Rendőrségi

2015.10.01. 17:08

Sikeres eddig a bűnmegelőzés

Szombathely - Összegezték a résztvevők a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által indított, széleskörű együttműködésen alapuló szombathelyi modellprogram eddigi eredményeit.

Szombathelyi Médiaközpont

- Szombathely biztonságos város, de nem csak az objektív biztonság fontos, hanem a biztonságérzet is - fogalmazta meg dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere. Ezt a biztonságérzetet fokozza az, hogy a különböző rendvédelmi szervek együttműködnek, feltárják a tartalékokat és még hatékonyabban működik a bűnmegelőzés. Ehhez járulhat hozzá a bűnmegelőzési modellprogram.

- Sikerült megvalósítani az idén májusban indult, a közterület-felügyeletre alapuló bűnmegelőzési modellprogram időarányos részét - állapította meg Varsányi Péter, a Közterület-felügyelet igazgatója. Az első időszakban legfőbb cél a szabályszegések megelőzése volt. Ennek eredményként a tavalyi év hasonló időszakához képest jelentősen csökkent a helyszíni és távolléti bírságok, valamint a feljelentések száma. A kamerákkal megfigyelt területeken pedig számottevően mérséklődött a szabályszegések száma.

A Közterület-felügyelet a program végrehajtásában együttműködik a rendőrséggel, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolával, a polgárőr egyesületekkel, a járási hivatal népegészségügyi osztályával, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a katasztrófavédelemmel és a büntetés-végrehajtási intézettel is. A projekt második felében az időskorú lakosságot és a fiatalokat szólítják meg, annak érdekében, hogy megelőzzék áldozattá válásukat.

- A szombathelyi program teljes egészében illeszkedik és kapcsolódik a nemzeti bűnmegelőzés stratégia azon pontjához, hogy fontos prioritás a közterületek és települések közrendje - állapította meg dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

A törvény szerint ebben nagyon sok szereplőnek van feladata, de a bűnmegelőzésbe be kell kapcsolódniuk a civil szervezeteknek és a családoknak is.

A bűnmegelőzés egy társadalmi komplex tevékenység, mivel maga a bűnözés egy társadalmi tömegjelenség - fogalmazta meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!