Rendőrségi

2015.01.19. 15:02

Kevesebb tűz, kevesebb baleset – A tavalyi év beavatkozásai számokban

Az elmúlt évben is bőven jutott feladat a megye tűzoltó egységeinek: tűzesetek, balesetek, viharok, árvizek adtak sokszor komoly, ember próbáló feladatot a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság beavatkozó erőinek.

Azonban ennek ellenére –köszönhetően egyebek mellett a hatékony megelőző munkának – a 2013-as év adataihoz viszonyítva megállapítható, hogy jelentős csökkenés mutatkozik mind a tűzesetek, mind pedig a közúti balesetek számában.

A tűzoltók munkájának rendkívül nagy szerepe van a lakosság védelmében. Feladatuk nagyon sokrétű, napi rendszerességgel vonulnak különböző tűz- és káresetekhez, balesetekhez, hóban elakadt, magasban rekedt vagy mélybe zuhant emberek megmentéséhez, árvizekhez, viharkárok felszámolásához.

Bár a 2013-as év bővelkedett hó- és árvízhelyzetekben, 2014. sem múlt el rendkívüli időjárási, hidrológiai helyzetek nélkül. Egymást érték az árvizek, és a viharos szél is sok esetben adott munkát a tűzoltóknak.

2014-ben mindösszesen 1648 riasztás érkezett a megyei műveletirányítási központba. Ez a szám azonban jelentősen kevesebb a 2013-ban érkezett több mint kétezer bejelentésnél. A számadatok alapján megállapítható, hogy az elmúlt éves adatokhoz viszonyítva tavaly közel 18%-kal csökkent a bejelentések száma.

A tűzesetek keletkezési helyüket tekintve további csoportokra oszthatók. Eszerint beszélhetünk otthoni, családi környezetben vagy szabadtéren, illetve egyéb helyszíneken keletkezett tűzről. 2013-ban összesen 469, míg 2014-ben 340 esetben riasztották tűzesethez a megye tűzoltóit. Ez közel 28%-os javulást mutat. Ezeket a számadatokat tovább bontva megállapítható, hogy jelentős mértékben, mintegy 25%-kal csökkent az otthoni, 35%-kal a szabadtéri és 24%-kal az egyéb helyen keletkezett tűzesetek száma.

Hasonló, pozitív irányú változás figyelhető meg a műszaki mentések tekintetében is. Legszembetűnőbb a közúti balesetek arányában mutatkozó jelentős javulás: 2013-ban 553, míg 2014-ben 405 balesethez vonultak a megye tűzoltó erői. Itt csaknem 27 %-os javulásvolt tapasztalható. A viharkárok és az egyéb káresetek vonatkozásában közel azonos számú bejelentés érkezett az elmúlt két év során a megyei központba: mintegy 140 esetben vonultak viharkárok felszámolásához, 550 alkalommal pedig egyéb káresetekhez – mint például csőtörés, ajtónyitás, állatmentés, magasból vagy mélyből mentés – a beavatkozó tűzoltó erők.

Figyelemre méltó csökkenés mutatkozik mindezek mellett a téves és szándékosan megtévesztő jelzések számában is. A 2013-as adatokkal összehasonlítva több mint 20%-kal kevesebb esetben riasztották tévesen, és 25%-kal kevesebbszer fordult elő, hogyszándékosan vezették félre a tűzoltókat.

A közúti balesetek mutatóinak javulásában kiemelt szerepe van annak, hogy a megye állampolgárai fokozottabban odafigyelnek saját és embertársaik épségére. Az otthoni, illetve szabadtéri környezetben keletkezett tűzesetek számának jelentős mértékű csökkenésében megmutatkozik a Vas Megyei Tűzmegelőzési Bizottság hatékony munkája, megelőző propagandája is. A bizottság üzenete elért a lakossághoz, akik a fenti adatok alapján jobban vigyáznak épített és természetes környezetükre, felelősségteljesen, körültekintően járnak el a tűzgyújtási szabályok betartásakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!