Sport

2017.02.28. 15:05

Megyei II.: versenyben a bajnoki címért

Körkép - A hétvégén rajtol a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság a szombathelyi csoportban (is). A három élcsapat - a Vasszécseny, a Ják és a Spari - edzője bizakodva várja a pontvadászat folytatását.

Tóth Gábor

A listavezető Vasszécseny a bajnoki címért, a megyei I. osztályért harcol. A címvédő Ják a második helyen telelt, és természetesen ismét megcélozza az aranyérmet. A harmadik Spari évek óta a szűk élmezőny tagja, idén is merész terveket szövöget.

- A téli felkészülés heti két edzéssel és egy edzőmérkőzéssel telt el - árulta el Kozmor Ákos, az éllovas Vasszécseny edzője. - Próbáltuk színesíteni a programot, például tornatermi edzésekkel, boksz- és aerobik-foglakozásokkal dobtuk fel a szürke hétköznapokat, de jártunk uszodában is is. Bővült a keretünk, Valastyán Donát és Devecseri Kornél személyeben két fiatal játékos csatlakozott hozzánk. Az edzéseken nagyon jól dolgoztak a srácok, a felkészülési mérkőzések viszont már hagytak némi kívánni valót maguk után. A célunk továbbra sem változott: a nyáron osztályt szeretnénk váltani! Ehhez semmi más nem kell, minthogy a csapat újra azt az arcát mutassa a pályán, amit már az ősszel is sokszor láthattak tőlünk az ellenfelek, a szurkolók.

Gólöröm, ünneplés jáki módra. A Jáki SE tavaly bajnokságot nyert, idén pedig természetesen a címvédés az együttes célja
Fotó: Unger Tamás

- Sem távozó, sem érkező nem volt, az őszi játékoskerettel futunk neki a tavasznak - fogalmazott Máté Zoltán, a címvédő Ják szakvezetője. - Két játékosunk, Máté Dávid és Vad József porcműtét után lábadozik, bízom benne, hogy mielőbb visszatérhetnek a pályára. A felkészülésünket változónak ítélem, akadt, aki remekül dolgozott, de azért néhány játékosomtól jobb hozzáállást vártam. Az edzőmeccseinket műfüvön vívtuk, kezdetben azért az eredménnyel és a játékkal is akadt probléma. De a felkészülési szezon vége felé már biztató teljesítménnyel rukkolt elő a csapat. A védekezésünk rendben volt az ősszel, hiszen mi kaptuk a legkevesebb gólt, a támadójátékunk viszont akadozott - a tavasszal szeretnénk gólerősebb futballal előrukkolni. A célunk egyértelmű: minden erőnkkel azon leszünk, hogy megvédjük a bajnoki címünket!

- Némi változás azért történt a keretünkben - jelezte Vertetics Sándor, a harmadik helyen álló Elektromol-Spari trénere. - Keresztényi Zénó Kőszegre, Berta Richárd pedig Vasvárra igazolt. főleg előbbi játékos távozása fájó, ugyanis személyében egy gólerős támadót veszítettünk. De visszatért Lukácsházáról Neubauer Christopher, akitől gólokat várunk, valamint nálunk folytatja a Szerbiából, Vajdaságból érkező Lubozár Rudolf - őt a munkája szólította Szombathelyre. A felkészülési időszakban a földes-füves edzőpályánkon dolgoztuk végig, az edzőmeccseinket pedig az Illés Akadémia műfüves pályáján játszottuk le. Lehetett volna jobb is a létszám az edzéseinken, de amatőr csapat vagyunk, a tanulmányi, munkahelyi elfoglaltság ellen nem tudunk mit tenni. Ettől függetlenül szerintem az erőnlétünkkel nem lesz gond - a játékunkon pedig nem változtatunk, továbbra is futballozni, játszani szeretnénk.

A megyei I. osztályra beadjuk a licensz kérelmünket, ha úgy alakul, vállaljuk a felsőbb osztályt. Egyébként zsinórban harmadik éve kérjük ki a megyei I-es licenszet, örömteli, hogy ilyen kiegyensúlyozott teljesítményre képes a csapatunk. A minimális célkitűzés a dobogó!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!