2017.04.21. 18:05
Savaria Legio Race terepfutóverseny
A Skorpió Box Club jövő szombaton már a harmadik alkalommal rendezi meg a Savaria Legio Race extrém futóversenyt - a versenyközpont a szabadidőközpontban lesz.
A nagy népszerűségnek örvendő erőpróba április 29-én, szombaton 11 órakor a gyerekek 700 méteres versenyével kezdődik, majd 13 órától állnak rajthoz a felnőttek. A mezőnyre legalább 20 akadállyal megspékelt 14 km-es táv vár. A versenyközpont - a rajt és a cél - a szabadidőközpontban lesz, de a Parkerdő, az Emlékmű és a Csónakázótó térségét is érintik a versenyzők. Ahogyan az az extrém terepfutóversenyeken megszokott, válogatott akadályokat kell leküzdeni. Nem maradhat el többek között a sárban kúszás, a függeszkedés, a rönkcipelés, a gumigörgetés, a láncon függeszkedés, a Csónakázótóban pedig úszniuk kell a résztvevőknek.
- Már harmadszorra rendezzük meg a versenyünket, egyre gyakorlottabbak vagyunk, és szerencsére egyre népszerűbb a Savaria Legio Race - jelezte a Skorpió BC vezetőedzője, Varga Roland főszervező. - A reményeink szerint idén már több mint 200-an állnak rajthoz. Mi pedig mindent el fogunk követni, hogy a résztvevőknek csak a versenyre kelljen koncentrálniuk. Chipes időmérés lesz, minden akadálynál, kis túlzással minden kanyarban segítők várják a futókat, biztosítunk frissítőt, vitamint. És mindenki, aki teljesíti az erőpróbát, elismerő oklevelet kap.
Előzetesen is lehet jelentkezni, a helyszínen pedig szombaton 8 órától délig regisztrálják a nevezőket a szabadidőközpontban. A szervezők (Varga Roland, Kaczmarski Róbert, Varga Hajnalka) várják az érdeklődőket.