Simaság

2015.07.04. 17:20

Hogy került a konyha a simasági művelődési házba?

Simaság – A falu krónikájának lapjait 750 éve írják a Festeticsek mellett tudósok, művészek és lokálpatrióták. Történetük kicsi, de fontos epizódja lesz a mai Kapunyitogató: a művelődési ház kapuit nyitotta ki a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Vas Megyei Irodája és a helyi önkormányzat a lakosság és a Ságról elszármazottak előtt.

Merklin Tímea

A település jó hírét a világ minden tájára szertevitték már Simaság szülöttei, akiket közös ünneplésre invitált az önkormányzat. Jó alkalmat kínált erre a  Kapunyitogató című programsorozat, amelynek idén ötödik állomása a simasági művelődési ház.

Éles Krisztina, az NMI módszertani referense elmondta, hogy elsősorban azért esett a választás Simaságra, mert gazdag múltja mellett a község értékeire alapozva szeretné jövőjét, fennmaradását és fejlődését biztosítani. A Kapunyitogató célja a helyi értékek feltárásának segítése, és az ezer főnél kevesebb lélekszámot számláló települések közösségi együttlétének generálása.

Szabados László, Éles Krisztina és Molnár László polgármester a szombaton nyílt kiállításon
Fotó: Merklin Tímea

- A megye más tájairól érkezett fellépők Simaságon sem csak passzív befogadókkal találkoztak. A közösségi élmény – a közös éneklés, tánc, kézműveskedés – itt is elindított egy folyamatot, amelynek lényege az együttgondolkodás – mondta a közművelődési szakember.

Az Életünk darabjai című fotó-, és a régi konyhákat idéző eszközök kiállításának megszervezésében közreműködött a falu apraja-nagyja. Mindenki hozzá szerette volna tenni, ami szülőfalujához köti, és amit különösen értékesnek gondol. A helyi értéktár bizottság tagjai kapták azt a feladatot, hogy rendszerezzék az összegyűlt anyagot és a rendezvény végeztével is megőrizzék, később hozzáférhetővé tegyék a simaságiak számára.

Molnár László, Horváth Dominik,Tóth Józsefné, Hancz Lászlóné, Galavics Adrienn, Sárosi Kata, Welner Emília, Hegedűs Attila, Éles Krisztina

A Kapunyitogató programsorozat egy helyszínre két alkalommal tér vissza. Az első alkalommal az amatőr művészeti tevékenységek gazdag tárházát mutatják meg a helyieknek, akik kedvet kaphatnak saját falujukban egy hasonló hagyományőrző, értékteremtő, az egyén lelki egészségét is segítő közösség létrehozására. Simaságon pedig a helyi énekes-táncos csoport, a Sági Sztárok toboroztak is maguk közé új tagokat ez alkalommal.

A második Kapunyitogató októberben lesz, amikor kifejezetten a falu múltja és a Simaságról indult, világhírnévre szert tett tudósok, művészek életművei adják a témát az előadásokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!