Rendőrségi

2009.11.05. 14:19

Százmilliók tűntek el a mezőgazdasági vállalkozásoknál

Nem tudott megfelelően elszámolni a 360 millió forintos mezőgazdasági támogatással, ezért jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és más bűncselekmények vádjával állt a bíróság előtt K. Tibor.

Angyal László

Nemrégiben a Győri Ítélőtáblán végződött egy kezdetben sikertörténetnek ígérkező história. Egy bői székhelyű Aranyalma Szövetkezetnek, illetve egy mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft.-nek volt  K. Tibor (66) a tulajdonosa. A férfi rendkívül jó pályázatokat írt, ennek köszönhetően sorra nyerte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásait. Egyebek között gyümölcstároló építésére, almaültetvények létesítésére, szarvasmarhatartáshoz kapcsolódó, értéknövelő beruházásra költötték el a nem kevés pénzt.
 
Csakhogy amikor ellenőrizték a támogatások felhasználását, kiderült: 44 számla nem felelt meg a pályázati kiírásban megadott követelményeknek. A fiktív dokumentumok nem szerepeltek egyik cég könyvelésében sem, tehát általános forgalmi adót sem igényeltek vissza utánuk. A számlák mögött nem voltak gazdasági események, a szerződésekben szereplő termelők nevét meghamisították.

Az Aranyalma Szövetkezet esetében 343 (!) millió forint, a kft.-nél 19 millió forint felhasználását papírozták le.
 
K. Tibor ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, okirat-hamisítás és számvitel rendjének megsértése, valamint adócsalás miatt emelt vádat az ügyészség.

Az első alkalommal a bíróság ítéletét hatályon kívül helyezték, a megismételt eljárásban a Vas Megyei Bíróság az adócsalás vádja alól felmentette K.Tibort, a többi vádpontban viszont bűnösnek találta, ezért 1 év 4 hónapnyi, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül 300 ezer forint megfizetésére kötelezte.
 
Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, melyet a Győri Ítélőtábla nemrégiben bírált el. A vádlott védekezését - aki a tényeket elismerte, de azzal mentegetőzött, hogy nem okozott kárt az államnak s egyébként is mindenki így csinálja - nem fogadta el, s az ítéletet, azzal a megjegyzéssel, hogy az inkább méltányos, mint eltúlzott, helyben hagyta.
 
A két mezőgazdasági cég régóta nincs a piacon: végelszámolással megszűntek. A százmilliók sorsáról csupán annyit tudni, hogy a támogatás visszafizetésére kötelezték a két vállalkozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!