Rendőrségi

2015.11.27. 18:14

Halálos közlekedési baleset Tokorcs térségében (frissítve)

Hosszú ideje sétálhatott már az út közepén az az idős férfi, akit halálra gázoltak péntek este Tokorcs közelében.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy szemből jövő autós megállt a sötét ruhában, az út közepén sétáló idős férfi mellett, és próbálta meggyőzni, hogy nem kellene ezt tennie a sötétben, mert nagyon veszélyes, de nem sikerült lebeszélnie róla, ezért az autós hívta a 112-es segélyhívót, hogy segítséget kérjen. A férfi a segélyhívóval beszélt épp, miközben Tokorcs irányából egy Dodge Caliber érkezett, aminek a sofőrjét elvakították a szemből érkező autók és elgázolta a továbbra is az út közepén sétáló férfit. Az idős férfi a helyszínen életét vesztette. Úgy tudjuk, hogy a férfi a Markusovszky kórházból önszántából, engedély nélkül jött el. A helyszínelést szakértők bevonásával folytatta le a rendőrség, az utat teljes szélességében le kellett zárni, a forgalmat elterelték.

Friss információ:

Befejeződött a helyszínelés a 8404-es számú út balesettel érintett szakaszán, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 2015. november 27-én 21 óra 54 perckor feloldották.

 

 

 

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!