Répcelak

2014.07.27. 12:49

Bátrak és elhivatottak - A csöngei önkéntesek vihették haza a vándorkupát

Répcelak - Egy év alatt teljesen lecserélték a járműparkjukat a város tűzoltói, mi több, bővítésre, eszközmegújításra is futotta.

Simon Erzsébet

Zászlóvivői a helyi közösségeknek a répcelaki tűzoltók. Büszke is rájuk a város, hiszen amellett, hogy bátrak és elhivatottak, a munkájukat a legmagasabb szinten ellátják, a hivatásos állományú önkormányzati tűzoltóság az önkéntesekkel együtt olyan közösséget alkot, amelynek egyre több fiatal is a tagja – mondta Szabó József alpolgármester szombaton, amikor felavatták a tűzoltók legújabb szerzeményeit. Ezúttal egy középkategóriájú gépjárműfecskendőt, egy vegyes használatú kisteherautót, és egy hidraulikus feszítő-vágó eszközt. Ez utóbbira azért is van szükség, mert a tűzoltók beavatkozásainak jelentős hányadát teszi ki a közlekedési balesetek felszámolása.

Őri Tamás, Répcelak Város Önkormányzati Tűzoltóságának parancsnoka elégedetten említette, hogy a helyi tűzoltóság a fennállásának 133 éve alatt még soha nem fordíthatott akkora összeget technikai fejlesztésre, mint most. Tizenöt és félmillió forintot költöttek az Ausztriából beszerzett használt, jó állapotú Steyr gépjárműfecskendőre, az összkerékmeghajtású Fordra a saját megtakarításaikból. A feszítő-vágó szett költségeihez pedig pályázaton jutottak hozzá. A tavaly ugyancsak Ausztriából érkezett Scania típusú gépjárműfecskendővel együtt most két ilyen autójuk van, mindkettőt saját maguk újították fel, tették a magyar rendszernek megfelelővé. A kisteherkocsival a tűzoltóság napi munkáját könnyítik meg.

 

Az átadásra a 7. Répce-menti Tűzoltó Kupa rendezvénye kínált jó alkalmat. A versenyen a környék tűzoltói mérték össze ügyességüket és felkészültségüket staféta váltófutásban és kismotorfecskendő szerelésben. Az összesített eredmény alapján a vándorkupát a csöngei önkéntesek vihették haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!