2013.12.19. 17:15
Ágh Péter a sajtgyárban
Répcelak - Folytatta gyárlátogatási körútját Vas megyében Ágh Péter országgyűlési képviselő.
A politikus dr. Németh Kálmán répcelaki polgármester és Besenyei Ferenc, a Pannontej répcelaki igazgatójának meghívására látogatta meg a település sajtkészítő üzemét.
Ágh Péter a Vas Népének elmondta: rengeteg meghívást kapott a térség vállalkozásaitól, így a következő időszakban fontosnak tartja, hogy személyesen találkozzon velük. A képviselő Répcelakon úgy fogalmazott, nagy öröm, hogy a répcelaki sajtgyár a világ tíz legnagyobb sajtgyárának egyike.
Besenyei Ferenc, a sajtgyár igazgatója elmondta, évente tízezer tonna sajtot készít a francia tulajdonban lévő Pannontej Zrt, amelynek Magyarországon összesen három üzeme van, az árbevétel fele pedig itt képződik. Ebben az évben 16 a cég bevétele eléri a 16 milliárd forintot, Répcelakon jelenleg háromszáz embert foglalkoztatnak. A cég fontosnak tartja, hogy magyar gazdáktól magyar tejet vásároljanak, a gazdákat pedig anyagilag is segítik, három tanácsadójuk hetente konzultál velük, hogy a lehető legjobb minőséget tudják előállítani. Répcelakon készítik többek között az ömlesztett sajtot, ismertebb nevén a kockasajtot, valamint az országban igen kedvelt füstölt sajtot.
A cég vezetői egy üzemlátogatás során részletesen is megmutatták azt a technológiát, melyet az elmúlt években tíz milliárd forintból valósítottak meg. A precíz eszközöknek köszönhetően a kiváló minőségű sajt készül az alapanyagokból alig másfél óra alatt.