Rendőrségi

2014.07.10. 15:05

Ellopott csecsemő: Előre kitervelték, hogyan szereznek gyereket

Szombathely - Nem utalt arra semmi a megyei kórház szülészeti tömbjében tegnap, hogy kedden egy újszülöttet loptak el innét. Az emberek jöttek-mentek, tán nem is tudtak a példátlan esetről. Nekünk sikerült szót váltanunk az elrabolt kislány édesanyjával, Vanesszával és a nagymamával.

Simon Erzsébet

Vanessza kitöltötte a terhességi terminust, Váci utcai lakásából a megyei Markusovszky kórházba ment, hogy megszülje a gyermekét. Hédi kedden látta meg a napvilágot három kiló kilencven dekásan, és ötvenegy centisen. A spontán szülést a 19 éves édesanya és a kicsi is jól viselte. A baba – ahogy a szombathelyi szülészeten régóta szokás – az anya melletti, másik helyiségbe is áttolható kiságyban kapott helyet. Szerdán látogatási időben Vanesszához is megérkeztek a rokonok. A látogatókat a kórházi rend szerint a folyosón fogadta, a baba a kiságyban szuszogott. Ám míg ő az édesanyjával beszélgetett, eltűnt a csecsemő a helyéről. Az üres kisággyal szembesült ugyanis, amikor visszatért a szobába. Miután ő az édesanyjával az egyik ajtónál álldogált, valószínűleg a másik ajtón vitték ki a gyereket.

Vanesszával és az édesanyjával csütörtökön találkoztunk a megyei kórházban. Az újdonsült kismama csak annyit mondott, ő és a baba is jól van. A fentieket részben kórházi dolgozóktól tudjuk, illetve a nagymama mesélte kisírt szemekkel. Ám ő részletekbe nem bocsátkozott, egyrészt – mint mondta – a rendőrség kérésére, másrészt szeretnék elfelejteni a nem mindennapi esetet. Arra koncentrálnak, hogy ha majd hazavihetik Hédit, semmit ne érezzen a történtekből. A kislányt egyelőre megfigyelés alatt tartják a gyermekintenzív osztályon.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon dr. Tiborcz János megyei főkapitány, Prácser Gábor megyei bűnügyi osztályvezető helyettes, és Balogh Gábor, a Szombathelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit a vasi kriminalisztika történetében példátlan esetről. A rendőrségen szerdán késő délután jelezték a kórházból, hogy eltűnt egy egynapos újszülött. Ehhez képest egy órán belül már meg is találták a babát épen és egészségesen egy Váci utcai lakásban. Onnét előállították a 38 éves C. O. Klárát, és az unokaöccsét, a 31 éves P. K. Zoltánt. Az utóbbi nem ismeretlen a rendőrség előtt: bírósági eljárás van ellene vagyon elleni bűncselekmény elkövetése okán. Dr. Tiborcz János elmondta: a férfi és a nő előre kitervelten jelent meg kedden a szülészeten, azzal a szándékkal, hogy onnét egy babát hoznak el. A rendőrség szerint véletlen, hogy éppen Hédit. De mint kiderült, nem emberkereskedelem céljából, ahogy azt a hatóság korábban feltételezte, hanem azzal a szándékkal, hogy az asszony véglegesen megtartja a gyermeket. Erre utaltak a lakásban talált babaholmik és felszerelések. Egyelőre csak feltételezés a motiváció is: a nőnek öt fia van, a rendőrség adatai szerint idén tavasszal elvetélt, s talán egy kislányt akart magának. A rablásban segédkező rokonának pedig volt helyismerete a kórházban, mert korábban ott töltötte szociális munkás gyakorlatát. Az asszony és a férfi szerdán délelőtt terepszemlét tartott a Markusovszky szülészetén, s bár más kórházak is szóba jöttek „tetthelyként", a szombathelyi mellett döntöttek. A rendőrség adatai szerint a nő valamiféle takaróba bebugyolálta Hédit, s szépen kisétáltak az épületből. Lapunk információi szerint a gyermekrablók fehér öltözékben beteghordónak adták ki magukat. Jelenleg őrizetben vannak, s 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják őket. A rendőrség előzetes letartóztatásukra tett javaslatot, erről ma dönt az ügyészség. A megyei kórházban hírzárlatot rendeltek el a történtekkel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!