Sport

2014.10.11. 14:25

Már versenyben a Szombathelyi Darts Club

Szombathely - Remekül kezdte a rövidre tervezett idei szezont a nyáron alakult Szombathelyi Darts Club.

Tóth Gábor

Még csak pár hete indult el hivatalosan az idei versenyévad, máris aktív résztvevője a szezonnak a nyáron 22 versenyzővel megalakult szombathelyi Darts Club. Érdekesség, hogy a Magyar Darts Szövetség jövőre át akar állni a nemzetközi porondon már bevezetett naptári éves versenyszezonra, ezért az idei szezon rövid, átmeneti jellegű lesz, az év végéig tart.

A szombathelyi dartsosok első komoly megmérettetése a Győrben rendezett Steel Magyar Kupa csapatverseny volt. A szombathelyi gárda (Kozmor József, Pálos Tamás, Szűcs Károly, Vida Balázs, Mányoki Krisztián) a 20 csapatot felvonultató mezőnyben a 9. helyen végzett. Megkezdődtek a területi Dartsliga küzdelmei is – ez a sorozat nyílt nevezéses, amatőrök és profik is rajthoz állhatnak. Az összetettben három forduló után két első és egy harmadik helyet szerezve Kozmor József áll az élen, míg Finta Bálint a 9. helyről várhatja a folytatást.

A páros győztese: Kozmor József (jobbra), Kozmor Dániel. Apa és fia. Fotó: Szombathelyi Darts Club

A vasi dartskedvelők egy páros versennyel hangoltak az idei évre, melyen 14 páros vett részt. A versenyt Kozmor József és Kozmor Dániel – apa és fia – nyerte, 2. lett az Orbán Csaba–Mendöl Zsolt, 3. pedig a Nagy Sándor–Nagy Róbert duó.

A szombathelyi egyesületnek utánpótlás szakága is van. A 14 év alatti fiatalok október 19-én Budapesten az egyéni és páros bajnokságon mutatkoznak be.

– Egyelőre nincsenek merész terveink, csak felmérjük az erőviszonyokat, megpróbálunk belerázódni az országos versenynaptár ritmusába. De ütőképes kis csapat van kialakulóban – adott helyzetelemzést a Szombathelyi DC csapatvezetője, Foki Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!