Sport

2013.04.25. 18:24

Köszönet a körmendi szurkolóknak

Körmend - Csütörtökön közleményt adott ki a körmendi kosárlabdaklub, melyben Zsebe Ferenc ügyvezető megköszöni a szurkolóknak, hogy a legutóbbi három hazai mérkőzésen már nem adtak okot arra, hogy az ellenőri jelentésben bármiféle sportszerűtlenség is említésre kerüljön.

Horváth Erika

Kedves Szurkolóink!

Köszönjük, hogy az elmúlt három hazai találkozón sportszerű magatartással teremtettek remek hangulatot a csarnokban.
A köszönttel együtt a folytatásra is van kérésünk:

Mindannyian tudják, hogy korábban nagyon komoly büntetést kapott a klub. A fellebbezésünk nyomán nem kellett zárt kapuk előtt játszania a csapatnak, de ennek a veszélye nem múlt el véglegesen.

Nagy örömünkre szolgált, és ez úton is köszönjük, hogy szurkolóink mindenben partnerek voltak, és a legutóbbi három hazai mérkőzésünk úgy zajlott, hogy semmilyen sportszerűtlenség nem történt. Az ellenőri jelentésekben nem szerepelt semmi ilyennel kapcsolatos bejegyzés.

Tudjuk, hogy ezt a minőségi változást az MKOSZ és a fegyelmi ügyekben döntést hozók köreiben is pozitívan értékelik.

Szerdán a csapatunk olyan sikert ért el Pakson, amely után várható, hogy szombaton remek hangulatú találkozót rendezhetünk. Szeretnénk, ha az előző találkozókhoz hasonlóan fantasztikus légkörben, de sportszerű keretek között zajlana a mérkőzés. Kérjük, hogy továbbra se szolgáltassunk okot arra, hogy még szigorúbb intézkedéseket kelljen életbe léptetni velünk szemben.

A korábban ránk kiszabott szankciók ugyanakkor a szezon végéig érvényesek, így most is kérjük azon szurkolóinkat, akiknek az alapvonalak mögötti két sorba szól a bérletük, hogy minél hamarabb, de legkésőbb pénteken délig vegyék fel a kapcsolatot a klubirodával az 594-032-es helyi számon, vagy Zsebe Ferenc mobilján, a 30/77 30 862 számon.

Zsebe Ferenc, ügyvezető

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!