Rendőrségi

2014.09.30. 06:27

Lopás és garázdaság Vas megyében

Az elmúlt huszonnégy órában történt.

Egy szombathelyi férfi segített annak az idős asszonynak, akitől egy ugyancsak helyi nő kísérelt meg készpénzt és különböző élelmiszereket eltulajdonítani 2014. szeptember 29-én. A 46 éves gyanúsított a sértett kerékpárján elhelyezett csomagtartóból kísérelte meg elvinni a benne található értékeket. T. Tímeát egy helyi férfi tartotta vissza a járőrök kiérkezéséig. Az intézkedés során kiderült, hogy a nő már korábban is követett el hasonló cselekményeket. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Egy 15 éves szír állampolgárt igazoltattak a Vasúti Alosztály munkatársai Szombathelyen 2014. szeptember 29-én. A fiú sem személyazonosságát, sem az ország területén történő tartózkodását nem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért vele szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Sárvár belvárosában fogták el a rendőrök azt a 21 éves jánoshalmai férfit 2014. szeptember 29-én, akivel szemben a Sárvári Járásbíróság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözést bocsátott ki. K. Attilát a rendőrök előállították a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra és őrizetbe vették.

Már nem először lopott az a sitkei férfi, akit ezúttal az egyik sárvári üzletben értek tetten 2014. szeptember 29-én. A 25 éves férfi édességgel kísérelt meg fizetés nélkül távozni. K. Krisztiánt előállították és kihallgatták. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság.

Egy 18 éves enyingi lányt értek lopáson az egyik celldömölki üzletben 2014. október 29-én. A fiatal, a ruhája alá rejtve konzervvel kísérelt meg fizetés nélkül távozni. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított a Celldömölki Rendőrkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!