Répcelak

2017.07.13. 16:15

Öt tárlat előtt és öt kiállítás után - Augusztusban telik meg ismét a Répce Galéria

Érdekes és sokrétű tárlattal, egy különleges válogatással zárta az idei első fél évet a Répce Galéria. Augusztusban pedig ismét helyi alkotó mutatkozhat be.

Bakos Ágnes

- Vas megyei szemmel különösen meghatározó volt az idei ötödik kiállítás - tekintett vissza a nyári tárlatra Mészáros Imréné Márta, a Nyitott Tér Kulturális Egyesület elnöke.

Mészáros Imréné Márta, a Nyitott Tér Kulturális Egyesület elnöke
Fotó: Garas Kálmán

Ezúttal is a Répcelaki Művelődési Otthon és Könyvtár volt a partner és Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész közbenjárására is számíthattak - árulta el az elnök. A falakra a nagykőrösi Révay-gyűjtemény Vas megyei vonatkozású alkotásai kerültek. Különleges válogatást láthattak a látogatók (akikből nem volt hiány ezúttal sem). A "régiek" közül Radnóti Kovács Árpádot, napjaink alkotói közül pedig Torjay Valtert és Rónaszéki Lindát említette: az ő munkáik is szerepeltek a válogatásban.

Révay György műgyűjtő, Szabó József polgármester és Tóth Csaba festőművész a gyűjteményes kiállítás megnyitóján. Ez volt az idei ötödik tárlat
Fotó: Garas Kálmán

A július nyári szünet a galériában, augusztusban pedig a Nyitott Tér Kulturális Egyesület 150. kiállítása nyílik majd. A második fél évet mindig helyi amatőr művész bemutatkozása nyitja, idén is így lesz. Grafikai munkáit hozza a Répce Galériába Garas Judit építész. Az idei tervek között még három festőművész és egy festő-restaurátor tárlata szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!