Sport

2014.07.06. 14:40

Sakkozók korosztályos bajnoksága: Ugróczky Péter és Szakasics Emese aranyérme

A korosztályos sakkozók országos bajnokságán kilenc vasi sakkozó szerepelt – négyen éremmel térhettek haza.

Horváth Erika

A korosztályos ob négy Vas megyei érmese (balról): Czupor Attila, Ugróczky Péter, Szakasics Emese, Gömböcz Zsófia. Fotó: Haladás VSE

A balatonlellei korosztályos ob-n hat korcsoportban fiú és lány kategóriában hirdettek eredményt. A vasiak a 12-ből ötben voltak érdekeltek. A két lány körmérkőzést vívott, a többiek kilencfordulós svájci rendszerben csatáztak. Az U10-es fiúknál 32-en ültek asztalhoz. Borhy Marcell (Haladás) az 5. fordulóban még vezetett, aztán két vereséget szenvedett, amellyel a hatodik helyre csúszott. A finisben szerzett két győzelemmel végül a negyedik helyre ért – a harmadikkal azonos, 6,5 ponttal. Az U12-es lányoknál Gömböcz Zsófia (Sárvár SC) hét ellenfele közül ötöt legyőzött, a két legnagyobb riválisától viszont kikapott – 5 ponttal a bronzérmet szerezte meg. Az U14-esek szintén nyolcan voltak. Szakasics Emese (Haladás) csupán fél pontot vesztett a hét forduló során, 6,5 ponttal – 1,5 pontos előnnyel – érdemelte ki az aranyérmet. Az U14-es fiúk 28 fős mezőnyében Ugróczky Péter (Haladás) és Czupor Attila (Sárvár) volt versenyben a legelőkelőbb helyezésekért. Bár amikor előbbi a 6., utóbbi a 7. fordulóban vereséget szenvedett, visszacsúsztak a negyedik, illetve ötödik helyre. A hajrá azonban jól sikerült, az utolsó két fordulóban mindketten 1,5 pontot szereztek, s ezzel visszatornászták magukat az élre. Ugróczky Péter 6,5 pontos teljesítménye arany-, Czupor Attila 6 pontja ezüstérmet ért. Az U16-os fiúknál (17 induló) Szukics Ádám (Haladás) 4,5 ponttal a kilencedik helyen zárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!