Répcelak

2016.12.22. 19:45

Elfogytak a telkek, ezért lépnie kellett az önkormányzatnak

Répcelak - Húszmilliós bölcsődefelújítással és egy új utca létrehozásával zárja az évet a város. A lakbérek nem emelkednek, de a hulladékszállító cég a jövőben változhat.

Budai Dávid

Az idei év egyik legjelentősebb beruházása volt a bölcsőde és az idősek klubja felújítása. A majdnem húszmillió forint értékű beruházással nemrég végeztek. A fejlesztés során megtörtént a tereprendezés, parkosítottak és térköveztek az udvarban. Megépítették a járdákat, növényeket telepítettek, sőt még egy vízpermetezőt, egy úgynevezett gyermekpancsolós párakaput is építettek. Ezen kívül az épület-együttes energetikai korszerűsítését is elvégezték, amibe a részleges nyílászárócserétől elkezdve, a homlokzati szigetelésen át, a napkollektorok felszerelése és beüzemelése is beletartozott. Nem ez a beruházás azonban az egyetlen jele annak, hogy a város fejlődik, tudtuk meg Szabó József polgármestertől. A városban ugyanis elfogytak a telkek, ezért lépnie kellett az önkormányzatnak. Éppen most van születőben a Tatay Sándor utca, amely annyira új, hogy a térképen még hiába is keresné. Miután megvették a telkeket és elkészítették a terveket, el is kezdték a közművesítést. A szennyvízcsatorna már idén elkészült, jövő tavasszal pedig jöhet a többi közmű: a víz, a gáz, a villany.

A bölcsőde és az idősek klubja épületegyüttesének energetikai korszerűsítését is elvégezték Fotó: Winkler Krisztina

Az év utolsó testületi ülésén megszavazták a képviselők, hogy a rendkívül alacsony inflációs előrejelzés miatt (0,2 százalék) az önkormányzati lakások bérleti díját nem emelik. Így 2017-ben is ugyanazok az árak érvényesek, mint idén, vagyis a szociális helyzet alapján bérbe adott lakások esetében 185 forint lesz egy négyzetméter. A Fiatal Házasok Otthonában a lakáshasználati díj mértéke a komfortos lakások esetében alkalmazott lakbér mértékének a fele, vagyis 93 forint négyzetméterenként. A piaci alapon bérbe adott önkormányzati lakás esetében pedig 27 140 forintot kell fizetni egy hónapra továbbra is. A helyiségbérleti díjak esetében a bérbeadó minden év április 1-jén kezdeményezi a bérleti díj emelését, így ezeknek a díjaknak a felülvizsgálata a 2017 márciusi ülés napirendi pontja lesz.

Szabó József polgármester Fotó: Szendi Péter

Az utolsó testületi ülésen a közműszolgáltatók is megtartották éves beszámolójukat. Ezek szerint a Müllex Közszolgáltató Nonprofit Kft. tavaly 940 ingatlantól szállította el a hulladékot heti rendszerességgel. Az első tíz hónapban 580 tonna települési vegyes hulladékot vittek el, míg a lomtalanítás során 69,5 tonnát gyűjtöttek. A településen elhelyezett szelektív gyűjtőszigetekről az üveg és papír hulladékból csaknem nyolc-nyolc tonna, műanyag csomagolási hulladékból pedig csaknem kilenc tonna gyűlt össze. Az viszont, hogy jövőre melyik cég fogja ellátni a hulladékszállítási feladatokat, egyelőre nem tisztázott, mivel az NKHV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. egységes nyugat-dunántúli régiós hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer kialakítását kezdeményezte. A régiós rendszer kialakítása érdekében együttműködési megállapodást kötnek a STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft.-vel, amely ennek megfelelően a régiós szolgáltatás ellátására lesz jogosult. Ezért az önkormányzat a jelenleg érvényes közszolgáltatási szerződést márciusban felülvizsgálja. A hulladékszállítás azonban addig is és onnantól kezdve is biztosított lesz, éppen úgy, ahogyan eddig - hangsúlyozta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!