Sárvár

2014.07.01. 10:25

Megszépül a házasságkötések helyszínéül is szolgáló zeneiskola épülete

Sárvár - A nyár az iskolafelújítások időszaka. A Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola több helyisége is megszépül szeptemberre.

Nagy Ildikó

Az iskolai időszakban mintegy háromszáz gyermek „harmadik otthona" a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola, amelynek zeneiskolai tanszakai a Várkerület 31. számú épületben működnek százhetven növendékkel. (A képzősök és a néptáncosok bázisa a Nádasdy-vár, míg a színjátszók a Batthyány utcában próbálnak.) Az intézmény fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a működtetés pedig a sárvári önkormányzat feladata.

Kondics Tamás a zeneiskola koncerttermének ajtaját mázolja, Szélesi Attila igazgató pedig arról beszél, hogy szombaton délután már esküvő lesz a teremben. Addigra mindennek ragyognia kell. Fotó: Nagy Ildikó

A Sárvári Koncertfúvószenekar, a Sárvári Vonósok és a Pedagógus Női Kar próbáinak is helyet adó zeneiskolában mostanában munkások sürögnek létrákkal, festékes vödrökkel.

– Minden nyáron szépül az épület. Nyolc évvel ezelőtt a külső homlokzatot, három éve a tetőt, két éve az udvari homlokzatot újították fel, most pedig belső felújítások zajlanak – mondja Szélesi Attila igazgató.

Felújítást sok óvodában és iskolában végeznek nyaranta, a zeneiskola épülete azonban több szempontból is különlegesnek számít. Egyrészt azért, mert az egykori főszolgabírói hivatalnak, majd később rendőrkapitányságnak helyet adó, 1836-ban emelt épület műemlék, így a városnak is elemi érdeke az állagmegóvás, amire az iskolavezetés minden évben nagy figyelmet fordít, a helyi önkormányzat pedig a lehetőségekhez mérten pénzügyi forrást biztosít. De abból a szempontból is kulcsfontosságú a belváros egyik ékességének számító patinás épület, hogy az első emeleti nagyterem a város második házasságkötő helyszíneként is funkcionál. A fő házasságkötő terem ugyanis a Nádasdy-várban van, ám a nagyobb – főleg nyári – rendezvények idején a „nyugalmasabb" koncertteremben mondják ki a boldogító igent a jegyesek.

Mint például most szombaton, amikor a Fúvószenei Várfesztivál miatt kell más helyszínen tartani az esküvőket. A szombati jegyespárok méltó körülmények között esküdhetnek örök hűséget egymásnak, az épület kapuszínét ugyanis kifestették, akárcsak a gyönyörű, falépcsős lépcsőházat. Ottjártunkkor éppen a nagyterem ajtaját mázolja Kondics Tamás.

Szélesi Attila megmutatja a megszépült zongoratermeket, ahol még érezni lehet a frissen csiszolt, lakkozott parketta illatát. Mosolyogva megjegyzi, hogy nem volt könnyű a parkettázás előtt kiüríteni a termet, mint ahogy az is magától értetődő, hogy a visszaköltöztetés után újra kell hangolni a zongorákat.

A zongoratermek mellett az irodai helyiségeket, a folyosókat és az udvarról megközelíthető tantermeket is kifestették, így szeptemberben kellemes környezetben folytathatják vagy kezdhetik meg zenei tanulmányaikat a diákok. És ha már diákok, az igazgató a sikeres beiratkozások után sem titkolja el, hogy sajnos évről évre nehezebb növendékekkel megtölteni az intézmény termeit.

– A legtöbben a sok általános iskolai tanulnivalóra hivatkoznak, pedig a bemutatókon még nagy kedvük van a hangszertanuláshoz, mások talán a könnyebben és gyorsabban elérhető siker reményében választanak más elfoglaltságot – mondja, és hozzáteszi, hogy hasznos és csodálatos dolog a zenetanulás, és később a hozzájuk járó diákok az „együttzenélés" örömét is megtapasztalhatják, hiszen a Sárvári Vonósoknak, a Koncertfúvószenekarnak vagy a város más művészeti csoportjainak elemi szükséglete a lelkes és kiművelt utánpótlás.

Címkék#sárvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!