Rendőrségi

2014.09.01. 12:03

Vasiak is megmérettették magukat a legerősebb tűzoltók versenyén

Az idei évben Orosháza adott otthont az augusztus 29-én megrendezett TFA (Toughest Firefighter Alive, azaz a Legerősebb Tűzoltó) versenynek, melyen a legerősebb és legkitartóbb tűzoltókat díjazták a szervezők. A vasi tűzoltók is jól szerepeltek.

Az ország különböző pontjairól érkező, több mint nyolcvan tűzoltó hét feladatban mutathatta meg kitartását és erőnlétét. A feladatok nehezítésére, az első hármat légzőkészülékben kellett végrehajtania a jelentkezőknek. A résztvevők elsőként két tömlőt húztak ki negyven méterre, majd az erőnlét méréseként hatalmas ütéseket mértek hatkilós kalapáccsal egy fémdobozra. A harmadik feladatban két tizenöt kilogrammos ballont kellett negyven méterre elvinni a tűzoltóknak, majd aki a tűzoltópalánkot is átugrotta, egy homokkal teli bábut húzhatott a vállán hatvan méteren keresztül. A végjátékban a versenyzők egy állványtoronyra emelték fel a tömlőket, ezt követően a visszaszerelés volt a feladat.

Fotó: Dr. Nagy Szilvia tű. fhdgy., Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Az orosházi versenyen a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltói is részt vettek. Közülük két tűzoltó rangos helyezést ért el. A 30 és 40 év közötti kategóriában Kontics Sándor tűzoltó hadnagy, a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka a 26. helyen végzett, míg Vincze Balázs tűzoltó hadnagy, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító tisztje az előkelő 7. helyezést érte el a tűzoltóknak rendezett versenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!