltán az Első Magyar Optikus Zrt. alapító tagja, ami ma már 71 tagüzlettel büszkélkedhet.

A szemüvegek kialakítása és minősége sokat változott az idők során. Ahogy a divat, úgy a szemüvegkeretek trendje is folyamatosan megújul és átalakul. A vállalkozások életében jellemzően nehéz az erős konkurencia mellett kitartani, azonban Zoltánék úgy érezték, ha a minőséget a legmagasabb színvonalon nyújtják az ügyfeleknek, azzal nem tévedhetnek. Igazuk lett. A mércét olyan magasra tették, hogy nem rég átvehették az olasz Luxotticától a „Luxus Nagykövete” díjat, ami optikus körökben igen nagy szó.

A divatos szemüvegek eladása mellett a napi munkában a látásgondozás is kiemelt szerepet kap. A látás hibáinak megállapítása önmagában még csak egy tényt eredményez, amivel tovább kell foglalkozni. Az üzletben úgynevezett fundus kamerákkal speciális felvételeket készítenek a szemfenékről, amelyeket a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájára küldenek fel orvosi kiértékelésre. Így minden ügyfél biztos lehet abban, hogy a problémáik tökéletesen kivizsgálásra kerülnek, hogy később gondtalanul élvezhessék az éleslátás örömeit.

Mint ahogy a vállalkozásuk sikerrel működik, úgy a Raiffeisen Bankkal is kölcsönösen jó kapcsolatot ápolnak. A cégük ügyeit teljes bizalommal beszélik át a pénzintézettel, ahol mindig megkapják az igényelt segítséget, támogatást.

Zoltán és Györgyi nem csak a magánéletben, de a vállalkozásban is együttműködnek. Míg Zoltán a hálózat gazdasági ügyeivel és a cégvezetéssel foglalkozik, addig Györgyihez lehet fordulni a szemészeti problémákat illetően, valamint ő koordinálja az üzletek működését is. Folyamatosan lépést tartanak a kor igényeivel, mind a berendezések, az optika, a szemészet, valamint a nyomtatott sajtó és az elektronikus és közösségi portálok területén egyaránt.

Szabadidejükben legszívesebben utaznak, ez adja számukra a teljes feltöltődést. Részt vesznek a közösségi életben is: rendszeresen jótékonykodnak, így támogatták már korábban a vörös iszap károsultjait, valamint helybéli kiválasztott személyek életét is figyelemmel kísérik. Ezen felül névadó szponzoraik a helyi kosárlabda és női focicsapatnak: Falco-Trend Optika KC, valamint Viktória-Trendoptika FC néven.

Így lepte meg a Raiffeisen Bank a szegedi mestercukrászt:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!