Rendőrségi

2014.10.02. 08:33

A rendőrség keresi a jármű vezetőjét

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen személlyel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint ez idáig ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, VW Polo típusú személygépkocsival közlekedett a 8639-es számú úton, Szombathely felől Söpte irányába 2014. augusztus 9-én 17 óra 16 perc körüli időben. Haladása során az érintett útszakasz 1+200 kilométerszelvénynél először a menetiránya szerinti jobb oldalra lehúzódva megállt, majd váratlanul elindult és megkezdte a balra történő kanyarodást. A személygépkocsi mögött érkező jármű vezetője az ütközés elkerülése érdekében hirtelen balra rántotta a kormányt. A manőver következtében személygépkocsijával lesodródott a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, majd egy fának ütközve állt meg. A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint a személygépkocsiban utazó férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

A VW Polo típusú jármű vezetője segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az esetet látta, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú" ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán (hétfő-csütörtök: 8-16 óra között, péntek: 8-13 óra között), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Segítségüket köszönjük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!