Rendőrségi

2014.11.18. 06:08

Lezárult a nyomozás a bucsui falunapon történt incidens ügyében

A megalapozott gyanú szerint egy Bucsu községben tartott falunapi rendezvényen vitatkozott össze egy 42 éves szombathelyi nő édesanyja korábbi élettársával, majd bántalmazta is a férfit 2013. júliusában.

Az incidenst látva egy, három helyi férfiből álló társaság kelt a férfi védelmére és tartóztatta fel az asszonyt. Közben a nő szombathelyi élettársa, N. István is bekapcsolódott a vitába és először dulakodni kezdtek, majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A 40 éves bucsui férfiak több alkalommal is fejbe rúgták a 37 éves férfit, aki a bántalmazás következtében a szakértői vélemények szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Zsolttal és C. Kálmánnal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett, I. Glóriával és N. Istvánnal szemben pedig garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a Vas Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!