Sárvár

2015.10.24. 13:41

Anyu, adj egy ezrest! Simon-Júdás vásáron jártunk Sárváron

Október 24-én zajlott a város 600 éves múltra visszatekintő országos kirakodóvására, melynek több mint 40 ezer látogatója volt.

Pajor András

Anyu, adj egy ezrest! – talán ez a vásár a jellemzőbb mondata és egyúttal a vásárlók által használt legkisebb érdemi fizetőeszköz címlete. Más pénzérmék is előfordulhattak, de a vásár előestéjén tartott, a már kinyitott vendéglátós sátrak által kínált italok közül a 400 forintos forralt bor volt a sláger, amit minimum kettesével kértek az arra szomjasak.

A Nádasdy-vár hídja mellett állt a vásár forralt boros vésztartalékaként egy 1350 literes üstben melegített, az egyik villányi pincészet által adott csillagánizsos borfőzet. Péntek hajnalra kiderült, hogy a vásár már biztosan másfél napos, az esti bulifőutcát járók egy része szombatra viszont vélhetően másnapos.

A vásár hivatalos kezdetén kellemes őszi idő és napsütés fogadta a több mint hatszáz árust és negyvenezer érdeklődőt. Húsz éve még élő malacokat is árultak a vásáron, mára belőlük csak a feldolgozott sütött és főzött leszármazottaik maradtak. A legjobban a sokféle étek közül még mindig a sült kolbász fogyott, ami kenyérrel, uborkával és mustárral 2000 forintért kiadott egy laktató ebédet. A választékot azért sokféle más termék is színesítette. Szabóné Németh Gabriella a Kézműves utcában árult szarvas, strucc és lókolbászt is, mint elmondta a választék megtalálja a maga vevőit.

A Pécelről érkezett sajtárus Varga Gáborné kissé borúlátóbban látta a forgalmat, úgy vélte, hogy a tömeével gyártott sajtkészítményeken túl a vásárlók nem ismerik az igazi házi termékeket. Pedig a friss, vagy érlelt termelői sajtok sokkal finomabbak és egészségesebbek. Pultjánál kis kóstolás után legjobban a kecskesajt fogyott.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!