Sport

2016.10.28. 10:23

A 16 közé jutnának - Érd-Haladás, CVSE-Szentlőrinc a kupában

Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kisorolta a Magyar Kupa 8. fordulójának a párosítását. A legjobb 16 közé jutásért a Haladás Érden lép pályára, a Celldömölk pedig a Szentlőrincet fogadja.

Pum András

A sorsolás ezen szakaszában tíz NB I-es csapat volt érdekelt (a Debrecen és a Paks már kiesett), mind kiemelt volt, vagyis nem kerülhettek össze. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, minden párosításnál az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. A mérkőzéseket november 30-án, szerdán rendezik.

Két Vas megyei csapat áll még a kupában. Az NB I-es Szombathelyi Swietelsky-Haladást az NB III. nyugati csoportjának listavezetője, az Érdi VSE fogadja. A megyei I-es Celldömölk hazai pályán meccselehet, az előző körben éppen a Körmendet búcsúztató, az NB III. középső csoportban a kiesés ellen küzdő Szentlőrinc lesz a vendég.

- Örülök, hogy nem kétnapos túra vár ránk, a sorsolás végén izgultam is, hogy a fentmaradó csapatok közül ne Kozármislenybe kelljen utaznunk - mondta Mészöly Géza, a Haladás mestere. - Ami a szakmai részt illeti: az érdiek edzője, Limperger Zsolt anno nekem és Jagodics Zoltánnak is játékostársam volt, nagyon ért a futballhoz, nem véletlenül vezeti a tabellát az NB III-as érdi csapat. Jó körülmények között, kiváló pályán futballozhatunk majd, de maximálisan oda kell tennünk magunkat a továbbjutáshoz.

- Jobban örültem volna, ha egy NB I-es csapatot kapunk, nagyobb hírverést jelentett volna a klubnak, több nézőt vonzott volna - fogalmazott Koman Vladimir, a CVSE trénere. - Sokat nem tudunk a Szentlőrincről, tájékozódnunk kell. De játszottunk már NB III-as csapat ellen, nem is egyszer, és volt, hogy mi hagytuk el győztesen a pályán. Egy mérkőzésen bármi megtörténhet, fel lehet borítani a papírformát.

A további párosítás: Dorog-MTK, Puskás Akadémia-FTC, Győri ETO-Vasas, Kecskemét-Gyirmót, Budafok-Videoton REAC-Mezőkövesd-Zsóry Putnok-DVTK, Soroksár-Bp. Honvéd, Kozármisleny-Újpest, Baktalórántháza-Szolnok, Hatvan-Csákvár, Bicske-Cegléd, Kaposvári Rákóczi-Sopron, Balmazújváros-ZTE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!