Rendőrségi

2014.10.16. 08:38

A rendőrség keresi a járművek vezetőjét

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, eljárást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen személyekkel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint ez idáig ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival közlekedett Szombathelyen a Nádasdy Ferenc utca felől a Welther Károly utca irányába 2014. szeptember 29-én 6 óra 50 perc körüli időben. A Szelestey László utca 45. szám előtti útszakaszon egy vele azonos irányban haladó kerékpáros előzésébe kezdett, melynek során járművének jobb oldali visszapillantó tükre a férfi kerékpárja bal oldali markolatának ütközött. Az ütközés következtében a kerékpáros férfi a menetiránya szerinti jobb oldalon várakozó járművek közé esett.

Az ismeretlen rendszámú és típusú jármű vezetője megállás nélkül távozott a helyszínről.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az esetet látta, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú" ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán (hétfő-csütörtök: 8-16 óra között, péntek: 8-13 óra között), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Segítségüket köszönjük!

Figyelmetlenül váltott sávot, keresik a jármű vezetőjét!

A másik esetben, a rendelkezésre álló adatok szerint ez idáig ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, kék színű gépkocsival közlekedett Szombathelyen a Paragvári utca felől a Király utca irányába 2014. szeptember 26-án 10 óra 34 perc körüli időben. A Petőfi Sándor utca 22. szám előtti útszakaszon a külső forgalmi sávból a belső forgalmi sávba történő áttérése során feltehetően nem észlelte a belső forgalmi sávban, vele azonos irányba haladó Aprilia segédmotor-kerékpárt. A sávváltási manőver miatt, az ütközés elkerülése érdekében a motoros vészfékezésre kényszerült, melynek során járművével megcsúszott és az úttestre esett. A férfi a baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett.

Az ismeretlen rendszámú és típusú jármű vezetője segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az esetet látta, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán (hétfő-csütörtök: 8-16 óra között, péntek: 8-13 óra között), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Segítségüket köszönjük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!