Rendőrségi

2015.01.20. 06:37

Tizenhat gyanúsított a „cipős-ügyben”

Egy közel 140 millió forintot érő szállítmány, 6.488 pár lábbeli eltulajdonítása miatt, 2013. augusztusában indított büntetőeljárást fejezett be a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 

Fotók: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint öt budapesti és három szlovák férfi egy legálisan működő, szállítmányozással foglalkozó cég adatait felhasználva lecsapott egy Németországba irányuló fuvarra. A 6.488 pár cipőből álló rakomány egy külföldi tulajdonban lévő cég körmendi telephelyéről indult. A szállítás során hamis iratokat, rendszámtáblákat használtak fel a gyanúsítottak és csalták ki a közel 140 millió forintot érő szállítmányt, amelyet később több városba – Tatabányára, Lajosmizsére, Albertirsára – ide-oda szállítva értékesíteni próbáltak. A lábbelik elrejtését és értékesítését egy budapesti, egy albertirsai, egy vecsési és egy monori férfi segítette. Mint kiderült, 2.170 pár cipőt egy budapesti tartózkodási hellyel rendelkező német férfi vásárolt meg, aki később továbbadta azokat egy budapesti férfinek. A megalapozott gyanú szerint az üzletkötésnél mindketten tisztában voltak azzal, hogy a termékek bűncselekményből származnak. A nyomozók megállapították, hogy további 700 pár cipőt pedig egy ceglédberceli férfi vásárolt meg, majd később továbbértékesített egy horvát férfinek, aki a vásárlást hamis okiratok felhasználásával bonyolította le.

A büntetőeljárás során az eltulajdonított termékek egy részét – közel 64 millió forintnyi értéket – a nyomozók megtalálták és lefoglalták, így a bűncselekménnyel okozott kár részben megtérült.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a csaló bűnbanda – ugyancsak hamis cégiratokkal és fuvarokmányokkal – szert tett egy, hatvanhét raklapnyi tészta szállítását érintő fuvarra. Ez a rakomány egy kecskeméti telephelyről indult volna Svájcba, azonban a közel 8,5 millió forintot érő áru felrakodása az elkövetőktől független okok miatt meghiúsult.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője és nyomozói 2013. novemberében sajtótájékoztató keretében tájékoztatták a közvéleményt az addig rendelkezésre álló információkról. Az eseményen Rudolf Schober úr, a sértett vállalat logisztikai vezetője; valamint Winter Daniela kisasszony, a cég körmendi logisztikai központjának vezetője is részt vett és megköszönték a főkapitányság munkatársainak az üggyel kapcsolatban kifejtett tevékenységét.

A vasi nyomozók a 32 éves, budapesti J. Barnabással; a 35 éves, budapesti K. Ferenccel; a 35 éves, budapesti Cs. Tamással; a 44 éves, budapesti B. Zsolttal és az 52 éves, budapesti V. Zoltánnal szemben csalás bűntett; a 34 éves, szlovák P. Molnárral; a 35 éves, szlovák M. Gajdossal és a 45 éves, szlovák L. Vojtkoval szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett; a 38 éves, monori T. Gáborral; a 42 éves, budapesti Sz. Attilával; a 46 éves, albertirsai L. Gyulával; a 46 éves, vecsési T. Zoltánnal; a 46 éves, ceglédberceli E. Sándorral; az 56 éves, német O. Imrével és az 57 éves, budapesti D. Jánossal szemben orgazdaság bűntett; a 62 éves, horvát J Bélával és L. Vojtkoval szemben pedig közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást befejezte és a keletkezett iratokat a Vas Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!