Sport

2015.01.27. 12:50

A Balogh-Állvány FC Buntstift a Szélesy József Teremlabdarúgó Emléktorna bajnoka

Bük - A nagy esélyes Balogh Állvány-FC Buntstift nyerte meg a 15. Szélesy József Teremlabdarúgó Emléktornát.

Tóth Gábor

A hagyományos, komoly presztízzsel bíró erőpróbán három nap alatt 25 csapat lépett pályára a városi sportcsarnokban, 82 mérkőzést láthattak azok a sportkedvelők, akik kíváncsiak voltak a büki sportcsarnok néhai igazatójáról, Szélesy Józsefről elnevezett tornára. A csapatok öt ötös csoportban vívták a csoportküzdelmeket, a legnagyobb meglepetést talán az jelentette, hogy a Répcelak gárdájának már innen sem sikerült továbbjutnia. A középdöntőben újabb négy kvartettben folytathatták az állva maradt együttesek, és itt már jócskán akadtak meglepetések. Ez a kör jelentette a végállomást a kőszegi Söröskupaknak és a zalaegerszegi futsalosokra építő, tavaly a legjobb nyolcig menetelő Casablancának is. A negyeddöntőben összekerült a Balogh Állvány-Buntstift (Imre János, Balikó Milán, Beke Gábor) a 2014-es finalista Pityu FC-vel (Seper Ákos, Neczpál Gábor, Szabó Levente, Manganelli Attila). A három nap legjobb meccsén a vége előtt bő három perccel hiába vezetett 2-0-ra a Pityu, a Buntstift Horváth Detre villanásaival és remek vészkapus játékal fordított, biztosítva helyét a legjobb négy között. Magabiztosan menetelt a címvédő Petrovics, ezt az egyenes kieséses szakaszban például a Colonia bánta (9-1). A büki presztízsmeccsen a Black Jack 3-1-re múlta felül a Stevát. Az elődöntőben a Balogh Állvány-Buntstift simán verte 7-1-re a Black Jack gárdáját, a Petrovics pedig büntetőkkel győzte le soproni ellenfelét. A finálé izgalmas, remek meccset hozott, végül a Balogh Állvány-Buntstift diadalmaskodott így a tavalyi bajnok Pertovics ezúttal ezüstérmes lett. A bronzérem a Black Jack gárdájának jutott.

A 15. Szélesy József Teremlabdarúgó Emléktorna bajnokcsapata, a Balogh Állvány-FC Buntstift Fotó: balogh Állvány-FC Buntstift

15. Szélesy József Teremlabdarúgó Emléktorna, eredmények, A csoport: Balogh Állvány FC Buntstift-Répcelak 2-1, Nádasd-Söröskupak 1-0, BTK U21-Buntstift 0-9, Nádasd-Répcelak 2-0, Söröskupak-BTK U21 5-0, Buntstift-Nádasd 3-0, Répcelak-Söröskupak 1-1, BTK U21-Nádasd 0-4, Söröskupak-Buntstift 1-0, Répcelak-BTK U21 5-2. Továbbjutott: Bunstift, Nádasd, Söröskupak. B csoport: Steva-Simaság 5-3, Pityu FC-Desperado Söröző 2-0, Csepreg-Steva 2-4, Pityu FC-Simaság 4-0, Desperado-Csepreg 2-1, Steva-Pityu 0-2, Simaság-Desperado 1-3, Csepreg-Pityu 3-2, Desperado-Steva 2-6, Simaság-Csepreg 1-3. Továbbjutott: Pityu FC, Steva, Desperado, Csepreg. C csoport: Petrovics Apartmanház-Söpte 4-2, Bellagio Bowling-Sportuszoda Sopron 1-3, Celldömölk II.-Petrovics 1-3, Bellagio-Söpte 3-2, Sportuszoda-Celldömölk II. 0-2, Petrovics-Bellagio 3-0, Söpte-Sportuszoda 0-2, Celldömölk II.-Bellagio 3-1, Sportuszoda-Petrovics 2-3, Söpte-Celldömölk II. 2-1. Továbbjutott: Petrovics, Celldömölk II., Sportuszoda. D csoport: Celldömölk I.-Casablanca Café 2-0, Luk Kft.-Büki TK 1-3, Colonia-Celldömölk I. 4-1, Luk Kft.-Casablanca 0-9, BTK-Colonia 1-2, Celldömölk I.-Luk Kft. 7-0, Casablanca-BTK 5-1, Colonia-Luk Kft. 6-2, BTK-Celldömölk 1-5, Casablanca-Colonia 3-2. Továbbjutott: Casablanca, Celldömölk I., Colonia. E csoport: Rábapaty U21-Törökbálint 3-4, Freedom Café & Sportbár-Pecöl 2-3, Black Jack-Rábapaty U21 10-0, Freedom-Törökbálint 2-7, Pecöl-Black Jack 1-3, Rábapaty U21-Freedom 3-5, Törökbálint-Pecöl 2-0, Black Jack-Freedom 7-1, Pecöl-Rábapaty U21 2-1, Törökbálint-Black Jack 2-7. Továbbjutott: Black Jack, Törökbálint, Pecöl. Középdöntők, I. csoport: Buntstift-Casablanca 3-1, Sportuszoda-Pecöl 6-2, Pecöl-Buntstift 1-8, Casablanca-Sportuszoda 1-1, Buntstift-Sportuszoda 3-4, Casablanca-Pecöl 5-3. II. csoport: Pityu-Celldömölk II. 1-0, Nádasd-Celldömölk I. 2-3, Celldömölk I.-Pityu 1-3, Celldömölk II.-Nádasd 1-2, Pityu-Nádasd 3-0, Celldömölk II.-Celldömölk I. 4-2. III. csoport: Petrovics-Törökbálint 6-0, Steva-Söröskupak 0-0, Söröskupak-Petrovics 1-2, Steva-Törökbálint 3-1, Petrovics-Steva 1-1, Törökbálint-Söröskupak 1-5. IV. csoport: Colonia-Black Jack 2-3, Desperado-Csepreg 1-0, Csepreg-Colonia 0-5, Black Jack-Desperado 2-1, Colonia-Desperado 4-0, Black Jack-Csepreg 5-0. Negyeddöntők: Sportuszoda-Celldömölk II. 2-1, Pityu FC-Buntstift 2-3, Petrovics-Colonia 9-1, Black Jack-Steva 3-1. Elődöntők: Sportuszoda-Petrovics 2-2 (büntetőkkel: 2-3), Buntstift-Black Jack 7-1. A 3. helyért: Sportuszoda-Black Jack 1-4. Döntő: Buntstift-Petrovics 2-1. Végeredmény: 1. Balogh Állvány-FC Buntsift, 2. Petrovics Apartmanház, 3. Black Jack, 4. Sportuszoda Sopron. Különdíjak, gólkirály: Gugcsó Benjamin (Black Jack) 14 találattal. Legjobb mezőnyjátékos: Horváth Detre (Buntstift). Legjobb kapus: Petrovics János (Petrovics). A győztes csapat tagjai: Balikó Milán, Németh Zoltán, Kratochwill Zoltán, Horváth Detre, Imre János, Beke Gábor, Kozmor Ákos (játékos-edző), Török Richárd, Halmos Máté, Imre Balázs, Hajmási Milán, Subicz Gábor, Balogh Ákos (csapatvezető).

A díjakat Szélesy Józsefné, Jutka néni, a torna névadójának özvegye, dr. Németh Sándor, Bük polgármestere, dr. Németh István, a Büki TK tiszteleletbeli elnöke, Dobány Lajos, az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója, Tóth Tamás, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetője, Galamb Orsolya, a Büki TK elnöke és Eső János, a Büki TK labdarúgó-szakosztályának vezetője adták át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!